2024. április 20. szombatTivadar
EUR = 4.9388 RON
USD = 4.5768 RON
HUF = 1.2889 RON
GDP-növekedés = 5,6%
Átlagbér = 3545 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5,2%
BET = 13.026,12(-0,54%)
Infláció = 8,19%
Alapkamat = 2,5%
Farkas András blogja
  • Menedzsment
  • PONT
  • Fejlesztési szakértő
  • >>
ARCHÍVUM RSS

Bethlen Gábor Alap finálé 2011

közzétéve: 2011-08-25 18:37

Augusztus 17-én tették közzé a második forduló eredményeit, és a Providentia KFT által koordinált kisösszegű támogatások pályázati eredményei is már nyilvánosak. Mi több, a szerződéskötéshez szükséges értesítő levelek is megérkeztek elektronikusan Budapestről.

Előzmények: ez volt a kiírás. Ezt és ezt írtam eddig BGA-ról, és ezek a „nyári” és a „téli”, valamint a „kicsi” pályázati eredmények.

Augusztus

Azért késő az augusztus. Nem tudom, mire véljem, és remélem, későbbi években nem fordul elő. De ez azt jelenti, szeptember végéig éppen hogy jó esetben lesz támogatás a szervezetek bankszámláin. Főleg most, VV-válság és egyéb riadalmak idején a likviditás mindent ural. Illetve ennek hiánya. Ennek kontextusában nagyon nehéz a legtöbb szervezetnek projektet menedzselni, főleg ha utólag kapnak pénzt. Sokkal inkább látnám az augusztus 17-es dátum helyett a május 17-et az elbírálás közlésénél. És nagyon ajánlom a kétfordulós pályáztatás visszavezetését. Az eredeti Szülőföld Alap legjobb, aláhúzom, legjobb része az volt, hogy lehetett belőle tavaszi projekteket is támogatni, legkésőbb május 31-es lezárással. Ez viszont most nem lehetséges, február 29-ig mindent le kell zárni, március 31-ig el kell számolni.

Hasonló forrás nincs máshol sem tavaszra romániai magyar viszonylatban. DRI (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala) támogatások jó esetben májussal kezdődő projekteket tudnak pénzelni, idén a Román Kulturális Alap augusztus előttieket szintén nem, az Ifjúsági Hatóságnál szintén június volt a kezdés időpontja.

Elbírálás

Nem szándékszom belemenni a bármilyen politikai, lobbi, vagy egyéb hasonló típusú értelmezésbe. Az egyedüli dolog, vagy akár hasonlat, amit említenék, az tőzsdéhez kötődik: azokat a szervezeteket tisztelem a legjobban, akik bevételi „portfóliójukat” diverzifikálják. A tőzsdén is azt mondják, legyen tág portfóliód, több iparágból. Így, ha az egyik rosszul teljesít, a többi kompenzálja, nem lehet nagy esés. Na így van a pályázati forrásokkal is: úgy csináld, hogy ha az egyik forrás jelentősen lecsökken, vagy kiesik, akkor is tudd folytatni tevékenységed. Sajnos kevés olyan romániai magyar civil szervezet van, amely konstansul fenn tudd maradni, és valóban a céljai szerint fejti ki tevékenységét, mi több, hosszabb idő alatt folyamatosan fejlődik. Ehhez – véleményem szerint – az kell, hogy ne csak magyar, ne csak román kormányzati forrásoktól függjön, hanem jól menedzselve a projektjeit jelentősebb forrásokat is megpályázzon és – természetesen – megnyerjen.

Providentia SRL, elnézést kérek

Mára evidens lett számomra, menedzsment szerződésük van a Bethlen Gábor Alap Igazgatóságával, a feladatuk az aktatologatás, a szó határozottan jó értelmében. Mi több, volt egy szerintem nagyon logikus döntésük, éspedig, hogy átvették a régi Eurotrans Alapítvány stábját. Vagyis jómagam is olyan emberekkel tarthattam kapcsolatot, akiket ismerek, és ha meglepőnek is hangzik, a pályázati menedzsment sikerességének legalább 30%-át a támogató operatív személyzetével való kapcsolattartás jelenti. Tibád Zoltán éveken át vitte az Illyést, utána Eurotranszozott. Ezért úgy gondolom, a procedúrákkal nem lesz baj, és örülök, hogy a politikai váltás nem okozott személyzeti váltást is. A szerződéskötést viszont közvetlenül Budapesttel kell ezúttal rendezni, tehát várhatóan lassabban megy, mint a régebbi ErGo vagy Eurotrans támogatások. Véglegesen akkor merek nyilatkozni, mikor látom, mennyi átfutási időt igényel a támogatás folyósítása, a szerződéskötéstől számítva. Lehet, megint elnézést kell kérnem.

Azt a honlapot (www.bgazrt.ro) kicsit jobbra is lehetne alakítani…

Ha már a személyzetről…

A Bethlen Gábor Alapnál sem változott drasztikusan a személyzet. A pályázati rendszer mára már kulcsfontosságú elemét jelentő online platform működéséért ugyanaz a személy felel, mi több, más operatív személyek is megmaradtak. Egy támogatási rendszer kontinuitásához (ha változik is a név, a döntéshozatali összetétel) ez szerintem kritikus fontosságú. Ilyen értelemben pedig a jelenlegi állapot jó.

Szerződéskötés

A banki inkasszó ügy megint napirenden van. Hiába minden, nem értik Magyarországról, hogy ilyen nincs Romániában. Az áthidaló megoldás adott: nyilatkozhat a bank, hogy ilyen Romániában nincs. Vagy ha a bank nem akar, akkor a szervezet nyilatkozhatja, hogy a bank nem akart nyilatkozni. Szóval szerintem vicces. Eljátsszuk minden évben. Egy határon túli támogatással foglalkozó intézménynek meg kellene értenie, hogy ha külföldöt támogatja, akkor a külföldi jog- és viszonyrendszert kénytelen-kelletlen figyelembe kell venni. Na de mindegy. A helyzet végső soron nem ellehetetlenítő.

Alszik a város, aluszik a tej

Szerencsére 30 napos határidő van a szerződéskötésre, ugyanis augusztusban a román bíróságok szabadságon vannak, minimális a munka, így „RAF papírt” sem adnak. Vagyis igazolást a létezésről. Marad két hét, addig minden mást elő lehet készíteni.

UPDATE: területről kaptam jelentést, hogy a bírósági vakációt Bihar megyében másképpen értelmezik, mint például Kolozs megyében. Azt sajnos nem tudom, más megyékben kiadják-e már augusztusban, vagy nem. Kommenteket szívesen várok.

Cégek, érvénytelenek és a „de minimis”

Valóban, itt-ott nem vették észre a pályázók, hogy idéntől cég nem pályázhat. Egyébként szerintem jó ez a változás.

Viszont azt nem teljesen értettem, hogy lehet civil szervezettől „de minimis” nyilatkozatot kérni. Szóval értem is, de nem is. Ha pedig „de minimis” nyilatkozatot kérnek, akkor viszont a cégeket mégis engedni kellene pályázni. Mert csak akkor állhat igazán fent az európai piaci verseny csorbításának a veszélye, amiért a „de minimis”-t kitalálták. Idézek innen, ennél hivatalosabb nem is lehet: www.nfu.hu/download/12512/KEOP_deminimis_leiras.doc

Csekély összegű (de minimis) támogatás: a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban 1998/2006/EK rendelet) hatálya alá tartozó támogatás.

A 1998/2006/EK rendelet alapján csekély összegű támogatás csak abban az esetben nyújtható, ha egy vállalkozásnak bármilyen forrásból, csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás, támogatástartalma – három egymást követő pénzügyi év vonatkozásában – nem haladja meg a 200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazatban a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget.

A szabály uniós, a teljes területére érvényes. Na de civil szervezet nem „de minimis-ezik”. Logikus módon minden pályázó nullát is nyilatkozott. Ha nem, tévedett.

Bárki arra várt volna, hogy elítéljem, vagy megvédjem, az eddigi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. teljesítménye alapvetően nem rossz. Na de feliratkoztam június 2-án a hírlevélre, és eddig egy sem jött. Az eredmény közléséről azért jöhetett volna…

És ezt még nem állom meg: Idézem a honlap január 13-i üzenetét:

Kedves Pályázóink!

Bizonyára tudomást szereztek már arról, hogy 2011. január 1-jétől a Szülőföld Alap megszűnik, s jogutódja a Bethlen Gábor Alap lesz (2010. évi CLXXXII. törvény).

A jövőben a pályázati rendszer is átalakul.

Tisztelettel kérjük Önöket, hogy az eddigi, néha nehézkesnek, bürokratikusnak tűnő pályázási struktúrában, elszámolásban szerzett tapasztalataikat és javaslataikat jobbító szándékkal osszák meg velünk!

Levelüket -lehetőleg postafordultával- szeretettel várjuk a info@bgazrt.hu –ra. Reményeink szerint a hozzánk írt pozitív, ésszerű és jogszabályoknak megfelelő javaslatokat be tudjuk építeni a megújuló pályáztatási rendszerünkbe, könnyítve ezáltal az Önök munkáját is!

Köszönettel,
Ulicsák Szilárd
miniszteri biztos

Nem tudom, hány információ érkezett, de:
– eddig nem volt nehézkes a rendszer,

– most kicsit nehezebb lett, de a pályázati tartalom részletes leírása és egy részletesebb költségvetés még sosem ártott senkinek, és itt sincs túlzásba víve,
– nem tudom, mi is változott úgy istenigazából az online rendszerben egy-két funkcionális javításon kívül.

Azért, mert más kormány alatt került kialakításra a rendszer, nem biztos, hogy rossz, na. J

Várom a jövő évi kiírást. Addig pedig jöhet menedzselés ezerrel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.