2024. március 28. csütörtökGedeon, Johanna
EUR = 4.9388 RON
USD = 4.5768 RON
HUF = 1.2889 RON
GDP-növekedés = 5,6%
Átlagbér = 3545 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5,2%
BET = 13.026,12(-0,54%)
Infláció = 8,19%
Alapkamat = 2,5%
ARCHÍVUM

Az erős nők nem sírnak?

közzétéve: 2019-02-15 06:16

Mostanában jobbról-balról, nőktől-férfiaktól vegyesen hallom azt a megjegyzést, hogy milyen erős nő vagyok. Mivel azt azért sejtem, hogy ilyenkor nem arra gondolnak, hogy mekkora súlyokkal lábtolózok a teremben, néha rá szoktam kérdezni, mégis mit értenek ez alatt. Például olyanokat, hogy van véleményem, amiért nem félek kiállni; vagy hogy amit a fejembe veszek, azt végig is viszem, kerül, amibe kerül; esetleg hogy mennyi energiát meg szenvedélyt pakolok bele abba, amin éppen ügyködöm. Igen, ezekkel nagyjából még egyet is szoktam érteni (meg nem véletlenül lett ennek a blognak is a neve Nő.Élet.Erő), ugyanakkor nagyon jól tudom, mennyi olyan helyzet van, amivel képtelen lennék megbirkózni és mentálisan erős maradni, meg hány olyan nő van, akik viszont nap nap után azokat élik.

Elég csak egy gyerek onkológus, egy hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkás, vagy egy súlyos szellemi, testi fogyatékos betegekkel foglalkozó konduktor munkájára gondolnom, hogy máris elveszítsem a lelkierőmet. Ezekben a feladatkörökben biztosan egy hét alatt totál kiégnék és fejvesztve menekülnék. Tudom, hogy így van, mert az utóbbit már megtapasztaltam egyszer, amikor egy ismerősömmel elmentem egy kutyás terápiára, ahol halmozottan fogyatékos gyerekeket próbáltak „fejleszteni”. A fejlesztés nem véletlenül van idézőjelben, mert ott az eredmény olyasmit jelentett, hogy egy éves munka után a gyerek képes volt 2 centivel magasabbra emelni egy kiskanalat. 7-8 éve is van már, hogy azon a helyen jártam, de még most is élénken él bennem, hogy hetekre sokkot kaptam attól a pár órás tapasztalástól.

Azonban nem csak az ilyen segítő munkákba buknék bele rövid úton, de például Theresa May helyzetét sem tudnám kezelni semeddig. Teljesen mindegy, hogy mit gondolok a politikájáról, amit az a nő visz végig a Brexit-tel, az a lehetetlen és hihetetlen kategória számomra. Szerintem még a töredéke sem kerül be a sajtóba abból, hogy milyen prés alatt van, reggeltől napestig hány konfliktust kell  kezelnie, mennyi stresszt kell lenyelnie. Az ő helyében már ezerszer felrúgtam volna a tárgyalóasztalt és otthagytam volna az egészet az őrült kilátástalanság miatt.

A szépség, az igazságtalanság meg a tehetetlenség

Ezek a nők másban erősek, mint én, de nagyon azok. És bár nem tudom, hogy Theresa May vagy a példaként hozott munkakörökben dolgozók nők mennyit, hogyan és mikor sírnak, de tuti, hogy szoktak. Mert én bizony igen. Annak ellenére, hogy van az a sztereotípia az erős nőkről, hogy nem sírnak, hogy pont attól erősek, hogy minden helyzetben helyt állnak. Talán csak Valentin napon megengedett egy kis elérzékenyült sírdogálás, a romantikus gesztusokra válaszként.

Mondjuk az ilyenkor megszokott teátrális jelenetek engem inkább röhögésre szoktak késztetni, vagy egyszerűen csak zavarba hoznak, de azért nálam is van olyan, hogy pozitív érzések miatt elfutja a szemem a könny. Ez főleg akkor szokott előfordulni, ha valami nagyon szépet látok, leginkább a természetben, de akár egy különleges épületnél, vagy dizájn megoldásnál is megesik, hogy néhány csepp leesik. Bár ez utóbbi egyre ritkább, mostanában mintha alig törekednének az emberek szép dolgok létrehozására, ez vajon miért van?

Ha a szépségélmények miatt annyit nem is, de az igazságtalanság és tehetetlenség érzése miatt azért gyakrabban van, hogy eltörik a mécses, és nem csak akkor, ha velem történik valami. Ugyanúgy elfog ez a két érzés és sírásra késztet, ha rákos gyerekről hallok, vagy hajléktalanokat látok fagyoskodni az aluljárókban, esetleg egy menthetetlen szellemi sérülttel találkozom. Ezért sem tudnék olyan munkát elképzelni magamnak, ahol róluk kellene gondoskodnom.

És bár ezeket a súlyos, számomra kezelhetetlen helyzeteket igyekszem elkerülni, azért a saját magánéletemben és munkámban is bőven belefutok igazságtalannak érzett szituációkba, vagy érzem tehetetlennek magam valami miatt, beszorítva egy megoldhatatlannak tűnő állapotba. És olyankor bizony van, hogy mások előtt tör ki belőlem a zokogás. Ezt néha nem bánom, sokszor viszont de, hiszen azért rám is hatnak az erős nős elvárások. Főleg, ha férfiak előtt történik, esetleg pont munka kapcsán, valami tárgyalás közben, amikor higgadtnak és racionálisnak kellene maradnom.

Bár törekszem arra, hogy ilyenből egyre kevesebb legyen, azért azt gondolom, hogy pont a nőség az, ami miatt ezek megtörténnek és 100%-ban ez nem fog eltűnni és nem is akarom, hogy megváltozzon. Mert ami lehet, hogy az adott pillanatban gyengeségnek tűnik és talán kínos is, a másik oldalon pont az adja az erőt. Nem csak nálam, de a leukémiás csecsemőt kezelő orvosnál, a pokrócot osztogató szociális munkásnál és a végtelenül türelmes konduktornál, vagy akár a még mindig kitartó Theresa May-nél is. Az erős nő címke ezért nálam nem a férfias viselkedést jelenti, hanem pont a fokozott, nagyobb érzékenységet, ami bennünket, erős nőket jellemez, és amivel talán jobb hellyé is tesszük a világot.

Igen, néha sírva. De erősen, nőként, így huzalozva.

Hát így.