közzétéve: 2015-09-23 19:00
Románia Szenátusa, szeptember 22-i plenáris ülésén, 61 igen, 2 nem szavazattal valamint 7 tartózkodással elfogadott egy igen érdekes törvényjavaslatot. A javaslatot 29 szenátor kezdeményezte, a Szenátus szinte teljes politikai összetételét képviselve. (A törvényhozási eljárás a Képviselőházban fog folytatódni, amelynek szintén döntenie kell a javaslatról).
A törvényjavaslat nagyon rövid: egyetlen mondatot tartalmaz, amely hatályon kívül helyezné a hitelintézetekről és a tőkemegfelelésről szóló 2006. évi 99. sürgősségi kormányrendelet 120. cikkét. E norma szerint a hitelintézetek által megkötött hitelszerződések végrehajtható jogcímek. A javaslat indoklása szerint sokezer embert lakoltattak ki a bankok vagy követeléskezelő cégek e drákói jogszabály alapján, anélkül, hogy az adósok valójában védekezhettek volna és az igazságszolgáltatást hívhatták volna segítségül.
A végrehajtás alapjaként a román jog szerint végrehajtható jogcímnek kell szolgálnia. A végrehajtható jogcím fő típusa mindenképpen a bírósági határozat. De a jogalkotó bizonyos okiratoknak, különböző megfontolásokból, elismeri a végrehajtható jellegét. Ide tartoznak is a bankok által megkötött hitelszerződések is: a hitelező bank, amennyiben az adós nem törleszt, előzetes peres eljárás nélkül, a szerződés alapján végrehajtja a tartozásokat.
A bank, mint hitelező, valóban más hitelezőkhöz képest kedvezőbb helyzetben van, nem szükséges perelnie, hanen maga a szerződés alapján indíthat végrehajtást . Ez azonban nem egyszerűen a bank érdekeit szolgáló extra kedvezmény, hanem, amint a Legfőbb Semmítő- és Ítélőszék is megállapította, ez a szabály közérdeket szolgál, mert a hitelezés a gazdaság működését biztosító közérdekű tevékenység (lásd a XIII/2006. döntést). Az érvelés alapvetően helyes, mert ha a banknak perelnie kellene minden egyes nem teljesített szerződés alapján, és csak a bírósági határozat alapján tudna végrehajtani, akkor ennek a pernek költségeit “beárazza”, besorolja a hitel költségei közé, és mert egyszerűen kockázatosabb, következésképpen drágább is lenne a hitelezés.
A javaslat megfontolatlan, populista jellegét a következő tények egyértelműen jelzik:
1.) Amennyiben ez a törvény hatályba lépne, a valós hatása elenyésző lenne. A bankoknak, mint minden más hitelezőnek is, lehetősége van, hogy a hitelszerződést közokiratba foglalja, amely hasonlóképpen végrehajtható jogcím, mint jelenleg a banki hitelszerződés. Vagyis a drágább alternatíva máris adott. A közjegyzői díjak nyilván a hitelt felvevő, kérelmező személyt fogják terhelni.
2.) A javaslat szerzői elfelejtik, hogy a Polgári törvénykönyv szerint a jelzálogszerződések önmagukban végrehajtható jogcímek (Ptk. 2431. cikk). Vagyis ha például ingatlanon alapított jelzáloggal garantálták egy hitel törlesztését, a zálogjog önmagában végrehajtható, nem szükséges, hogy a hitelszerződés végrehajtható jogcímet képezzen. (Vagyis ki lehet lakoltatni a nem fizető adóst.)
3.) A javaslat megalkotói nem gondolták végig, hogy számos más esetben is léteznek végrehajtható jogcímnek minősített szerződések. Ha nem a populizmus lett volna a mozgatórugójuk, akkor akár alaposabban is tájékozódhattak volna afelől, hogy a nem banki pénzintézetek szerződései, például a lízingszerződések is végrehajtható jogcímek (a 2009. évi 93. törvény 52. cikke alapján). Ez maradhat?
Valóban nem léteznek az adósnak védekezési lehetőségei, mint a javaslat indoklása ezt leírja? Szerintem a román jog ebből a szempontból teljesen korrekt alapokon nyugszik.
A banki hitelszerződés, mint minden más végrehajtható jogcím, amely nem bírósági határozat előzetes bírósági ellenőrzésen megy át, amelynek során végrehajtható záradékkal látják el: csak ezután lehet végrehajtóhoz fordulni. A záradékolást valóban nem lehet megtámadni.
De az adós ugyanakkor végrehajtási pert indíthat a bankkal szemben, amelynek keretében vagy külön eljárásban nem csak a végrehajtás hibáit kifogásolhatja, hanem érdemben támadhatja a szerződés egészét vagy egyes záradékait (pontosan azért, mert nem bírósági határozatról van szó). A végrehajtási perben az adós kérheti a végrehajtás felfüggesztését is (ehhez viszont a hatályos Polgári eljárási törvénykönyv szerint óvadékot kell fizetnie).
Mivel ezek a lehetőségek adottak, nem merülhet fel komolyan, hogy az adóst e “drákói jogszabály” megfosztaná az érdemben történő védekezés lehetőségétől. A jogalkotó a hitelezői és adósi érdekeknek a megfelelő egyensúlyát hozta itt létre: az adós védekezési lehetőségeit csak annyira korlátozta, hogy a hitelezői visszaéléseket ki lehessen küszöbölni. (Hitelezői szempontból talán azok az adósvédelmi szabályok is túlzóak, amelyeket jelenleg biztosít a jog.) A hitelzővédelem és az adósvédelem egyensúlynak a megbontása negatív közép- és hosszútávú gazdasági hatásokkal jár.
Egy problémát látok, amelyet viszont orvosolni lehetne. A bankok gyakran a rosszul fizető ügyfél portfóliójukat “eladják” egy követeléskezelő cégnek, amely nem pénzintézet. Itt merült fel az a gyakorlati probléma, hogy az így átruházott kölcsönszerződések megőrzik-e végrehajtható jellegüket vagy sem. Aki azt mondja, hogy nem, azzal érvel, hogy a szerződés végrehajtható jellege feltételezi a pénzintézeti hitelezőt. Aki úgy véli, hogy a végrehajtható jelleg megmarad, azzal érvel, hogy az átruházás az eredeti hitelező minden jogát továbbítja az új hitelezőnek, sőt, a már elindított végrehajtásban is történhet a törvény szerint hitelezőcsere (Polgári eljárási törvénykony, 645. cikk), amely szintén nem befolyásolja a szerződés végrehajtható jogcím jellegét. Ezt a vitát és a nem egységes joggyakorlatot egy jól megfontolt törvénnyel a Parlament lezárhatná. A Szenátus által elfogadott törvényjavaslat, amelynek képviselőházi elbukását szívből remélem, nem ez a megfontolt jogszabály.
Röviden értékelve, a 2006. évi 99. sürgősségi kormányrendelet 120. cikkének hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat a valós hatásokat teljesen nélkülöző, könnyen eladható híg politikai termék.
