közzétéve: 2012-02-09 06:00
Van néhány olyan mondat, amit az üzleti világban – és máshol is – nagyon ritkán hallunk. Ilyenek például:
“Ez az én hibám”, “Tévedtem”, “Ezt nem tudom”
A mai bejegyzésben erről az utóbbiról, a “nem tudom”-ról szeretnék írni. Ez a téma már régóta érlelődik bennem, nem kinyilatkoztatásnak, inkább gondolatébresztőnek szánom a mai írásomat.
Biztosan előfordult már mindenkivel, hogy ült egy megbeszélésen vagy interjúzott egy jelöltet, majd feltett egy kérdést a másik félnek címezve. Nem rosszindulatból, nem azért, hogy a másikat szakmailag lemossa, hanem tényleg kíváncsi volt, hogy mi a másik ember véleménye, mit tud egy adott témáról az asztal túloldalán ülő személy. Ekkor azonban meglepő módon, az addig magabiztos másik elkezdett számunkra is észrevehetően “félrebeszélni”.
Nagyon hamar világossá vált, hogy nem tudja a választ, ugyanakkor mégis válaszolt valamit. Ez a VALAMI azonban nem volt meggyőző, mi pedig elbizonytalanodtunk, hogy akkor most az eddig elhangzott tényeket, állításokat hogyan is kezeljük: elhiggyük, ne higgyük el, kérdezzünk rá vagy mit is tegyünk?
Vajon hogy reagáltunk volna, ha a másik erre a kérdésünkre így válaszol: „Ezt nem tudom.”? Persze sok múlik azon, hogy addig milyennek ismertük meg a másikat, mi a véleményünk szakmai tapasztalatáról. Érdemes mégis belegondolni, hogy ezzel a mondattal hiteltelenebbé válik-e a szemünkben, vagy pedig pontosan azért válik minden eddigi megnyilvánulása értékessé, mert el tudjuk hinni, hogy azok mögött valódi tartalom, valódi teljesítmény áll.
Talán néhányan az asztal túloldalán ülő szerepében is voltak már: vagyis, amikor feltett nekik egy kérdést egy ügyfelük, leendő ügyfelük, esetleg leendő munkaadójuk, ők pedig nem tudták a választ. Én voltam már ilyen helyzetben, egy kicsit ahhoz hasonlított, mint ahogy a filmekben az életveszélyben lévő emberek lelkivilágát ábrázolják: egyszerre gyorsul fel és lassul le az idő. Lepereg előttünk nagyon gyorsan egy film, vágtatnak a gondolataink, miközben megpróbáljuk kitalálni, hogy mi lenne a helyes válasz.
„Vajon hogyan vágjam ki magam?”- kérdezzük magunktól, hiszen az nagyon szokatlan ebben a minket körülvevő világban, hogy valaki bevallja, ha nem tud valamit. Egyszerűbbnek tűnik VALAMI-t válaszolni, hátha a másik elfogadja. Ha el akarunk adni, ha meg akarjuk győzni a másikat, hogy erre a feladatra mi vagyunk az alkalmas emberek, akkor kompetensnek kell látszanunk.
Ugyanakkor dönthetünk úgy is, hogy az „ezt nem tudom” mondatot választjuk, ezzel bevallva, hogy van olyan terület, amihez nem értünk. Szakemberként néha nagyon nehéz megélni, hogy nem tudunk valamit.
Valamit azonban biztosan tudhatunk: ismerjük a piacot, az ott dolgozó más szakembereket, ismerjük a szakirodalom elérhetőségét, vagyis utána érdeklődhetünk, utánanézhetünk a válasznak és erről biztosíthatjuk a kérdést feltevő ügyfelünket is. Hiszen úgyis ezt tennénk, utánanéznénk, rákérdeznénk másoknál. Az egyetlen különbség, hogy bevalljuk ezt a hiányosságunkat vagy pedig nem.
Ki mit gondol az asztalon innen és túl, mennyire vállalható ez a „nem tudom”?
Egyértelműen a “Nem tudom” híve vagyok, szerintem inkább bizalomerősítő. Bemutatkozó beszélgetéseken, ha a helyzet megengedi igyekszem legalább egyszer kimondani, hogy “Nem tudom, utána kell néznem…”, még akkor is, ha tökéleteesn tisztában vagyok a válasszal.
Persze kérdés, hogy tényleg növeli-e a hitelességet, vagy csak én képzelem így… Nem tudom
Na, senki nem szólt még. De ha már elszántam magam:)
Szóval jobb lenne néha egy ‘nem tudom’ annál, hogy látom, hogy nincs képbe az ember, de küzd, mint disznó a jégen, hogy megőrizze a látszat-kompetenciáját. A látszatot, de nem az igazit. Másfelől a ‘nem tudom’ tőmondattal sokan akkor vesznek össze (én is), amikor eligazítóként dolgoznak bárhol. Önkormányzaton és teszkóban voltam ilyen, hát ott a művezető tajtékzott volna egy ‘nemtudomka’ információs láttán. Na, ez sok embernél megmarad civilben is. Az elfajulás akkor figyelhető meg, ha még _hülyeséget_ is mond az illető, csak hagyják már békén, és különösen hasznos, ha útbaigazítást kér az ember:))
Valóban vannak olyan munkakörök, ahol a “nem tudom” nagyon furcsán hat. Ilyen például az említett eligazító. Ugyanakkor ha valóban nem tudja a választ (mert például nem az ő kompetenciájába tartozó kérdést tesznek fel), akkor többet segít egy olyan válasszal, hogy “én nem tudom, de kérdezze meg…..”.
Szia Petra!
Jó téma. Én nagyon rühellem ha lopják az időmet hamukázással. Bármelyik jelöltről egy perc alatt meg tudnám mondani hogy tudnék-e vele együtt dolgozni vagy sem. Mondjuk az én szakmámban nincs sok helye a mellébeszélésnek, mert egy rendszer vagy működik, vagy nem. Inkább mondjuk meg ha valamiben nem vagyunk (még) járatosak, mint hogy port hintsünk. A gépeket nem lehet hasbaakasztani alibi dumákkal. Amúgy mizu? :o)
Bekő
Szia Bekő!
Viszont a kevésbé képzett ügyfeleket elég kellemetlen meglepetés érheti, ha olyan dolgokat ígérnek az IT szakemberek, amit nem tudnak megfelelően megoldani, ez pedig a határidő környékén derül ki. Vagyis valóban jobb beismerni, ha valamiben (MÉG:-) nem vagyunk járatosak.
Teljesen egyetértek! A számítógépeket nem tudjuk olyan könnyen átverni
Petra
Szerintem a tema arnyaltabb. A “nem tudom” egy beszelgetesben lehet valoban egy oszinte megnyilvanulas, de lehet egy tul egyszeru kibuvo is a kerdes alol, a gondolkozas vagy merlegeles elol. Sok fugg attol, milyen teruleten es milyen korulmenyek kozott hangzik el a kerdes. Mondok egy egyszeru peldat (a sajat tapasztalatombol).
Egy kutato eloadasan peldaul van nehany perc egy par kerdesre. Ilyenkor ha nem jon a valasz rogton, akor sokkal jobb egy “nem tudom” mivel a filozofalas vagy mellebeszeles vagy toprenges csak elfecserelt ido lesz. Viszont ugyanaz a kerdes ugyanazon kerdezo es felelo kozott egeszen mas valaszt kellene kivaltson peldaul az eloadas utan egy etel/ital mellett ahol van ido elgondolkozni rajta, megbeszelni a kerdezovel hogy o mit gondol es kieszelni valamit. Ebben az esetben egy rovid “nem tudom” bizony inkabb annyit jelent hogy “nem tudom es nem is erdekel” ami hatarozottan negativ.
Persze a mellebeszeles az mindig negativ, ebben nincs semmi viszonylagos
Kedves Bacsa,
Igen, ez a kérdés valóban nagyon árnyalt. Egy bejegyzés szűkre szabott keretein belül nem volt célom teljességében körbejárni a témát, inkább egy pici szeletét emeltem ki, amivel mostanában többször találkoztam, így nem tudtam kiverni a fejemből
Nagyon jó a felhozott példa, mert bemutatja mennyire viszonylagos lehet egy-egy megnyilvánulásunk.
Petra
Én is örülök a témának. Azt szoktam mondani, h az ember szinte mindent képes megtanulni, a kérdés csak az, h mennyi idő alatt. Mert minden cégnek megvan a maga sajátos rendszere, értékrendje, kultúrája és hát ezt is meg kell tanulni – többek közt.
Én személyesen mindig vállaltam a “nem tudom”-ot és mindig csak nyertem belőle: pld olyan embereket akiktől tanulhattam.