A boldogtalan csirke

közzétéve: 2013-02-13 07:08

Ezt a WWW alakú hullámvasút-válságot nem most buktuk el itt a vén kontinensen, hanem az elmúlt 20 évben folyamatosan. Észrevétlen csúsztunk lefelé a világban, miközben ünnepélyes hangvételű programok és nyilatkozatok születtek versenyképességről, vezető szerepről, technológiai áttörésről, hosszú távú programokról.

Amikor szegény monoton, unalmas jólétben és polgári demokráciában élő Nyugat-európaiak az EU 2000-2020-as programját meghatározták, nem is sejtették, hogy tulajdonképpen nem sokban különböznek az SZKP XXII. kongresszusának résztvevőitől, akik 1961-ben tárgyszerűen kimondták, hogy 1980-ra teljesen felépítik a fejlett Kommunizmust. 1980-ra szerencsére a moszkvai olimpián és az afganisztáni bevonuláson kívül semmi más nem körvonalazódott a nagy tervből, és maga a (Szovjet)unió is kezdte a végét járni.

Nekem ez jutott eszembe az Európa 2020 programról. (https://ec.europa.eu/europe2020/index_hu.htm ) Ugyan van még hátra pár év, de ha ez így megy tovább, 2020-ra nemhogy átvesszük a Gazdasági Világuralmat az innováció, foglalkoztatás, oktatás, stb. területén, hanem jó eséllyel épp csak akkor  fogunk kikecmeregni a világ leghosszabb válságából.

Emlékszünk még  a kínai töltőtollra, kosárlabdacipőre, ping-pong labdára, villogva-szirénázva forgós kerekével falról leforduló buszra és a néhány féle konzervre? Harminc éve ez volt a teljes kínai-termék választék. Azóta mi itt már csak dizájnolunk („designed in Europe, made in China”), szolgáltatunk, építkezünk (mit is? Hát ingatlanbuborékot!), de a termelés valahogy nem megy.

Hiába néztek ki jól a GDP számok, az egyszerű ember azért csak érezte, hogy baj van itt, kérem! „Miért készül MINDEN Ázsiában a mesekönyvtől a fokhagymáig?”

Még a reneszánsz hajnalán a kereskedelemből meggazdagodó umbriai és toszkán városok és polgárok sem kizárólag a kereskedelemre építettek, ugyanolyan jól megszedték magukat kelmefestésből (gondoljunk csak Assisi Szent Ferenc családjára) és intenzifikált mezőgazdasági termelésből is – tehát vigyáztak, hogy a reálgazdaság se csússzon ki a kezükből. De ezt elmondhatnánk a velenceiekre is, akik a kalmárkodás mellett azért az üvegmesterség terén is otthon voltak.

A kínaiak meg bizony okosak: tőlük még az örmény kereskedők se tudnák lefölözni a hasznot, mivel a teljes láncot a kezükben tartják a gyártástól az értékesítésig.

Dől be hozzánk a kínai import, miközben az európai munkanélküliség egyre csak nő: a 11,7%-os átlag mellett Spanyolországban és Görögországban meghaladta a 26%-ot. A fiatal munkanélküliség tragikusan 23,4%, a válság országokban pedig megközelíti a 60%-ot (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) ezzel egyúttal tönkretéve a jövőt is, hiszen egy munkanélküli életkezdés után nagy esélye van az emigráció, a szociális- társadalmi-pszichológiai problémák, az alkoholizmus, a kábítószer-függőség, a bűnözés extrém felerősödésének.

( https://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/3-01022013-BP/EN/3-01022013-BP-EN.PDF )

Azon tűnődöm, hogy a piacgazdaság szabályai melyik ponton kezdenek majd el működni? Két trend kell összeérjen: a kínai (és általában: ázsiai) termelési költségek és árak növekedése (a munkaerő vagy a pénz drágulásával, erősödésével) ill. az európai versenyképesség javulása. Ki mondta, hogy nem lehet itt trikót vagy fokhagymát nyereségesen termelni? Svájcban pl. a bicska, kakukkos óra vagy fondü gyártást soha nem szerveznék ki.

Egyszerűen szólva az kell, hogy a 26-27% spanyol vagy görög meg a többi  huszonhatmilliónyi európai munkanélküli legyen hajlandó kevesebbért is elhelyezkedni csakhogy munkát kapjon (merthogy segélyekre az államnak egyre kevesebb pénze lesz – ki fizet BE?), illetve, hogy a brüsszeli és nemzeti szabályozók építsék le az álságos, versenyképesség-rontó és gazdaságilag fenntarthatatlan bürokratikus megkötéseket, támogatási-, jóléti-, munkavédelmi- és szociális rendszereket. Egyértelműen kimutatható például, hogy a munkanélküliség szintje és a dolgozókat védő jogszabályok erőssége között semmilyen pozitív összefüggés nincs. A minimális jogokat garantáló USA-ban éppúgy hullámzik a gazdasági teljesítmény függvényében a munkanélküliek száma mint Franciaországban, a dolgozói jogok paradicsomában. Az egész csak arra jó, hogy megdrágítsa a rendszert és elrettentse a befektetőket.

Brüsszelben tehát és hasonlóan a nemzeti fővárosokban lépést és irányt kell váltani, és a csirkék jólétét szabályzó (ketrecméret, lejtés, világítás, stb.), ezzel a termelést drágító és a versenyképességet csökkentő intézkedések helyett nagyfejszével kell nekimenni a bürokratikus szabályoknak és intézményeknek. Ha ez megvolt, reménykedhetünk, hogy az európai tőke milliárdok visszajönnek Ázsiából, és itt teremtenek majd reál munkahelyeket. (Sajnos a legújabb uniós költségvetés nem ebbe az irányba mutat.)

Nem kétséges tehát, milyen úton kell járjon Európa. Lehet, hogy tényleg ez potenciálisan fontos európai értékek, de biztos vagyok benne, hogy a racionális állategészségügyi intézkedéseken erősen  túllőttek a jól fizetett bürokraták. Most talán nem kéne érdekeljen minket, hogy mennyire boldog a csirke a napos, nagy, színes ketrecben, mert a mi jólétünkről és gyerekeink jövőjéről van szó. Biztosak lehetünk benne, hogy a Kínai Kommunista Pártban nem téma a pekingi kacsa tartása, csak az exportja. Mi is ráérünk ezzel foglalkozni, ha majd fölépült a fejlett Kommunizmus, és csak ez hiányzik már.