közzétéve: 2011-12-14 22:56
Megfigyelték már? Nekem már régebben is gyanús volt, de igazából csak tegnap esett le: mi nem is vagyunk büszkék az európaiságunkra! Illetve az európai kultúrköriségünkre, hagyományainkra, törtélmünkre, borainkra, fesztiválainkra igen, de európai uniósságunkra semmiképpen sem.
Az „európai” nem jó márka, értéktelen brand.
Miért is? Mert mi itt keleten kisebbrendűen, szegénységünk és lenézettségünk tudatában pislogunk irigykedve a gazdag nyugati szomszédokra – és ezt az érzést az elmúlt egy-két évben (átmeneti javulás után) brutálisan tovább rontotta a felzárkózás lehetetlenségének, a további leszakadásnak az érzése.
Odaát pedig? Ha épp nem saját apró-cseprő gondjaikkal vannak elfoglalva (eurózóna válsága, adósságcsapda, bevándorlás, elöregedés, ilyesmik) akkor kicsit keményen, kicsit lesajnálva tekintenek a szegény keleti exkommunista szomszédok érthetetlen és kényelmetlen balkáni zűrzavarára (ahol pénzt azért még mindig lehet keresni, ráadásul itt a játékszabályokat is ők diktálják, nem úgy, mint pl Ázsiában).
Node joggal kérdezhetik, honnan e megvilágosodás…? Nos: bevásároltam, és közben olvasgattam a származási jelzéseket. A német, francia, holland, görög élelmiszerek csomagolásán a saját országuk szerepelt a „made in” után, de a magyar és bolgár uborkásüvegeken a „Fabricat in UE” felirat szerepelt.
Miért is? Nem bírok szabadulni az érzéstől (bizonyítani nyilván nem bírom), hogy az uniós eredetjelzést akkor használják / használjuk, ha az uniós védjegy hozzáad vagy elfed (minőséget vagy származást), a nemzeti megjelölést pedig akkor használjuk, ha az uniós védjegy rontaná a termékünk értékesíthetőségét, szemben a büszke hazaival.
Legyünk őszinték: Amerikában, Kínában vagy Olaszországban mire nyilnak meg a pénztárcák jobban? A német vagy az „európai” (ami lehet magyar, román, bolgár, szlovák is) termékekre?
Persze nagyobb földrajzi kiterjedésű gazdasági egységek esetében a jelenség nem egyedülálló. Az USA-ban is előfordul büszke „Made in Hawaii” vagy „Made in California” márkejelzés (sőt Európában láttam már toszkánt is), ezekben az esetekben is nyilván pozitív megkülönböztető faktorként (legjobban a régi technicolor filmek végén levő kiírás tetszett: „Madi in Hollywood, U.S.A”).
Ez a felismerés bennem ismét rengeteg kérdést vet fel, amik közül nem is igazán az integráció foka, mélysége és kilátásai foglalkoztatnak, hanem leginkább az: jó úton járunk-e? Alkalmasak vagyunk-e (és még ebben az életben), hogy teljesítményünk és minőségünk alapján egyenlő mércével mérődjünk? Szerintem aligha, nem lehet félévezredes különutas fejlődést egy emberöltő alatt a főáramba terelni.
Nem, nem nem! Ez nem euroszkeptikusság a részemről, továbbra is hiszek az unióban, közös piacban, schengenben és egyebekben, de szeretném, ha a jövő máshogy alakulna mint az a tíz év, ami zsákutcába vezetett bennünket. Az EU ne bürökratikus vízfej, hanem mindenre igazi modern védjegy legyen. A szolidartás ne azt jelentse, hogy bárkiért kiállunk, hanem azt, hogy azért állunk ki, aki teljesítette kötelességeit (pl. igazat jelent és hozzájárul a közöshöz). A közös jog legyen érvényes mindenkire, és merjenek rendet tenni a marakodásainkban ezek alapján, ne legyenek következmények nélküli hosszas eljárások.
És mi itt keleten, az unió keretében, annak előnyeit kihasználva és kötelességeinket teljesítve találjuk meg újra a saját értékeinket, amikre büszkék lehetünk, amik nemcsak itthon világhíresek, és amikre felemelt fejjel ráírhatjuk a származási országot, az EU megjelöléssel. Együtt.
