közzétéve: 2012-02-07 10:01
„Christine Lagarde hétfőn Berlinben a Német Külpolitikai Társaságban (DGAP) tartott beszédében hangsúlyozta: a nemzetközi közösség együttes erőfeszítéssel kiránthatja a világgazdaságot a mélybe húzó örvényből, “2012 így a gyógyulás éve lehet”. Ugyanakkor a második világháborút megelőző nagy gazdasági világválsághoz hasonló helyzet is kialakulhat, ha elmaradnak a szükséges lépések.
Az euróövezetben az államháztartási egyensúly mellett törekedni kell a gazdasági növekedés ösztönzésére is – mondta Lagarde. Hozzátette: számos országban nincs más választás, mint a gyors és súlyos megszorítás “de ez nem mindenütt van így. Van az euróövezetnek egy kiterjedt magva, ahol a kiigazítás fokozatos is lehet”, és azokban az országokban, ahol van “költségvetési mozgástér”, fontolóra kellene venni a 2012-re tervezett kiigazító lépések átütemezését a közös gazdaságösztönző erőfeszítések támogatása céljából – fogalmazott az IMF vezérigazgatója, megfigyelők szerint mindenekelőtt az igen kedvező államháztartási helyzetben lévő, ám költségvetési szigort hirdető német kormányra utalva.”
Nohát. Változna az IMF hozzáállása? Mások ennél is egyértelműbben fogalmaztak: szerintük a megszorítások csak visszaeséshez vezetnek, amely miatt zsugorodik a gazdaság, csökkennek a bevételek, és ez újabb megszorításokat indukál; tehát az ördögi körből a régi IMF recepttel nincs kitörés.
Csakhogy nélküle sincs. Mára nyivánvaló, hogy mindkét érvrendszer hangoztatóinak megvan a maguk részigazsága, de egyiknek sem a teljes. Az egészséges költségvetési szerkezet éppúgy feltétele a tartós gazdasági stabilitásnak, mint a – legalább szerény – növekedés.
A görög helyzet rémisztően kiúttalannak tűnik, ugyanakkor sikeres sokkterápiára is volt számos példa az elmúlt 30-40 évben, gondoljunk csak a Vaslady Nagy – Britanniájára vagy a jelenlegi balti helyzetre.
Ebből nekem több dolog csapódik le. Egyrészt már biztos, hogy a világ gazdasági döntéshozói mára teljesen kifogytak az ötletekből és tanácstalanul bámulják a köldöküket, miközben hiába várunk korunk Keynes-ére és FD Roosveltjére. Az is biztosnak látszik, hogy a jelenleg szovjet borotválógépként* alkalmazott módszer hibás, és bizony nemcsak, hogy mindenki arca másmilyen, de máshogy is vérzik…
A döntéshozók közül sokan lehet, hogy bizonytalanul nyúlnak hozzá a dolgok menetéhez, viszont ezt legalább későn és elhibázva teszik. A görögöknél például mára felismerték, hogy a polgárok egy része nem fizet adót (ejha!), Olaszországban egy egész sor teljesen felesleges kiadást találtak (hm), sok országban küszködnek közalkalmazotti, nyugdíj és egészségügyi reformokkal. De miért kéne ugyanolyan eszközöket alkalmazni a hamis jóléti államot építő déli EU tagállamokban és a makrogazdasági fegyelmet komolyan vevő Romániában? Miért ne kezdhetne Románia nagyléptékű infrastrukturális fejlesztésekbe, míg mások iskolákat és kórházakat zárnak be (ha egyszer túl vannak fejlesztve)?
Az „egyenlő bánásmód” is egyenlőtlen és nagyobb egyenlőtlenségekhez vezet tehát, és ez különösen igaz az eurózóna országaira, ahol a közös pénz még a normál inflációs gyógymódot is megakadályozza; hosszas agóniára késztetve ezzel a beteget.
Van ennél nagyobb baj is. A munkanélküliség európai átlagban 10%-os szintre kúszott fel csöndesen, egyes országokban elérte a 20%-os szintet, a fiatalok között pedig sok helyütt az 50%-ot is eléri. Ennek rövid távú hatása számszerűsíthető (segélyek), közép távú hatása mérhető lesz (segélyek, bűnözés), hosszú távú hatása felbecsülhetetlen (erkölcsi, társadalmi, pszichológiai). (Nagy – Britanniában például milliósra becsülik azon gyerekek – fiatalok számát, akik nem láthatták a szüleiket dolgozni, mert azok mindig csak segélyen éltek. Ezek a fiatalok kitűnő utánpótlási bázisául szolgálnak a késelős utcai bandáknak, és elégedetlenségüknek a tavalyi zavargások alatt is meglehetős hangot adtak.)
A minap hallottam a rádióban, hogy a szakemberek készen is vannak a válasszal. A kiutat a tömeges munkahely-teremtés jelenti azáltal, hogy a jelenleg favorizált tőke-intenzív iparágak helyett a munkaerő-intenzív beruházásokat kell előtérbe helyezni.
Szóval korunk keynes-ei mégiscsak színre léptek! Szerencsére még nem egy újabb Fehér-tengeri vagy Duna-csatorna esetleg Transzfogarasi út vagy többezer km autópálya manuális építését javasolják – remélem erre nem is kerül sor.
Mégha ilyen munkahely-teremtések nem is lesznek, az biztos, hogy vissza kell adni a munka és a termelés becsületét: nem kell beletörődnunk abba, hogy kínai a fokhagyma, vietnámi a golyóstoll és indonéz a cipő. De ezzel együtt azt is el kell fogadnunk, hogy a jövő magasabb árakat (tehát kevesebb fogyasztást) hoz, kevesebb szükség lesz diplomásokra, sokkal több szakmunkásokra, sokaknak vissza kell állni a gyártósorok mögé és bizony meg kell művelni a földeket – mindezt a mainál alacsonyabb reáljövedelemért. Fogyasztani pedig annyit fogunk, mint amennyit megtermeltünk; ráadásul környezettudatos, anyag- és energia megújító és fenntartható módon.
Lehet, hogy pusztán ennyi lesz a válságból való kilábalás titka?
Gondolom, hogy igen! Nem hiszem, hogy a teljes eddigi fejlődési modellt ki kell dobnunk az ablakon, de annak vadhajtásait minden eddiginél határozottabban kell lenyesegetnünk. Az új gazdaság már nem lehet messze, de az odavezető út, különös tekintettel a társadalmi-politikai feszültségek kezelésére még teljes homályban van, és óriási kockázatokat rejt magában.
*A szovjet feltaláló boldogan meséli a barátjának:
– Képzeld el feltaláltam egy borotválógépet!
– Ez nagyszerű. De tudod, hogy minden embernek más arcformája van?
– Hát, először még igen…
Lehet, hogy pusztán ennyi lesz a válságból való kilábalás titka? – teszi fel,teljes joggal a költői kérdést Diósi Úr! Van egy válaszom (kicsi kommentem) rá:
Én is azt gondolom, lehet! De ha ez úgy valósul meg, hogy “- a teljes eddigi fejlődési modell -” hasznos, még aktivizálható elemeit – pl. a tudásra és a valós teljesítményekre épülő gazdaság építő elemeit is – kidobják, akkor az csak egy újabb, komolyabb, globális válságnak fog vele megágyazni! Az a válság pedig nagyobb és hosszabb lesz, mert kezelhetőségének ma még meglévő fundamentumai is elporladnak addigra!
Persze, hogy a társadalmi feszültségek kezelése a legnagyobb kockázat, olyannyira az, hogy az utóbbi évek válságai lényegüket tekintve mind abból fakadtak éppen, hogy a politikusok (gazdaságpolitikusokat is ideértve!)inkább megriadtak a várható feszültségektől, mind sem felkészültek volna azok kezelésére is! (Még mielőtt az utcára kerültek volna a feszültségek!) Persze még most sem késő, csak ez egy kicsit többe fog most már kerülni, mert egyre több védősisakos képzett rohamosztagos és biztonsági ember kell majd hozzá! Én viszont jobban örülnék – örültem volna – ha korszerű közoktatásra, a piaci igényeket rugalmasan követni képes felsőoktatásra, azaz a tudásra és a hiteles informálásra költenénk többet! Ja majd hogy nem kifelejtettem: az értelem, a tudás és a tisztesség párbeszédére is költhettünk volna! Ha Ők hármasban alkottak volna – esetleg most alkotnának – egy “nemzeti kerekasztalt”, az tán másnap már tükröződhetne a kockázati felárak csökkenésében!
Sajnos most sem látok erre szándékot, csak pánikot látok, okoskodással, erőfitogtatással előadott ostoba, átgondolatlan zavaros baromkodást, parasztvakítást, néphülyítést és dilettantizmust látok! (egyfelől! – mondaná Horn Gyula) Másfelől: pánikot látok, ostoba tehetetlenséget, hisztis sértődött, nagyrészt tövigbeszart értelmiséget is látok! Mindenfelől azt harsogják: “Mögöttünk van a többség” Pedig már régen egyikük mögött sem áll! A többség arra a elébb említett 3 tagú kerek asztalra vár, melyre örömmel el is menne szavazni. Ők hárman, az ÉRETELEM, a TUDÁS és TISZTESSÉG koalíciója! Ha lenne ilyen, most nekik szavaznék akár 3/3-adot is!
De nincsenek. Helyettük van a “teljes homály” és annak homályosítása és ez is “- óriási kockázatokat rejt magában-” (idézett részek forrása: Diósi L. blogjából! Mert ez így tisztességes elllnök úr!)
Sziráki Péter okl.közgazdász, mérnök