közzétéve: 2012-11-27 16:33
Jól felkészít a napi teendőkre az az élet-halál küzdelem, ami az utakon reggel folyik. Miután kedvenc sugárutamat felújították, sikerült a közlekedési lámpákat olyan mértékben rosszul beállítani, ami önmagában garantálta a közlekedési dugókat. A mi oldalunkról nagyon rövid, keresztben ellenben túl hosszú ideig adott zöldet. Mivel a keresztirányú forgalmat nem sokkal arrébb fenntartja a következő lámpa, ezért szükségszerűen feltorlódtak és beakadtak a kocsik előttünk, aminek következtében a mi rövid zöldünk alatt gyakorlatilag senki nem tudott áthaladni, a várakozó sor egyre hosszabb lett és egyre lassabban haladt.
De ott van ám a szervizút a park és a sugárút közt, ami a lámpa után, de még a kereszteződés előtt torkollik be a sugárútba oldalról, és ez a helyzet smekkerségért kiált! Az ember szépen kényelmesen végigkocsikázik rajta, betolakszik a lámpánál szerencsétlenkedők elé, és ezzel hat-nyolc lámpaváltás helyett egy alatt átjut. Következmény: a kereszteződés még jobban bedugul, a rendesen sorban állók még tovább várnak, az ügyeskedők száma pedig exponenciálisan nő. Ettől azonban az ügyeskedés hatékonysága exponenciálisan csökken, és mindenki sokkal lassabban jut át.
A legdurvább pedig az, hogy az ügyeskedők közül előkerülnek a szupersmekkerek, akik a tolakodókat is megelőzik járdán át vagy cikkcakkban, ahogy éppen sikerül.
Ezzel eddig semmi baj nem lenne, sőt, teljesen normálisan hangzik, nem? Csakhogy. Egy hete a szervizúton várakozva arra lettem figyelmes, hogy a főúton már nem áll senki. Gondoltam, ez csak véletlen lehet, pont ilyen a forgalom ritmusa. De pár nap megfigyelés elég volt ahhoz, hogy megértsem: itt bizony átszabályozták a lámpákat, nekünk olyan hosszúra hagyták, hogy minden kocsi egy lámpaváltásnyi idő alatt átjut, míg a keresztforgalom rövidebb szemafora megakadályozza, hogy blokálják a kereszteződést.
Láss csodát: a normális viszonyok bevezetése után egy hét elég volt ahhoz, hogy az ügyeskedők túlnyomó többsége visszaszokjon a főútra.
Csak ennyi lenne? Ha betartható a szabály, akkor betartjuk?
Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy mi miért leszünk hirtelen szabályosak Nyugaton, míg a svájci vagy osztrák autós (és vállalkozó) miért vadul meg felénk, Vadkeleten.
Mert milyen szabályt is tartunk be? Az olyat, ami erkölcsös, arányos, betartható, betartatják, és mások is betartják. Bármi hiányzik ezen ismérvek közül, nem működik a rendszer.
Mintha felénk, Keleten szándékosan sértenék meg ezeket az alapelveket, és hoznának átláthatatlan mennyiségű, egymást átfedő vagy egymásnak ellentmondó szabályokat. Így aztán szabadon választható meg, hogy kit büntessenek a hatóságok, és a jogalkalmazó dönti el, ki a bűnös és ki a szabályos.
Sztálin ezt valahogy úgy mondta a legenda szerint, hogy „nincs bűntelen ember, csak nem elég alaposan kivizsgált ügy”.
Szerintem az ember alapvetően rendesnek, szabálytisztelőnek születik, nincs csaló nép vagy ország. Igaz, a Tízparancsolat nem véletlenül született és mindig lesznek, akik feszegetik a jog határait a villamoson kalandvágyból bliccelőktől a komoly bűnözőkig.
Közös felelősségünk, hogy olyanná tegyük országainkat, ahol a szabályok erkölcsösek, arányosak, betarthatók, betartatják és mások is betartják őket.
De talán pont ezt volt az egyik dolog, amit annyira vártunk Európától, de egyelőre adósunk maradt.
Vagy esetleg mi maradtunk saját magunk és gyermekeink adósai?
P.S.
Közben felfedeztem, hogy a dugó nem szűnt meg, csak áttevődött a következő kereszteződésre, a lámpa most ott fogja meg a kocsikat aránytalanul hosszú időre, és még szervizút sincs. De lépésenként csak előre jutunk valahogy