A válság jó

közzétéve: 2013-10-27 12:13

Mindent fölforgatott, soha nem gondolt fordulatokat vett, nagyon régóta tart és már alig emlékszünk az elejére, mi az? Nem, nem valamilyen TV sorozatra gondolok (a Rabszolgasors utolsó része óta amúgy se néztem bele egybe se), hanem a 2008-???? válságra.

Ismételjünk csak, hogy is kezdődött? USA bankcsődök, likviditási válság, reálgazdasági válság, helyi bankválság, központi költségvetések válsága, szociális válság. Visszafelé nem ilyen egyszerű az út: ma már a likviditás bősége a gond, de a reálgazdaság, a központi költségvetések és a bankok nagyon nehezen evickélnek ki a bajból, a szociális válság pedig lényegében csak az előbbiek kilábalása után lesz megoldható. Ám a legfontosabb, hogy mindez más szinten fog történni, mint 2009 előtt volt.

Egy dologról azonban nagyon nem esik szó: az értékrendek válságáról. Régóta foglalkoztat ez a dolog a társadalmi értékekkel és úgy gondolom, hogy az értékrendek virágzása és válsága általában a gazdasági fellendüléssel és korrekcióval pont ellentétes irányú. Boldogok azok a (főleg távol-keleti) népek, akik a gazdasági sikereket tartósan össze tudják egyeztetni saját hagyományos értékrendjükkel (persze feszültségek ott is keletkeznek bőséggel).

Szerintem ez a mi kis romániai világunk igazából az uniós csatlakozással egy időben, 2007 elején került válságba, amikor az addig nagyjából kiegyensúlyozott gazdasági – társadalmi fejlődés teljesen letért a normális pályájáról. Az évi 7-8%-os GDP, 20%-os reálbér és ingatlanár növekedés teljesen fölborította az emberek értékrendjét és értékítéletét. Sosem felejtem el, hogy a velünk szemközti négyszobás lakást egy (igaz kisebb) Loire-menti kastély áráért kínálták, de egy kisvárosi lakás áráért is lehetett venni ingatlan Münchenben, Pesten meg kettőt is. Ezek az értékproblémák végighullámoztak a társadalmon és óriási pusztítást vittek végbe. A blokkházak előtt sorjáztak a soktízezer eurós autók, mindenki messze repült nyaralni, mindenből a legújabbat és legdrágábbat vette. Szó sem volt már a „fair day’s wage for a fair day’s work” (kb. rendes munkáért rendes bért) alapelvről, lehetetlen volt teljesítményt megkövetelni, normális árat ajánlani, fokozatos karrierépítésről beszélni: az egész társadalom elhitte, hogy az újonnan jött (bár külföldi befektetők és bankok pénzéből finanszírozott) álomvilág – valódi.

Ebbe az álomvilágba robbant bele a válság a maga kegyetlen (de őszinte) realitásával és rángatta le a társadalmat a földre. 2009-2011-ben megroggyantunk és szédelegtünk ettől a gyors korrekciótól de tavalytól mintha jobban mennének a dolgok: helyükre kerültek az értékek, és nemcsak nálunk; európai trend ez.

Többször foglalkoztam itt a görögökkel, akik a miénknél még nagyobb hullámvasúton ültek. Emlékszem gyerekkoromból a szegénységükre, mikor a dinnyeárus 100-as Skodánk elé kiugorva könyörgött, hogy csak egy dinnyét vegyünk, mert éhezik a családja. Emlékszem a 2004-es olimpia infrastruktúrájában teljesen megújult országára is, amit ámulva csodáltunk. Emlékszem a benzinkutasra, aki nem értette mikor angolul, görögül és németül számlát kértem, de a német szóra, partizán őseire hivatkozva elzavart.

Írtam a skizofrén helyzetről, mikor a glyfadai tengerpartról uniós pénzből épült vadonatúj légkondicionált Samsung-Pininfarina villamossal mentek tüntetni az EU ellen (de szigorúan csak este hét után, mert addig nagyon meleg van és tüntetők és rohamrendőrök egymás mellett szürcsölgették a jegeskávéjukat az árnyékban).

A mai Görögország nyomokban sem emlékeztet a korábbi évekre. Az elmúlt másfél évben megfogyatkoztak majd teljesen elmaradtak a szociális indíttatású tüntetésekről szóló beszámolók (igaz vannak másmilyenek: szélsőjobbos merénylőkről és bevándorlókkal kapcsolatos konfliktusokról szólók).

A mai Görögországban mindenről, mindenki, mindig számlát ad: egy fagyit, egy képeslapot se lehet venni anélkül, hogy akár a mozgó árus is be ne ütné az összeget a mobil pénztárgépébe és ne nyomná a markunba.

Megkérdezetem görögöket, hogy látják a válságot? Az általános válasz bizakodó. Az idei év jobb szerintük az előzőnél és hisznek benne, hogy a következő évek még jobbak lesznek. Egy valami azonban közös volt a válaszokban: meglátták a válság hasznos oldalát. „Szükség volt erre, abnormálisan éltünk, visszatért a régi értékrendünk, a régi értékeink.” „Most annyiba kerülnek a dolgok, amennyi az értékük.” „Az emberek kisebb lakást és kisebb autót vesznek, eladták a tengerparti ingatlanokat, rokonoknál vagy kis apartmanokban nyaralnak.”

A felületes szemlélőnek talán fel se tűnik, hogy változott valami az elmúlt 20-40 évben bármilyen irányban is. Süt a nap, kék a tenger, a férfiak a kávéházban frapéznak, van gyros,  tzatziki és Mythos, az éttermi asztaloknál macskák koldulnak, a dolgok a helyükre kerültek, az élet megy tovább.

A válság jó.