Svájci bicska

közzétéve: 2012-03-15 06:25

„A svájci polgárok, az ország versenyképességének megőrzése érdekében, népszavazáson utasították el a fizetett éves szabadság négy hétről hat hétre való emelését. A jelentések szerint a szavazók kétharmada utasította el a minimális szabadság felemelését hat hétre, ami a többi nyugat-európai országgal hozta volna őket egy szintre” (újsághír)

Először nem jött, hogy elhiggyem. Hogy mi?!

Hallottam már a cseh pártról, amely teljesen transzparensen megszorításokról beszél a programjában (és ez mit sem árt népszerűségének), de azért ez a hír meglepett. Egyrészt azért, hogy Svájcban, a közvetlen demokrácia hazájában sikerült egy ilyen populista kérdést a népszavazásig elvinni, másrészt, hogy ott olyan felelősen gondolkodó abszolút többség van, amely képes volt elvetni a versenyképességüket romboló javaslatot. A minden értelemben felnőtt szavazópolgárok megértették, hogy Európa gondjai az efféle kedvezményeknek is köszönhetők.

Nem okvetlenül a térségünkkel kívánom szembeállítani az alpesieket, egész Európa számára példát mutathatnak.

Az elmúlt évtizedben szinte nem volt a kontinensen olyan politikai erő, ami nem újabb ígéretekkel, különböző SZAVAZÓrétegeknek szóló kedvezményekkel (hiszen nyilván nem önzetlen jószívűségből ígértek ilyesmiket) akart volna választást nyerni. Így alakultak ki a szövevényes, az országok erejét meghaladó kedvezmény- és nyugdíjrendszerek, és a versenyképességet lassan amortizáló munkaügyi jogszabályok. A társadalom elöregedése és a folyamatos gazdasági növekedés megszűnése az addig szőnyeg alá sepert problémákat gyorsan felszínre hozta, azóta elemi erővel mutatkozik meg a társadalmi elkeseredés és a gazdasági ellehetetlenülés is.

A dolog úgy néz ki, hogy vélemény az lehet sokféle, de gazdasági racionalitás csak egy van. Hiába tiltakoznak görögök, portugálok, spanyolok, olaszok; a megalapozatlan költekezés és kedvezmények árát meg kell valamikor fizetni, és minél később történik ez meg, sajnos általában annál magasabb az ár. Ilyenkor pusztul sok minden, ami korábban meg- és átmenthető lett volna.

Erre a legjobb példa a példátlan válságba süllyedő Görögország, ahol csak reménykedhetünk, hogy a válság következtében meglevő politikai-társadalmi instabilitás nem fog a háború utáni görög közelmúlthoz hasonló eseményekhez vezetni. Nyilván egy államcsőd a jelenlegi negatív hatások többszörösével járna (igaz, talán rövidebb ideig tartana, mint ez az agónia), és abban is biztos vagyok, hogy egy öt éve bevezetett felelős gazdálkodással a mai helyzet is simán elkerülhető lett volna.

És most jön a svájci bicska: ki szavazott volna ott egy megszorításokat, költségcsökkentést hirdető pártra? Akkor ki is itt a hibás? A pártok? A társadalom? Az EU? Angela Merkel? A Bundesbank?

A görög helyzet elkerüléséért, saját holnapunkért kell megbecsüljük az adósság- és kiadás-csökkentésért, a munkába vontak számának növekedéséért és a versenyképesség növeléséért  cselekvő pártokat és felelős gazdaságpolitikát. Ha az európai országokban nem jön létre a társadalmon belül és a pártok között egy ilyen gazdaságpolitikai közmegegyezés, Európa közelebbről is meg fogja ismerni a görög válságot.

A svájciak az erős frank okán az elmúlt egy évben már újra megtanulhatták a versenyképesség fogalmát. Kiskereskedelmük, idegenforgalmuk, exportjuk egyaránt megszenvedte az erősödést, amit lemondással, túlmunkával, az amúgy is kiemelkedő versenyképesség további javításával tudtak csak kompenzálni – és ezeket az eredményeket nem akarták most feláldozni, a saját jövőjükkel együtt.

A sváciaknak persze könnyű, a három alapító kanton maroknyi, de alaposan átgondolt stratégiával és terepismerettel rendelkező, fegyelmezett alabárdosa már az 1315-ös morgarteni csatában büszkén szembeszállt az őket jobbágynak tekintő és lenéző Habsburg lovagsereggel (és az utolsó emberig lemészárolta őket) – azóta van az, hogy az ottani polgárok a közös és egyéni érdekeikért, jövőjükért, felelősen együtt küzdenek.

Azért remélem, hogy egy hasonló eredményű népszavazásig nálunk nem kell 700 év elteljen.