2021. november 27. szombatVirgil
EUR = 4.9491 RON
USD = 4.3869 RON
HUF = 1.3444 RON
GDP-növekedés = 13,0%
Átlagbér = 3545 lej (nettó)
Munkanélküliség = 5%
BET = 12,177.22(-3.41%)
Infláció = 7,9%
Alapkamat = 1,75%
Diósi László blogja
  • Bank szektor
  • OTP Románia
  • Vezérigazgató
  • >>
ARCHÍVUM RSS

Csodabogár

közzétéve: 2013-12-01 12:47

 

Cikk:

https://www.portfolio.hu/vallalatok/maradnak_a_csillagaszati_fizetesek_svajcban.3.192134.html

 

Tinédzser korom egyik meghatározó filmélménye volt a „Kelly hősei”. Sok vicces jelenetet idézünk föl belőle ma is barátokkal, kollégákkal mindennapi történésekhez kötve, de egy mondatra akkor különösen felkaptam a fejem. Egy jelenetben az ellenséges területen tábort vert amerikai kommandót egy amerikai gép bombázza meg, mire az egyik szereplő így fakad ki: „Felírta valaki a számát? Nem azért fizetünk adót, hogy a mieink bombázzanak!” Noha az egész film témája a pénzért szupermotiváltan háborúzó katonai egység volt, de ez a mondat annyira kilógott egész akkori életünkből (hisz személyi jövedelemadó se volt még), annyira más értékrendszert és társadalmi viszonyrendszert közvetített néhány szóban, hogy teljesen megdöbbentett.

És igen, már megint a pénzügyi kultúránál tartunk. Ahol fejlett pénzügyi kultúra van, ott felelősen fizetnek adót az emberek, és felelősen is döntenek annak felhasználásáról. (A „fejlettség” persze azt is jelenti, hogy az adórendszer ésszerű, méltányos, átlátható, és a vele kapcsolatos bürokrácia is normálisan betartható.)

Ez jutott eszembe a svájci népszavazásról olvasva, és különösen akkor, mikor az idei többi országos népszavazás eredményét is megnéztem (https://en.wikipedia.org/wiki/Swiss_referendums,_2013 ).

Egy ország, ahol a nép felelősen tud dönteni olyan bonyolult kérdésben, mint a márciusi menedzseri fizetések témakör (nálunk a szakpolitikusoknak is komoly kihívást jelentene megérteni valamennyi aspektusa), ahol népszavazáson támogatják a kötelező katonai szolgálat fenntartását, ahol elutasítják, hogy adókedvezményben részesüljenek a gyermeküket otthon nevelők, vagy ahol tavaly, a versenyképesség fenntartása érdekében elutasították a hat hetes minimál szabadságra vonatkozó kezdeményezést. (Az is igaz, hogy a sztrádamatricák drágulását is elutasították – viszont nem törölték el ezt az adóformát!)

Az egészben a legszebb az, hogy ezeket a kérdéseket nem érzelmi szempontból vitatják meg és döntik el, hanem szakmai, pénzügyi érvekkel (és néha persze cirkuszi elemekkel is) folyik a vita. A svájci polgárok (akiknek már Habsburg lovagokra számszeríjjal vadászó ősei is közösen döntöttek fontos kérdésekben) nyilván nem szeretik, hogy az odatelepült nagy gyógyszergyárak vezetői sok százszorosát keresik mint ők, de ennek ellenére nem érzelmi döntést hoznak. Hideg fejjel végig gondolják, hogy ezek a cégek mennyi adót fizetnek, mennyi munkahelyet teremtenek, és ezért nem érdekli éket, hogy mennyit keresnek a vezetőik. Ez a döntés pénzügyileg racionális, tehát ha esetleg az illető cégek egyszer csak nem fizetnének már adót vagy nagy leépítésekbe kezdenének esetleg a termelést áttennék a folyó túlsó oldalára Franciaországba, akkor a népszavazás eredménye is változna. (Mert végső soron minden gazdasági kérdés ám. Mert pl. a híresen objektív brit sajtó miért a román és magyar bevándorlókat szapulja, miért nem a lengyeleket? Mert azok egész egyszerűen túl sokan vannak, túl nagy vásárlóerőt képviselnek, és az újságok nem akarnak egymillió lengyel fizető olvasót veszíteni.)

Belegondoltak abba, milyen messze vagyunk mi ettől? Mennyi esélye van annak, hogy népszavazáson népszerűtlen, anyagilag pillanatnyilag fájdalmas (még akkor is, ha hosszú távon jó) döntések születhessenek? Nem véletlen, hogy sok országban törvény, sőt alkotmány tiltja, hogy költségvetési, adó, vám, illeték ügyekben népszavazást tarthassanak; a politikusok tehát ismerik jól a népeket!

Persze a törvényben tiltott demagóg népszavazási katasztrófa máshogy, közvetetten is megvalósulhat. Görögországban és több más déli (egy ideig) „jóléti” államban katasztrófát okozott, ahogy a politikusok egyre csak egymásra licitáltak a népszerű, és általában kiadás-növelő javaslatokban: sokadik havi nyugdíj, sokadik havi fizetés, bőkezű szociális juttatások áramlottak ki a kongó államkasszából, hitelből. Ördögi körnek látszik ez. Nő ez eltartottak száma, tehát csökken az egy főre jutó adóbevétel, tehát csökkenni kellene a juttatásoknak. Szavazatokat kell szerezni a népesség többségét kitevő eltartottaktól, onnan viszont csak növekvő juttatásokkal lehet – és a kör bezárult.

Tehát amit a népnek nem engednek, áttételesen a politikusok megcsinálják maguk – csak nem érzelmi alapon, hanem választási logikából. Az érzelmi és a választási politizálás abban hasonlít egymásra, hogy egyiknek sincs köze a gazdasági ésszerűséghez, és szükség szerint államcsődhöz vezetnek.

Mit lehet tenni? Sokáig úgy gondoltam, hogy adófizetés nagyságán vagy foglalkoztatáson alapuló cenzus lenne a megoldás, de a svájci példa megnyugtatott, hogy van alternatíva.

2-300 év kitartó gazdasági neveléssel és fejlődéssel mi is egész jó eredményeket érhetünk majd el a felelős gondolkodás, gazdasági kultúra területén.

Azt már csak ki kell várni. J Csak lássunk már hozzá!

P.S. Jövőre újabb kísértés jön a svájciakra: népszavazás a 2500 frankos minimálbérről. Nagyon kíváncsi vagyok ám az eredményére!

https://www.reuters.com/article/2013/10/04/us-swiss-pay-idUSBRE9930O620131004

 

 

Csodabogár bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. droxin hozzászólása:

    Igazgató Úr, tévedni tetszik! a minimálbér már 4000.-SFR, most azt akarják,hogy mindenki kapjon 2500.-SFR minimális szociális segélyt!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.