közzétéve: 2015-12-17 12:44
Hamarosan találkozol egy kedves ismerősöddel mondjuk egy kávézóban. Ő dohányzik, te nem. Te érkezel hamarabb. Megjön, puszi-puszi vagy amikális kézrázás, közben öröm mosoly mindkét részről. Mert hát örültök egymásnak. Hogy lehetne fokozni az örörmöt az ő logikájában? Rá lehetne gyújtani egy cigire! Barát+cigi=csúcs. Neked a barát-cigi jobban bejönne.
A mosoly ott van mindkettőtök arcán, és megkérdi: nem zavar, ha rágyújtok? Vagy, a magabiztosabb verzió: úgy-e nem zavar, ha rágyújtok? Te azt feleled: nem. Nem őrültél meg, hogy kicsinyességeddel elrontsd a másik örömét. Hiszen örülsz neki, és ő is neked. És, annak ellenére, hogy, valamilyen szinten biztos zavar az a savanyú-keserű nehéz aszott föld szag, amit be kell lélegezned, zavar, hogy órákig érzed majd a ruháidon és talán annak tudata is, hogy ugyanannyi mérget szívsz mint a másik anélkül, hogy ez az ő élvezetével is párosulna, nem mondasz nemet, mert az adott helyzetben nem mondhatsz nemet. Nem alakult ki, hogy eszközöd legyen arra, hogy úgy utasítsd vissza a számára banálisnak tűnő kérést, hogy ne indukálj negatív energiát. Tudjuk milyen szabályai vannak a sorbán állásnak, a közeledések visszautasításának, milliónyi érdekvédő gesztust ismerünk, de nincs olyan gesztus, ami egy nem dohányzó rendelezésére állna abban, hogy következmények nélkül utasítsa el a kérést.
Ha lenne olyan gesztus, ami jól bevett, nem tűnik kicsinyesnek és probléma nélkül alkalmazható lenne, akkor azon a véleményen lennék, hogy legyenek doháznyzós részek is a kávézókban, kocsmákban, stb. De nincs ilyen gesztus, ezért van szerintem nagyonis rendben, hogy ne lehessen dohányozni ezeken a helyeken.
Vannak persze kivételes helyzetek, amikor a másiknak szüksége van arra hogy rágyújtson, mert ettől indul be az agya, mert ettől higgad le, mert rossz napja van, stb, ilyenkor pedig érdemes szolidaritást vállalni. De nem mindig.
