A guru háborúja

közzétéve: 2011-10-15 06:53

“Háborút és káoszt jósol a guru

Európa egyenes úton van a káosz felé, ezt a háborúkkal is fenyegető folyamatot csak az tartóztathatja fel, ha hagyják becsődölni a rosszul működő bankokat és a rosszul működő országokat. Ha nem hagyják, annak nagyjából öt év múlva igazi katasztrófa lesz a vége Európában, véli Jim Rogers az Alapblognak adott interjújában.

A világ egyik legelismertebb globális befektetője a közép-európai térségről, azon belül Magyarországról nagyon negatív képet fest, szerinte a befektetőknek kerülniük kell ezt a térséget, mert nem kizárt, hogy a régióban komoly zavargások törnek ki, országok fognak egymásnak feszülni.”

Forrás:

https://index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/04/haborut_es_kaoszt_josol_a_guru/

Szánalmas. Nemcsak az apokaliptikus víziók iránti megnövekedett igény szánalmas és az ennek kiszolgálására felsorakozó látnonok sora, hanem az a szellemi (mondjuk így: ) egyszerűség is, ahogy a világtudorok a térségünket képesek látni és láttatni.

Egy kedves barátommal történt meg londoni munkája során, egy európai üzleti projekt beindításának utolsó fázisában, hogy egy reggel ott találta amerikai kollégáját, aki fejét csóválva tanácstalanul meredt Európa térképére. „Te tudtad, hogy ez mind külön örszág, más-más nyelvvel és szabályokkal…?” – kérdezte az amerikai, és ebből már sejthető volt, hogy a projekt némi késedelmet fog szenvedni…

Tényleg apokaliptikus látomásra van most a legnagyobb szükség? Ha igen, akkor jó, itt van egy. Mondjuk, hogy az USA-ban bezuhannak a piacok (a bazi nagy liberalizmus és szabályozatlanság, tehát elméletileg tökéletesen működő piaci mechanizmusok ellenére [pedig a guru ezt várja el, mint általános csodaszert tőlünk, ugye], a bezuhanás végére teljesen bedől a tőzsde, bizalmatlanság és likviditás-hiány köszönt a sokszor átkozott bankszektorra. Nincs más lehetőség, a bankok vissza kell vonják Európába kihelyezett hiteleiket és betéteiket, amit azonnal európai forráshiány követ, lehetetlenné válik a cégek hitelezése, a forgóeszköz-hitelek kivonása miatt pedig azonnal összeomlik a gazdaság. Az épp csak erőre kapott demokratikus erőkkel szemben a választásokon a munkanélküliek tömegei a szélsőségeseket juttatják hatalomra, akik radikálisan új gazdaság-politikával fellendülést hoznak, de a politikai ellenzék hamarosan táborokban találja magát. Igen, ez Németország 1929-34-ben.

Ez azért elég apokaliptikus remélem! De vajon 20 évvel a rendszerváltások (hol békés, hol véres) káosza és Jugoszlávia testvérháborúba torkolló szétesése után valóban ismét ilyesmitől kéne félnünk?

„Régebben ilyenkor már rég ölték egymást az emberek” – mondta nekem egy bölcs barátom a minap, és nagyon elgondolkoztatott, pláne a fenti példabeszéddel párhuzamba állítva. De ma miért nincs úgy? Nyilván feleslegesen bízunk abban, hogy az emberi faj hirtelen bölcs és belátó lett, tehát máshol kell keresnünk a választ.

De hol? Az EU erőltetett bővítésének jelentőségét talán most érthetjük meg igazán. Mindig is sejtettük, hogy a bővítés mögött különböző mozgatórugók álltak. Valaki piacot akart, valaki fölpuhítani az uniót (mármint a britek, de a válság most rájuk is brutál visszaütött, hiába dörzsölgették eleddig elégedetten a tenyerüket, mégiscsak kiderült, hogy Európát nem nézhetik cinikus kívüállóként), valaki tényleg hitt benne, mi pedig csak a gyors gazdasági konvergenciát, tehát azonnali nyugati életszinvonalat reméltünk.

Az olcsó források fűtötte világkonjunktúra egyik mellékhatása az volt, hogy évekig úgy tűnt, tényleg sikerül a Közép-kelet európai térségnek és a periférikus államoknak fölzárkózniuk; mégha társadalmilag nem is, de gazdaságilag egészen biztosan. A válság segített ébredezni az álomból, de nemcsak nekünk, hanem a görögöknek, íreknek, sokan másoknak is.

Az emberek kiábrándultak. Miért is? Mert nem repül a sült galamb sehova, pedig nagyon vártuk? Mert termelni is kéne, nemcsak hitelből fogyasztani és kurrensnek hazudott értéktelen ingatlant eladni?

Ennek a kiábrándultságnak, fel-feltörő euroszkepticizmusnak a legfőbb okai azok a hamis elvárások, amelyeket hazudtak nekünk, mi pedig örömmel elhittük, mert el akartuk hinni őket. Nyugati és keleti kormányok egyaránt hagyták (legalábbis azzal, hogy nem cáfolták őket), hogy ezek a hamis fejlődési elvárások kifejlődjenek, és senkinek nem volt érdekében fölébreszteni a népeket, hogy egy uniós pecséttől még nem jön el a Kánaán, hogy az ötven év hátránnyal induló országoknak nincs reális esélyük beérni a nyugati országokat. Miért is lenne? (Egyszer olvastam egy elemzést, ami szerint paradox módon csak a Nagy Válságot követő ’30-as években csökkent a külöbség térségünk és a Nyugat között, de most pl. nyílik az olló.)

A gazdasági és társadalmi konvergencia tehát sokkal-sokkal tovább fog tartani, mint reméltük pár jó évig, és ezért azt javaslom, hogy találjuk meg régiónk saját hangját és értékeit (ne váljunk piaccá és gyarmattá), találjunk reális gazdasági és társadalmi célokat, és az egységes Európa előnyeit keressük máshol. Ott ülünk a brüsszeli parlamentben. Ott vagyunk az egységes intézményekben. Minisztereket és szakértőket adunk Európának. Megnyíltak előttünk a határok. Megmenekültünk a káosztól. Béke van.

Tehát akkor mit is köszönhetünk az egységes Európának? Többek közt talán a békét, nem? És ez azért nem semmi!

(Korábbi korok véleményét a békéről lásd a Monty Python „Mit köszönhetünk a rómaiaknak?” jelenetében)

https://www.youtube.com/watch?v=ym3LiPig7NM

https://www.youtube.com/watch?v=ExWfh6sGyso