közzétéve: 2011-09-03 15:44
A múltkori bejegyzésemben felvezettem, hogy sokasodik azon befektetési próbálkozások száma, melyeket védett területek, nemzeti parkok területeit érintve próbálnak életbe ültetni. A döntéshozók pedig nem törődnek a mérhetetlen károkkal, melyeket a vadvilágban tehetnek az ilyen kezdeményezések.
Az egyik ilyen természetromboló kezdeményezés a 66-os országút (DN66), amelyet immár több éve elkezdtek megépíteni a törvényes előírások betartása, valamint a kötelező engedélyek beszerzése nélkül, úgy, hogy veszélyeztetik Európa utolsó érintetlen erdeinek egyikét. Ehhez hasonlót esetleg még a finneknél és az oroszoknál találni. A Băsescu útjaként (személyes pártfogója az elnök a befektetésnek) elhíresült út a Retyezáton keresztül épül, érintve a Domogled Nemzeti Park fokozottan védett területét. Mivel pár évvel ezelőtt nem rendelkeztek a szükséges engedélyekkel, Korodi Attila, akkori környezetvédelmi miniszter leállítatta az útépítést. Nemrég azonban az Országos Környezetvédelmi Ügynökség kibocsátotta az engedélyt, és ez által zöld utat adott a visszafordíthatatlan táj- és vadvilág rombolásnak. Tette mindezt a zöldek tiltakozása ellenére, akik számtalan rendellenességről tájékoztatták a Környezetvédelmi Ügynökséget. Többek között bizonyították, hogy az ügynökség egy olyan tanulmány következtetései alapján járult hozzá a harmadik szakasz megépítéséhez, amelynek egyik szerzője okirat-hamisítással vádolja a készítőit. A tanulmányt az Ecoterra nevű cég készítette, többek között egy, a temesvári egyetem biológusának kutatásai alapján. A szakember a sajtónak is elmondta, hogy ő csak előtanulmányt írt a cég részére, de aláírása mégis a végleges dokumentumon szerepel.
Sajnos nem számít sem az érintetlen erdő, sem a bizonyított csalás érve, de még az sem, hogy a hatóságok maguk is beismerték, a DN66-os út várható forgalma gyenge, legjobb esetben közepes lesz, nem beszélve arról, hogy télidőben használhatatlan lesz, akárcsak a Transzfogaras. Ami érdekes, hogy az országban számos nagyforgalmi út továbbra is katasztrofális állapotban van, vagy az, hogy az autópályák építése továbbra is egy reumás csiga sebességével történik. A DN66 esetében viszont nagy a mozgósítás, mintha valójában létszükséglet lenne.
Egy másik értékes védett terület, amelyet már másodszor próbálnak „megerőszakolni”, a Csalhó Nemzeti Park. Miután az elmúlt években az ortodox egyház mindennemű engedély nélkül a helyi hatóságok cinkosságával egy szállodát épített a park fokozottan védett övezetében, most a Megyei Tanács akar mindenáron sípályát építetni ugyancsak ezen az értékes védett területen. Ebben az esetben sem számít a nemzeti park-minősítés, a Natura 2000-es besorolás, sőt mi több a Megyei Tanács elnöke olyannyira személyes ügyének tekinti a befektetést, hogy büntetőjogi eljárásokkal fenyegette a park Tudományos Tanácsának tagságát, melynek beleegyezése nélkül más engedélyeket sem lehet kibocsátani. Miután a fenyegetések ellenére sem sikerült kierőszakolnia a tanácstagok beleegyezését, a tanácselnök pár nappal ezelőtt levelet intézett a Környezetvédelmi Minisztériumnak, melyben kéri a Csalhó Nemzeti Park Tudományos Tanácsának újraszervezését. Természetesesen javaslatokat is tesz az új tagok személyét illetően, olyanokat javasolva, akik támogatják az ő terveit. Olyan szakértőket menesztene a jelenlegi tanácsból, mint például Stanciu Erika, ki nemzetközileg is olyannyira elismert a védett területek menedzsmentjének terén, hogy évek óta az Europark Föderáció (Európa Nemzeti Parkjainak fóruma) elnöke. Csak reményemet tudom kifejezni, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium a nevéhez hűen fog dönteni és nem az obskúrus gazdasági érdekeket fogja szolgálni.
Sajnos, hosszan folytathatnám a fentiekhez hasonló esetek ismertetését, de most pár sort egy olyan esetre szánnék, ahol szükség lett volna hozzáértő döntésekre és intézkedésekre, mivel reális hasznot biztosíthatott volna az ország számára, nulla vagy minimális befektetéssel. Ez az eset a döntésképtelenség és az inkompetencia ékes példája, nem kevesebb, mint 3 milliárd euró „ingyen bevétel” elvesztését jelentette. Ugyanis ennyit ért a 300 millió széndioxid-kibocsátási bizonylat, melyet Románia értékesíthetett volna a kiotói egyezmény 2005-ös érvénybe lépése után. De sajnos ez a lehetőség is úgy néz ki, elúszott, mivel az egymást követő kormányok nem voltak képesek az egyezmény által megkövetelt CO2 kibocsátásra vonatkozó nyilvántartási rendszert létrehozni.
Égbekiáltó, hogy egy olyan ország mely állandóan pénzhiánnyal küszködik, és arra kényszerül, hogy milliárdos nagyságú, borsos kamatú kölcsönökért folyamodjon a nemzetközi illetve hazai pénzintézményekhez a költségvetési hiány fedezése céljából, megengedi magának azt a luxust, hogy egyszerű nemtörődömség, illetve hozzá nem értés miatt ekkora összegegeket elveszítsen. Ami még megdöbbentőbb, hogy nincsenek ennek jóformán személyi illetve büntetőjogi következményei, Nagy József lemondatását kivéve, aki, legyünk őszinték, nem tehető csak egyedül felelőssé ezért a kolosszális mulasztásért. Ennek láttán már nem csodálkozhatunk azon sem, hogy ezidáig az ország számára biztosított uniós forrásoknak mindössze 8,6%-át voltunk képesek lehívni.
Úgy látszik, valamiért nem tetszenek döntéshozóinknak a vissza nem térítendő, kamatmentes alapok, és ezért inkább a nehezebb, nagyobb teherrel járó, a következő generációkat is nagymértékben leterhelő megoldásokat választják.
