közzétéve: 2011-06-07 20:20
18 éve történt, amikor egy mátrai kisvárosban töltöttük nászutunkat és teljesen megdöbbentett, hogy akár hajnali egykor, akár délben vettünk fagyitól képeslapig bármit, azonnal nyugtát kaptunk róla a boltostól. „Szóval Európa megérkezett” – gondoltam elképedten. Döbbenetem egészen addig tartott, amíg észre nem vettem, hogy a hely egy jelentős APEH üdülőnek is otthont ad… Tehát tájainkon csak a 24 órás ellenőrzés képes tenni, hogy betartsuk a szabályokat…? (Itt vagyok látható akkoriban, ahol már a közelben sejtem Európát)
„Szóval máshol se fenékig tejföl” – gondoltam pár év múltán Cambridge-ben, ahol csak nagy nehezen tudtam megértetni a taxissal, hogy számlát szeretnék kapni a fuvarról (persze akkor és ott nem sejtettem, hogy a brit taxis racionális és logikus elszámolásban áll a hatóságokkal, akár pl. a holland vállalkozások az adókivetési rendszeren keresztül: az adómegkerülés szinte lehetetlen, és természetesen nem is cél – az adózás közügy).
Amikor Görögországban próbálkoztam hasonló számlakérési mutatvánnyal – sikertelenül – akkor viszont azt nem sejtettem, hogy ott egy össznépi (nem)adózási játéknak lettem akaratlanul is a részese.
Lássuk csak, mire gondolok:
Szép ugye ez a kis üdülő-halászfalu? Csakhogy a házak többsége befejezetlen, hiányzik pár szint kiépítése a betonvázból, ami egyik házigazdánk közlése szerint kizárólag azt a célt szolgálja, hogy (mint befejezetlen építkezés után) ne fizessenek építményadót.
„Biztos elmentek a törökök?” – kérdeztem ekkor magamtól. De ugyanakkor biztos voltam benne, hogy a bajor eredetű első görög királyi család elvárásainak rovására a korabeli szultáni birodalom szelleme és morálja nyert, és fennmaradt a mai napig is; adózási tekintetben biztosan.
Magánügy – gondolhatnánk, de az egyesült Európában igazából semmi se az. Mert Európa nemcsak a közös érdekek térsége, az áruk, munkaerő és tőke szabad áramlásának helyszíne, hanem a közös politikák és gyakorlatok uniója is – kellett volna, kéne, hogy legyen.
De ugyanazok a fogalmak sajnos mást és mást jelentenek országonként. Itt a mi közép- és kelet-európai tájainkon, és dél-Európa egyes térségeiben továbbra sem tudunk szabadulni a „mi és ők” felfogástól.
Számunkra az ÁLLAM (a szocializmus örökségeként) nem a saját, polgári szerveződésünket jelenti, hanem a kijátszandó örök ellenfelet, amit becsapni nem bűn, sőt! Természetesen minden kapcsolathoz (legalább…) két fél kell. Államaink nemcsak elszenvedői, hanem követhetetlen, betarthatatlan szabályozóikkal részesei és okozói is az össznépi kicselezős játszmának.
Kisebb léptékben ez játszódik le, akkor is, mikor villogunk egymásnak a radaros rendőrkocsit látva. Nyugaton ez meg se fordulna senkinek a fejében! Persze az se, hogy a hatóság ne biztosítsa az utak normális járhatóságát, vagy, hogy az egyetlen jól járható, négysávos útszakaszon egy 40-es táblát tegyenek ki, amit azután kíméletlen betartatnak.
Hová vezet ez? Ez a mostani görög válság pontosan megmutatta nekünk, hogy nem ezt az utat kéne követnünk. Új társadalmi közmegegyezésre van szükség, átlátható és betartható szabályokra (köztük adózási szabályokra!), és azok kivétel és megalkuvás nélküli betartatására – igazi közteherviselésre (ahogy a reformkori gondolkodók az 1830-as években javasolták már).
Tájainkon át kéne végre vágni az ördögi spirált, mielőtt végleg és hosszú időre leránt bennünket. Tartsuk be először mi a szabályokat, és követeljük meg ezek mindenkire érvényes betartatását és egyszerűsítését, racionalizását a hatóságoktól. Legyen ez a polgári engedetlenség új változata, a „polgári prudencia”, hogy végre ne csak egyesével, hanem országosan is csatlakozhassunk jövőnkhöz, az igazi Európához.
