Címke: nyárádmente

közzétéve: 2015-12-02 09:08

Egy bonmot szerint a légvárakat is szilárd alapokra kell építeni. Ígéretes, de önámítás. mert azt a képzetet kelti, hogy létezik biztonságos légvár is. Csakhogy a légvárak nem racionális képződmények, egy-egy elemük lehet racionális, de összességükben teljesen statikátlanok. Bolondnak kell lenned, hogy bízz a légváraidban. Talajvesztett megszállottnak, aki soha semmire nem jut, változtatni nem tud, mert nem is látja, honnan kellene változni.

Ez a rövid szöveg egy olyan nyárádmentiről szól, akiről fontosnak tartom, hogy írjak pár sort. Kicsit idétlen lesz, mert nálunk nem szoktak embereket méltatni. Vagy ha igen, akkor fesztív- vagy gyászos alkalmakkor, hétköznapokon nem. Ha mégis, az olyan hátba veregető, parolázó, álcázón dicsekvő és gyakorlati számítás van mögötte. Szóval hétköznapokon nem illik elismerni más teljesítményét, ünnepnapokon pedig nem lehet, mert hiperbolák mérgezik a levegőt. De térjünk az alanyra! Projekteket ír, menedzsel és munkásságának közvetlen regionális hozadéka több tíz millió eurós nagyságrendű. A maga nemében csúcs profi. Ismeri az eszközeit és feszíti a lehetőségeit. Mindeközben:

Antal Zoltán egy egészen különleges személyiség. Egy ’50-es évekbeli egzisztencialista felelősség neurózisát és egy ’70-es évekbeli luxus prosti szkepszisét tolja, egyszerre. A “boldog Nyárádmente” munkacímű légvárat építi minden nap. Kicsit munkamániás. Drámájának forrása, hogy a régió felzárkóztatását rendszer szinten látja, azaz teljes szélességében. Rendszerben tapasztja ezt a légvárat egy olyan közegben, amely lassan egy értelmiségiek nélküli világgá válik, amelyik nem tudja már, hogy felelősséget kell vállalnia önmagáért. Antal Zoltán ebben a közegben működik és a policy írótól a gumicsizmás erdészig minden szerepet egyszerre tanul.

És gyorsan tisztázni kell, nem valamiféle fanatikus lokálpatriótáról van szó, aki a hagyományt úgy élteti, hogy emléktáblákat állíttat, lapjára, egymásra. Számára a hagyomány erőforrás. A hagyomány a jelen hasznos szelete, amely formát ad a tartalomnak és fordítva. Számára a hagyomány az a mód, ahogy hiteles lehetsz önmagad és a többiek számára, de csak akkor, ha a hagyományban magad is hitelesnek tartod. Csúszós helyzet. Olyan, mint amikor a repülőn a pilóta azt mondja: semmi ok a pánikra és ezzel ki is tört a pánik. A hagyomány számára nem a modernnel van ellentétben, hanem a hasztalannal. Így érti ő a hagyományt, ezért van az ő hagyomány fogalmának ereje, és például pénzügyi hitelképessége egy üzleti tervben. Szóval a hagyomány nem az, ami elmúlt, hanem az, aminek praktikus formája kívül-belül haszont hozhat. Csúcs! És az is csúcs, hogy ezt végre én is megértettem, amit Antal Zoltánnak köszönhetek.

Legfőbb önbecsapása: úgy döntött, úgy tesz, mintha normális világban élne, ahol a közösségi célok nem szorulnak magyarázatra. Úgy tesz, mintha vitán felül állna, hogy a megyei politikusok, a helyi polgármesterek, a sikeres vállalkozók és a különféle területek szakemberei számára implicit lenne, hogy a cél maga a közösség, mi más. Ez persze rohadtul nincs így. És itt kezdődik a játék. Antal Zoltán úgy döntött, azt hazudja magának, hogy mindenki hajlandó munkát, szakértelmet és érdekeket is áldozni a nyárádmentiekért. És az egészben az a nagyszerű, hogy ettől a fura iróniától mégis változik a közeg. Valami miatt a “boldog Nyárádmente” légvár mégis kontúrt, vázat és anyagot kap. És valószínűleg nagyon kevesen vannak képben azzal, hogy ehhez egy olyan egzisztencialista luxus prosti kell, mint amilyen az emberem.