Bírósági mindennapok: a Szépné (Doamna Sep) versus Horváthné (Doamna Horvat) ügy

közzétéve: 2014-05-29 09:35

A sok nehéz téma után egy kevésbé komoly jogi kérdés. De igaz történet.

Tényállás: Horváthné feljelenti a rendőrségen Szépnét, hogy Szépné az utcán utánakiabált, kurvának nevezve őt. A rendőrség, szabálysértési eljárásban, 200 lej pénzbírságot szab ki Szépnére. Szépné, mint felperes, eljárást indít, hogy Horváthné fizesse vissza neki a 200 lejt, kártérítés jogcímen, mert ő nem kiabált Horváthné utána semmit, s ha mégis kiabált volna, akkor sem hallotta senki. Horváthné védekezik, és tanút javasol, aki bizonyára hallotta, hogy Szépné milyen megalázó helyzetbe hozta őt.

A következő tárgyalásra a javasolt és a bíróság által megidézett tanú nem jelent meg. Ezért a mai, utolsó határidőre rendőrség vezette be ennek a kényszertanúságnak nem igazán örvendő úriembert. Az illető körülbelül hatvan éves, látszik rajta, hogy ebből jópár évtizedet a szeszes italok tanulmányozásának szentelt, szutykos és csapzott, ősz hajú, mindkét fülében szürkésbarnára színeződött, rég nem cserélt, túlméretezett vattacsomó. Úgy néz ki, mint egy denevér. Mindezek mellett gégeműtött, és beszélni csak egy furcsa berendezés segítségével, fémes robothangon tud. Igen, ez XXI. századi elem ebben az időtlen történetben.

A tanú vallásos, és robothangon leteszi a megfelelő esküt, hogy csakis az igazat fogja mondani. Bal kezét helyezi a bibliára, mert jobb kezével a beszélő berendezést tartja a nyaka magasságában. A bíró megkérdi, tudja-e, miért hívták ide. A robothang felel: nem tudom.

Horváthné felteszi a kérdést: hallotta-e, ahogy Szépné utána kiabál az utcán, miszerint ő kurva. Tavaly májusban kellett hallania.

A robothang válaszol: nem, ő nem hallott semmit. És egyébként is miért hívták ide. Ő többet nem akar jönni.

Szépné is megszólal: látják, mindenki láthatja, aki a teremben van, hogy a tanú nem hallott semmit. Horváthnéról ebből is kiderül, hogy hazug, olyan tanút javasolt, aki nem hallhatott semmit. És nincs is olyan tanú, aki valamit hallhatott volna, mert ő semmit, de semmit nem kiabált Horváthné után, különösen nem azt a szót, amelyért őt igazságtalanul megbüntették. Horváthné közbevág, hogy azért nincs tanú, mert Szépné számító módon mindig olyankor kiabál utána, amikor senki más nem hallja. A tanú igaz, hogy nem tud rendesen beszélni, de tökéletes a hallása!

A bíró udvasiasan rendreutasítja Szépnét, hogy ne minősítse a másik felet, az állítások igazságtartalmát a bíróság dolga megállapítani. A bíró Szépnéhez szól: van-e kérdése a tanúhoz. És Szépné is kérdezni akar. Viszont kijelentéssel kezdi: hangsúlyozza, hogy mindenki megértse, de ő nem kiabált semmit Horváthné után.

Végre felteszi a kérdést: mondja meg a tanú, és ne hazudjon, hogy látta-e Horváthnét az utóbbi négy év során szinte naponta bemenni az ők házukba, a Szép házba, a férjéhez, Szép úrhoz, olyankor, amikor ő, Szépné, nem tartózkodott otthon. És ez gyakoran megtörtént, mert ő dolgozott, ezalatt pedig a nyugdíjas férje otthon ült, és Horváthnét várta!

A tanú géphangja újra megszólal: Nem láttam semmit, nem tudok semmit.

Szépné felmérgelődik, kiabál: ne hazudj, ott vagy a szomszédban, minden nap láthattad! A bíróhoz fordul: a tanú igaz, hogy nem tud rendesen beszélni, de tökéletes a látása!

A tanú a bíróra néz: engem ez nem érdekel, többet nem akarok ide jönni, nem láttam semmit – mondja érces, recsegő géphangon, amely önmagában nem alkalmas érzések közvetítésére, de a tanú testtartása, gesztusai, arca és tekintete annál inkább kifejezik a kétségbeesését. Még szutykosabbnak és megviseltebbnek tűnik ebben a pillanatban, és a helyzetén a füléből kilógó vattapamacsok sem segítenek.

A bíró lezárja a bizonyítási szakaszt és szót ad a feleknek. Szépné kéri a keresetének az elfogadását, és Horváthné kötelezését a 200 lej kártérítés megfizetésére. Horváthné pedig síró hangon, de nagy tisztelettel szólítja fel a bíróságot, hogy utasítsák el ezt az alaptalan kérést, mert Szépné büntetése jogos. Kezével a könnyeit törölgeti.

A bíró bejelenti, hogy döntést egy hét múlva hoz.

Szépné megkérdezi a bírótól, hogy ugye 15 napos a felfolyamodási határidő. A bíró nyugodt hangon tájékoztatja, hogy ez az eljárás már az új Polgári eljárási törvénykönyv szerint zajlik, a perorvoslat a fellebbezés, és a fellebbezési határidő 30 nap lesz, a határozat közlésétől számítva.

A peres felek, a tanú kivonulnak a teremből.  A teremben senki sem nevet. Mindenki elfojtja a kacagását, mert az igazságszolgáltatás méltóságát meg kell őrizni. Pár ügyvéd arca ki van vörösödve az erőlködve visszanyelt, csakazértis kibuggyanni akaró röhögéstől. Jöhet a következő ügy.