Üzlet és kommunikáció – szép, új világ?

közzétéve: 2012-05-19 06:39

Egyszer olvastam, hogy a katonai pilótákat az igazi nagy veszélyekre ismert bemondók vagy a saját gyerekük előre fölvett mondatai figyelmeztetik. „Apa, ég a motor!” – egy ilyen, akár normál hangerőn elmondott mondatra minden apa fölkapja a fejét, még akkor is, ha egy vadászgép kabinjában ül, számtalan villogó, sípoló, berregő, kattogó kütyü között, és az ingerküszöbét ezek már nem feltétlenül lépik át.

És mit hallunk meg MI manapság, amikor folyamatosan bombáznak bennünket adatokkal, információkkal, amikor fél óra alatt ki lehet kerülni a jól tájékozottak köréből?

A globális kommunikációs őrületből az én részem napi 70 – 180 e-mail, legalább tíz internetes híroldal meg néhány hírtelevízió. Megrémít, hogy egyre több kommunikáció–függő gyereket és felnőttet látok, akik számára a kommunikáció az ÉLET maga. Ők vajon mit látnak és érzékelnek az azon kívüli megfogható és tapasztalható, nem virtuális világból? A brutális mennyiségen túl valójában mennyivel több hasznos, helyénvaló és feldolgozható információval rendelkezünk?

Én óvatos lázadóként egyenlőre nem léptem be a közösségi oldalak és az okostelefonos üzleti kommunikáció világába (még azon az áron is, hogy a fiaim számára nem világos, hogy létezhet valaki facebook oldal nélkül, sebaj, próbálok velük levelezés helyett beszélgetni!). Egy régi „buta” (zöld gomb, piros gomb, annyi) mobilom van, de nincs olyan nap, hogy ne szánnék minimum két órát a leveleim irtására legalább a laptopomon, akárhol is vagyok (privátilag azért van egy okosabb mobilom is, de azt inkább gps-nek és multimédiás eszköznek használom).

Az életünk és kommunikációnk arányáról akkor kaptam igazán képet, mikor tavalyelőtt digitalizáltattam a régi fotóimat. Mivel hozzászoktam már az ezres nagyságrendű digitális fotó rendezéshez egy-egy szabadság után, teljesen megdöbbentett, hogy az elektronikus korszakom előtti közel harminc év termését egy-két óra alatt földolgoztam, pedig akkoriban mondjuk öt tekercs egy nyaraláson (mitegy 150 sikerült kép) óriási mennyiségnek, és valóságos szertartásnak (dia keretezés, besötétítés, vetítés) tűnt.

Tudom, most azokra hasonlítok, akik az 1820-as években meg voltak győződve arról, hogy a húsz mérföldnél gyorsabban haladó vonat szükség szerint végzetes agykárosodást vagy fulladásos halált okoz – de tapasztalatból beszélek (pedig egyszer sem fulladtam meg még száguldó vonaton!).

Látom, hogy a csupán e-mail bázisú üzleti kommunikáció mennyire hatékonytalan, sőt kontraproduktív tud lenni. Egymást érik a sürgős, rettenetesen sürgős, tegnapi határidős üzenetek, és sokan képtelenek ezt kezelni. Hemzsegünk a rossz jelenségektől: utasítás nélkül továbbított üzenet, végcél vagy végfelelős nélkül tucatnyi címzettnek és másolatban levőnek írt üzenet, szűretlen gigaadattartalommal továbbított üzenet, senki által el nem olvasott jóváhagyási ciklus (mert majdcsak valaki ránéz a húsz érintett kollégából – gondolja mindenki), üzenetözönt generáló körüzenetek – és nyilván mindenki tudni ezt még hosszan sorolni.

Kis kutakodás után könnyen megtalálhatjuk ezek közös vonását is: nagyon sok esetben a felelősség át- és/vagy tovább-hárítása a cél („de én küldtem neki erről mailt!!” – na és?!); és legtöbbször nem találjuk meg az alapvető menedzsment kellékeket: tiszta és egyértelmű rendelkezés,felelős kijelölése, visszajelzés, ellenőrzés, tömör fogalmazás, lényegre törekvés, a szükséges és elégséges információ megküldése az okvetlenül fontos helyekre. Ezek nélkül nincs hatékonyság, és az elektronikus levél lavinával végül csak a munka látszatát produkáljuk megoldásokés hatékonyság nélkül, noha őszintén meg vagyunk győződve róla, hogy 24 órás rendelkezésre állásunk és éjjel-nappali levelezésünk komolyan vitte előre a világ dolgait (de nem!).

Sokan kezdikvisszasírni szüleink gépelt, aláírt, pecsételt, bejövő-kimenő postás világát, ahol egy levelet (legyen az üzleti vagy szerelmes) alaposan át kellett gondolni és tucatszor újrafogalmazni, ahol el tudtak menni két hét szabadságra anélkül, hogy bármilyen hírük lett volna cégről, világról, ahol az emberek agya időnként pihenhetett, teljesen kikapcsolhatott.

Egyre több cégnél ismerik fel az elburjánzott belső kommuniáció hatékonytalan mivoltát, és kezdik (e-mailben!) szabályozni a belső levelezést különböző szempontok szerint (üzenetek száma, rangsorolása, címzettek száma és köre, levelezésre nem alkalmas témák, formai szempontok, stb.).

Egy biztos: egy olyan kommunikációs ponthoz érkeztünk, amikor életünket és társadalmunkat ugyanúgy végig kell gondolnunk, mint a motorizáció fejlődése közben a KRESZ-t, vagy a robotika törvényeit. Részemről ennek érdekében megteszem, amit tudok, és érdeklődve várom a globális fejleményeket – eközben igyekszem minél több időt tölteni a kézzel is megfogható világban kicsit lassabban élve és régimódibban kommunikálva (beszélgetés, könyvek – emlékeznek?).