Hol a helyü(n)k ?

közzétéve: 2011-05-11 21:31

A minap Marosvásárhelyen sétálgatva nem is olyan régi emlékek jutottak eszembe.

Amikor először Leuvenben, a katolikus egyeteméről, műemlékeiről és söréről méltán világhíres flamand városban jártam, hosszasan elbeszélgettem helyi vezetőnkkel. Ez a beszélgetés délután ötkor kezdődött, mikor számára már véget ért a munkaidő, és biciklivel jött el találkozónkra az egyik kies tér egyik kocsmájába.

Hosszasan beszélgettünk a helyiek életéről, szokásairól, és természetesen pénzügyeik is szóba kerültek. Meglepődve hallgattam a számomra hihetetlen nagyságrendű számokat a megtakarításokról, a több száz helyi euró milliomosról, privát banki ügyfelekről, vállalkozásokról.

Megkedveltem ezt a helyet, ahol az élet (számomra hihetetlenül, és felpörgött életemhez képest túlságosan is) nyugodtan és hatékonyan folydogált, a buszsofőr megvárta az embert (még akkor is, ha nem szaladt, csak ballagott a busz után), a 70 fölötti járókeretes nénikék az automata bankfiók szolgáltatásait használták, az emberek nem rohantak és tülekedtek az utcán, a cégeknél az ebédidő legalább egyórás volt, mertek új dolgokkal kísérletezni (pl. diákoknak testre szabott „laza” bankfiók internettel, fénymásolóval, koncertjegyekkel) – és minden precízen, megbízhatóan működött (beleértve a folyóból kiszedett, virtusból bedobált biciklik raktárát is.

Arról nem is szólva, hogy a város leggyorsabb és legolcsóbb megközelítési módja a sűrűn közlekedő, patyolattiszta, hangtalan és légkondícionált vonat (felénk már ez is furcsa, nem?).

Onnan tudom, hogy felületes benyomásaim helyesek voltak, hogy unokaöcsém ebben a városkában kezdett (tehetsége, lelkiismeretessége, kitartása, szorgalma miatt: sikeres) új életet, és csodákat mesélt a hivatalok és szolgáltatók rugalmasságáról, a szomszédok kedvességéről, az élet szervezettségéről. Az országos és városi szinten tökéletesen szervezett tömegközlekedés miatt öreg Fordját hetekig nem is használta.

Évekkel később vetődtem arra ismét egy belgiumi körút alatt, és a híres sörgyár mellett, az állomástól nem messze volt a szállásom. Egyórás szivarra gyújtva kezdtem meg lassú sétámat a belváros irányába. Késő délután lévén forgalom alig volt már, a boltok egy része zárt, a szórakozóhelyek egy része nyitott, az utcákon pedig a hazafelé tartók keveredtek az estére kimozdulókkal (pl. a vizsgákra a kocsmákban készülő diákokkal).
A sokévszázados városházától az éttermekkel zsúfolt terekre átérve hasított belém a felismerés: romániai városképhez szokott szemeim hosszú sétám alatt sehol nem láttak bankfiókot vagy gyógyszertárat, ahogy hosszan nyitva tartó vegyesboltot is alig.
Íme az egyik fontos tér:
https://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=en&geocode=&q=&aq=&sll=50.868378,4.787292&sspn=0.832026,3.702393&ie=UTF8&ll=50.878242,4.699606&spn=0.000812,0.002594&t=h&z=19&layer=c&cbll=50.878398,4.699783&cbp=12,0,,0,0&photoid=po-46651545

Miért szállták meg nálunk a városképet egyes üzletek és szolgáltatók, míg ez a tolakodás Nyugaton, Délen, Északon vagy Keleten egyáltalán nem jellemző?

Talán ott nem akarnak az ügyfélhez közelebb kerülni?

Talán ott nincs is verseny az ügyfelekért?

Talán ott nincs jelentősége a közvetlen ügyfélkapcsolatnak?

Talán ott nem lehetne ilyen szolgáltatásokkal jó pénzt keresni?

Dehogyisnem; csakhogy teljesen más a társadalmi értékrend. Ahogy nehézhengerművet vagy hőerőművet sem telepítenek a főtérre, úgy a bankot sem ott keresik; mert ott templomnak, önkormányzatnak, étteremnek, üzleteknek, kocsmának van helye; a másféle szolgáltatókat megkapják a mellékutcákban. Ezt látjuk minden városban Hegyeshalomtól nyugatra, északra és délre, pl. Brüsszelben is:

Sokat olvastam az előző századforduló koráról, az akkori kifinomult életről (már akinek megadatott, dédapáimnak például nem), a szokásokról, a városokról. Akkoriban a helyi közösségeknek sokkal jelentősebb szerepe volt, a kisvárosoknak is saját színházuk, könyvkiadójuk, újságjaik, szalonjaik, kávéházaik, éttermeik, és: bankjaik voltak. Hogyan lehetséges, hogy fejlett világunkban, fejlettebb technológiával tizedannyit sem tudunk ezek közül eltartani…?

A mai nyugati (déli, keleti, északi) (kis)városok képe mintha abból a múltból maradt volna ránk, és egy nálunk elenyészett értékrendet képviselne. Egyszerűen csak ők megőrizték, amit mi az elmúlt hatvan évben elvesztettünk. A főtereken pont annyi pénzügyi szolgáltatót kéne látni, mint a Duna-kanyarban, Csíksomlyón, Egerszalókon vagy Kommandón (mondom én, akinek az óvodája helyén is két évtizedig bank működött…).
Érdekes módon a statisztikák nem mutatják ki azt, amit a szemünkkel látunk, sőt: az ellenkezőjét igazolják. Nyugat- és Dél-Európában több bankfiók jut tízezer emberre, mint mifelénk. Csak egyszerűen máshol: a helyükön vannak.

Úgy gondolom, valamennyien olyan helyen szeretnénk élni, ahol az emberek ismeretlenül is köszönnek az utcán, a tehetségek helyben boldogulnak, a főtéren üzletek és éttermek várnak, munkánkat hasznosan eltöltve ötkor már biciklizhetünk a városban (és szabadságunk első hete nem alvással telik), a hivatalok rugalmasak, a bolti eladók vagy banki pénztárosok értik a dolgukat és mosolyognak. A leges-legjobb pedig az lenne, ha ezért nem kéne háromezer kilométernyire költöznünk, hanem itt, pl. Vásárhelyen is megkapnánk. Remélem, megérjük! Én kivárom, még ha száz évig is kell élnem