Alkotmánymódosítás?

közzétéve: 2011-06-03 06:50

Románia Elnöke 2008-ban közjogi szakértőkből álló bizottságot hozott létre, hogy elemezzék a román alkotmányos rendszer problémáit, az alkotmányosság fejleszésének lehetőségeit, és az azonosított gondok mentén vázolja fel a megoldási lehetőségeket, alternatívákat. A bizottság jelentését 2009-ben tette közzé (Stanomir jelentés), és igen jelentős politikai visszhangot váltott ki. A jelentés a belpolitikai küzdelmek eszközévé vált, de alkotmánymódosítási folyamat akkor még nem kezdődött. Viszont most, 2011-ben, részben a jelentésre alapozva, részben saját politikai célokat követve, az államfő el kívánja indítani az alkotmánymódosítási eljárást.

Az alkotmánymódosítást két szempontból kell elemezni.

1. Az Alkotmány alaptörvény, amely – többek között – a politikai folyamatok jogi kereteit megadja. Politikai megközelítésben két alapvető jogi problémát látok. Az Alkotmány módosítását kezdeményezheti Románia Elnöke a kormány javaslatára, a képviselők vagy a szenátorok legalább egynegyede, valamint legalább 500 000 szavazati joggal rendelkező állampolgár. 2003-ban parlamenti kezdeményezésre módosult az alkotmány, most az eljárást az államfő kívánja indítani. Ennek a kezdeményezési módnak, noha teljesen alkotmányos, kisebb a legitimitása, mint a parlamenti kezdeményezésnek. És ez szorosan összefügg a második problémával. Az alkotmánymódosítás minimálisan kétharmados parlamenti szavazattöbbséghez kötött, és népszavazás is jóvá kell hagyja. Létezik ez a kétharmados többség, amely most meg akar szavazni bármilyen alkotmánymódosítást? A 2003-as alkotmánymódosítás euroatlanti integrációs szempontból is szükséges volt, ezért akkor létezett az a kompromisszum generáló külső politikai erőhatás, amely a politikai pártokat tárgyalásra és megállapodásra késztette. Én most ilyet nem látok, a kétharmados többség kialakítását pedig teljesen valószerűtlennek tartom most, figyelembe véve a kormányzati többség és az ellenzék közötti viszonyokat.

2. A második szempont, amely szerint a kérdést elemezni kell, az az alkotmánymódosító javaslat tartalma. Pozitív és vitatható elemek keverednek a tervezetben, a közjogi reform fontos elemeit tartalmazza az anyag, az egykamarás parlament bevezetésétől kezdve a parlamenti képviselők számának 300 főben történő maximizálásáig. A legfontosabb tartalmi elem a módosító javaslatban az alkotmány egész szövegén végezett parlamenti rendszerváltás: a kétkamarás parlament egykamarásra történő átalakítása. Viszont a javaslatból kimaradnak igen fontos reformelemek (például a törvényerejű rendeletek elfogadásának erőteljes korlátozása). Most nem akarom ezeket a tartalmi kérdéseket elemezni. Tagadhatatlan, hogy a román állam alapvető közjogi problémákkal küszködik, és a jogállam további megerősítésre szorul. Az alkotmányt előbb-utóbb mindenképpen meg kell “reformálni”. De ez nem jelent alkotmányozási “szükséghelyzetet”. A politikai feltételek minimális fennállása nélkül történik most a kezdeményezés. A “megváltó” reformok többsége organikus vagy egyszerű törvények elfogadásával rendezhető, megoldható lenne, kétharmados többség nélkül (nyilván itt nem olyan horderejű változásokról van szó, mint az egykamarás parlament kérdése, de a közigazgatás hatákonyabbá, átláthatóbbá, ügyfélközpontúbbá tétele nem feltételez alkotmánymódosítást). Politikai akarat és szakpolitikai képesség viszont erre sincs. Tehát a politikusok részéről alkotmányreformról beszélni jelenleg – sajnos – nem több mint demagógia vagy illúziókergetés. S mivel a politikusok általában nem idealisták és nem hisznek az illúziókban, maradjon csak a demagógia.

A Stanomir bizottság egykori tagjaként úgy látom, hogy az alkotmány reformja a jelenlegi román politikai helyzetben nem megvalósítható kompromisszumokat feltételez. Azonnali finalitás nélküli kísérlet, amelynek tartalmi elemeit egy esetleges későbbi (a jövő évben megszervezett parlamenti választások utáni?) alkotmánymódosítás felhasználhatja vagy elvetheti.

Kiegészítés: itt olvasható a gazdasági jellegű alkotmánymódosító javaslatokkal kapcsolatos interjú.