Állatkínzó pénzcsinálás

közzétéve: 2011-05-22 17:27

Első blogbejegyzésemet nem ilyen hangulatúra terveztem. Ennek ellenére nincs mit tennem, most ez kívánkozik ki belőlem. Az elmúlt tíz nap Romániájának fő hírei állatkínzásról szóltak. Még a kormánypárt múlt hétvégi kongresszusát is háttérbe szorították. Botoşaniban kutyagenocidumot szerveztek, a leteai erdő vadlóállományát megtizedelték, a lehető legocsmányabb kínzásnak vetve alá több tucat lovat. Akárcsak a nácik, a „végső megoldást” alkalmazták a kutyák esetében, és ugyanezt tervezték a lovakkal is. Tudom, Rafael Lemkin a genocidum kifejezést kimondottan etnikai vagy vallási csoportok exterminációjának meghatározására alkotta, de annyira sokkoló, megdöbbentő a két eset, mely primitív, csúcsparazitákra jellemző nemtörődömségnek és alantas érdekeknek köszönhető, hogy megfelelőbb kifejezést nem találtam.

Mind a lovak, mind a kutyák az emberi felelőtlenség miatt váltak gazdátlanná. Már több mint húsz éve szembesülünk ezekkel a tényekkel, de sajnos a hatóságok, amelyeknek emberséges megoldást kellene találniuk, csak abban jeleskednek, hogy mindegyre szőnyeg alá söprik az ügyet, vagy időnként előállnak egy-egy a végső megoldást sürgető törvénytervezettel. Időközben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, harmonizáltuk törvénykezésünket, ennek ellenére valamilyen okból kifolyólag továbbra is inkább a kelet-balkáni viselkedés és hozzáállás a mérvadó a román társadalom legtöbb szegmensére. Az egyik legjellemzőbb vonása jelenlegi társadalmunknak a mindenből pénzt lehet csinálni-hozzáállás.

A gazdátlan kutyák és lovak létezése problémát jelent, tehát megoldás szükségeltetik. De hogy is lehet olyan megoldást alkalmazni, amelyen keresztül minél több pénz juttatható bizonyos zsebekbe? A képlet a következő: nyilvánítsuk mind a kutyákat, mind a lovakat fertőző betegségben szenvedőknek. A lovak fertőző kevésvérűsége valamint a szopornyica a kutyák esetében elég indok arra, hogy gyorsan lehessen intézkedni. Az már lényegtelen, hogy a szóban forgó állatoknak esetleg csak a töredéke szenved a fent említett bajokban. Az állategészségügyi hivatal cinkos jóváhagyásával megmérgeznek kétszáznál több kutyát, és elkezdik tizedelni a leteai erdő ezerötszáz fős lóállományát, mert ugyebár meg kell fékezni a kórt. Aztán, ahogy telnek a napok, lassan kezd felszínre kerülni az igazság, miszerint csak néhány állatban lelhetőek fel a betegségek. Ugyanakkor az is kiderül, hogy csak néhány kutyáért a tetemeket szállító cég a kisujját sem mozdítaná. És már születik is a megoldás: inkább kivégeznek annyit, amennyiért már megéri szállítani. Az olaszok nagy mennyiségben gondolkodnak, amikor lovak felvásárlásáról van szó. A megoldás: az egészet betegnek kell nyilvánítani. És történik mindez a hatóságok beleegyező hallgatásával, együttműködésével.

Az pedig, hogy az élő állatok szállítására léteznek törvények, szabályok, amelyeket kötelező betartani, az állam intézményeit nem igazán érdekli. Mint ahogy az sem, hogy a több mint húsz éves tétlenségüknek, inkompetenciájuknak köszönhető a helyzet. Még szerencse, hogy létezik a civil szféra és a sajtó. Közös összefogással legalább a lovakat sikerült egyelőre megmenteni.

Romániában a döntésképtelenség és a korrupció fénykorát éljük. A politikumot és a hatóságokat nem érdekli az sem, hogy míg a kilencvenes évek elején az árva gyermekek helyzetéért barbárokként néztek ránk a nyugati világ társadalmai, most ugyanez történik az állatokhoz való viszonyulás miatt. És itt a nagy paradoxon – mindenből pénzt akarunk csinálni, még állatkínzásból is, de azt nem vesszük figyelembe, hogy egy ország megítélése alapfeltétele a gazdasági fejlődésnek. És még csodálkozunk, hogy nem sikerül turistaparadicsommá varázsolni az országot. Kérdem én, ki az az épeszű turista, aki egy olyan országban szeretné tölteni szabadságát, amelyről a nemzetközi sajtó csak negatív híreket tud közölni.

A lovakat lelövik, ugye? – egy híres film címe. Az állatkínzók pedig büntetlenül megússzák.