közzétéve: 2019-03-06 08:55

Mostanában a siker egy igazi siker téma, mégis mindenki máshogy definiálja, különösen, ha a női sikerekről beszélünk. Még én sem tisztáztam le magamban teljesen, hogy nekem mit is jelent ez a kifejezés, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon előadóink és a közönség mit gondol arról, hogy miben áll a női siker, különösen itt, Erdélyben. Pénzben, presztízsben, karrierben, esetleg családi vagy lelki egyensúlyban kellene mérnünk?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ A siker női arca című, stílszerűen a nőnapra időzített rendezvényünkön, amely a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) és a Harghita Business Center együttműködésében valósul meg.

Március 8-9-én Székelyudvarhelyen minden a nőkről fog szólni, de nem csak a nőkhöz, hiszen férfiak nélkül nem lehet és nem is tudunk, akarunk női sikerről beszélni. Éppen ezért egy tartalmában és meghívottjaiban is nagyon színes programot állítottunk össze, nőket és férfiakat is felkértünk, mondják el a véleményüket, hogy így a lehető legtöbb perspektívát fel tudjuk villantani a női sikerről.

Erről a péntek-szombati napról persze a Back II Black “örök érvényű” slágere is rögtön beugrott:

„Akár péntek, akár szombat
Nekem mindegy ez, csak gyere el majd holnap
Lehet péntek, lehet szombat
Tudod mindegy, mert én várok rád majd holnap”

Természetesen ennél sokkal komolyabban fogunk foglalkozni A siker női arcával (a részletes, színes programot itt éred el), lássuk is, hogy mi minden és mindenki lesz.

Akár péntek…

Nőnapon nyilván férfiaknak kell köszönteniük a hölgyeket, így a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatal Szent István-termében tartandó, március 8-án, 15 órától kezdődő rendezvényünket Gálfi Árpád polgármester és Nagy György, az UKKSZ elnöke nyitja meg.

Aztán szintén egy férfi, Diósi László fog beszélni arról, hogy mi a NŐK SZEREPE A MUNKÁBAN ÉS A VEZETŐI POZÍCIÓK BETÖLTÉSÉBEN. Ő az OTP Bank Romániától érkezik hozzánk, de az RMÜE és az Oktatáshoz való jog Alapítvány elnöke is, és hát egy nagyon nagy gazdasági koponya, így biztos sok infót tud majd átadni erről a témáról. Nem mellesleg ő támogatta a Nő.Élet.Erő székelyföldi vállalkozónői kutatásunkat is, amiről szintén szó lesz a későbbiekben.

Előadását követi egy panelbeszélgetés, amelyben arra keressük a választ, hogy HOL A NŐ HELYE. Ma. Erdélyben. Két női és két férfi meghívottunk a konzervatívabb és liberálisabb oldalt is megjeleníti majd. Asztalos Lehel pszichológus, női-férfi önismereti csoportot is vezet, bőven van véleménye. Ahogy Hajdó Csabának is, aki multis körben dolgozik és közben az udvarhelyi tanácsban is benne van, így nemzetközi és itteni perspektívákat is meg tud majd mutatni. Kászoni Fejős Gabriella agyagfalvi református lelkész, négy gyermek édesanyja és egyben aktív közösségépítő szintén igen színes egyéniség, ahogy Veres Nagy Tímeának, sepsiszentgyörgyi projektmenedzsernek is határozott véleménye van a női szerepekről. A beszélgetést én moderálom majd.

És aztán jön a már említett kutatásunk eredményeinek bemutatása, amelyre most először kerül sor nagy körben. A NŐ.ÉLET.ERŐ: A SZÉKELYFÖLDI VÁLLALKOZÓNŐK AZ ADATOK TÜKRÉBEN előadást természetesen a kutatást vezető két szociológusunk tartja majd: Geambașu Réka a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a budapesti Hétfa Kutatóintézet munkatársa, valamint Gergely Orsolya, a csíkszeredai Sapientia EMTE oktatója. Vajon milyen ma Székelyföldön vállalkozni, nőként? Mennyire sikeresek a vállalkozó hölgyek? És ők sikeresnek érzik magukat? Minderről és még jóval többről is szó lesz.

És ha már női sikerről beszélünk, nem maradhat el néhány jó példa bemutatása sem, a SIKERES NŐK kerekasztal. Demeter Anna-Mária a Cetate Production ügyvezetőjeként egy kicsit sem nőies területen, a sátorgyártásban ér el nagy sikereket. Gündisch Ágnes, a Nobila Casa ügyvezetőjeként, tulajdonosaként 150 ember munkájáért felel, és nem mellesleg három gyermek édesanyja is.  Mara Gyöngyvér, a csíkszeredai Sapientia EMTE rektorhelyetteseként a tudományos pályán és intézményvezetőként elérhető siker szép példája. Váradi Erdős Ildikó pedig a Boro-Info ügyvezetőjeként, tulajdonosaként már tizenéve szervezi férjével közösen a legnagyobb romániai élelmiszeripari kiállítást, a GastroPan Expo-t. A beszélgetést a szintén nagyon sikeres, Príma Polgár díjas Szalay Zsuzsanna pszichológus vezeti majd.

A napot egy PECHA KUCHA (ejtsd: pecsa kucsa, magyarul locsi-fecsi) zárja, ahol Albert Orsolya színművésznő fogja az előadók női sikerről szóló definícióit bemutatni. Ezzel ezt a japánból származó, pörgős prezentációs technikát is szeretnénk Erdélyben meghonosítani.

…akár szombat

Szombaton már arra helyezzük a hangsúlyt, hogy előadóink, trénereink segítségével azokról a témákról beszéljünk, amelyekben a nők leginkább fejlesztésre szorulnak ahhoz, hogy minél sikeresebbek legyenek, vagy amelyekkel jellemzően gondjaik, nehézségeik vannak. A szombati nap helyszíne a Harghita Business Center, itt 9 órától kezdünk, ahol egész nap ingyenes gyerekmegőrzést biztosítunk a Ficánka Napköziotthon két szakképzett óvónőjének segítségével, így kisgyerekes anyukák, apukák is bátran jöhetnek gyerkőceikkel!

ASSZERTIVITÁS: HOGYAN ÉRVÉNYESÍTSÜK SIKERESEN AZ ÉRDEKEINKET? Ezzel fogjuk indítani a szombati napot Kádár Annamária pszichológus segítségével, hiszen a nőknek ez egy valóban döcögős és fejlesztendő terület még.

Ahogy a külső-belső konfliktusok kezelése is. Erről már Pálfi Kinga – aki szintén pszichológus, valamint szervezeti tanácsadó is- fog beszélni, de nem csak a KONFLIKTUSOK A NŐKBEN előadáson, hanem azt követően egy workshop-ot is tart majd, ahol már gyakorlati eszközöket is mutat a konfliktuskezelésre. A helyszínen lehet majd regisztrálni a workshop-ra, a helyek száma limitált, így érdemes lesz gyorsan bejelentkezni.

Szinte mindenkit érintő terület a következő beszélgetésünk is, amelyben az ANYASÁG, APASÁG ÉS MÉG A KARRIER IS témáját járjuk körbe meghívottjainkkal. Czirjék Katalin négy gyerekes anyukaként vállalkozik, egyik alapítója a Női vállalkozók Erdélyben csoportnak, vajon hogy jut mindenre ideje? És Dósa Zoltánnak, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem docensének, pszichológusnak, aki még könyveket, cikkeket is ír is és három leány apukája? Nem kisebb a kérdés Gergely István „Tiszti” esetében sem, hiszen ő három gyereke mellett további 200-at „menedzsel” a Csibész Alapítványnál. De a fiatal, első gyerekes anyukának sem lehet egyszerű, miközben vállalkozást vezet, és az udvarhelyi tanácsban is ott van, egy pár hónapos csecsemővel kiegészülve. Ezekről a tapasztalatokról Szarvas Zsuzsanna fog nekünk beszélni. És hát moderátorunk is az igazi woman power megtestesítője, Arros Orsolya három gyerek mellett egyszerre több bizniszt is futtat, szintén tanácsos Udvarhelyen, és az RMDSZ Nőszervezetének is aktív tagja.

Hogy milyen zavaros a viszonyunk a pénzzel, mennyire vágyunk rá és közben mennyi hiedelmünk, előítéletünk van vele szemben, erről fog nekünk beszélni Zsigmond Ilka hipnoterapeuta a PÉNZ=SZERETET előadásában. És nem csak, hiszen utána egy kiscsoportos hipnoterápiát is tart a jelentkezőknek (a helyszínen lehet majd regisztrálni rá).

Hogy a magyarországi jó példákat is behozzuk, Inotay Petra, a FIVOSZ női bizottság elnöke és  Forintos-Szűcs Anita HFDA – Magyar Divat és Design ügynökség divatigazgatója fog a NŐI KARRIERVÁLTÁS mikéntjeiről beszélni.

A szombati napot szintén egy PECHA KUCHA-val és Albert Orsolyával fejezzük be, aki itt már a közönség véleményét mutatja majd be arról, hogy mit jelent vajon a női siker. Végső zárásként és network eseményként egy finom szendvicsebéd mellett beszélhetjük ki a két nap tapasztalatait, élményeit.

Lesz tehát itt minden, szem szájnak fülnek ingere, érdemes lesz benézni, akár csak egy-egy előadásra is, hiszen mindkét nap ingyenes a részvétel. Kérlek jelezd részvételi szándékod A siker női arca Facebook eseménynél, hogy lássuk, kb. mennyi érdeklődőre számíthatunk!

A részletes programot a polgármesteri hivatal elérhetőségein: udvarhely.ro/esemenyek, az udvarhelyma telefonos applikáción, valamint az ukksz.ro/asikernoiarca oldalon is elérheted, böngészd bátran!

És gyere, akár nő, akár férfi vagy, akár pénteken, akár szombaton, vagy akár mindkét napon!

GySzM

közzétéve: 2019-02-25 07:10

Mikor egy fél évesre tervezett sabbatical-ra Budapestről Székelyvarságra áttelepedtem, összesen három embert ismertem és őket is csak nagyon felületesen: egy magyarországit, aki által felfedeztem és megszerettem ezt a meseszerű tanyavilágot és két székelyt, akikhez ideiglenesen odaköltöztem. Ennek már lassan négy éve, a pár hónapnyi vadvirág és málna gyűjtést, őzekkel való futkározást nagyjából ugyanannyi újságírói „karrier” követte, hogy aztán a sors különös játékának köszönhetően az udvarhelyi vállalkozói szövetség ügyvezetői pozíciójában találjam magam.

A fenti tények csak annyiban fontosak, hogy megmutassák, ha valaki, akkor én bizony a romániai magyar politikával kapcsolatban szűz voltam és ezt óvóan őrizgetem a mai napig is, soha senki nem vádolhatott azzal, hogy valaki „embere” lennék (jah, de az nem is lehetnék, hiszen jól ismerjük a székely mondást, hogy nőként nem is vagyok ember). Ami azt illeti, én ezt az ideológiai, politikai függetlenséget mindig is nagyon élveztem és nem is szeretném feladni. Szerencsére a civil és a gazdasági élet határmezsgyéjén mozgó létemben erre nem is vagyok rákényszerítve, annak ellenére, hogy a vállalkozói szövetséges tevékenységeink miatt együtt kell működnünk a politikai paletta minden szereplőjével.

Ugyanakkor magánemberként (és politológus-közgazdász végzettségem miatt bizonyos szempontból szakmailag is) már az ittlétem első pillanatától érdeklődve, kívülről figyeltem a helyi politikai csatározásokat. Mondjuk már akkor sem értettem (és azóta sem), miért kell annak a jó esetben is – és ha kellően vastag ceruzával írjuk – 1,2 millió, kisebbségben élő magyarnak három párt, hogy képviselje az érdekeit, de a politika tényleg már csak ilyen. Azt viszont már végleg nem tudtam felfogni, hogy a hagyományai, politikai súlya miatt legnagyobb RMDSZ-nek, ennek az idén harminc éves pártnak hogy lehet, hogy nincs stratégiája. Ezt nem én találtam ki, tavaly májusban Porcsalmi Bálint az udvarhelyi Szájkaratén fejtegette ezt, elismerve, hogy a napi tevékenységek mellett nincs rá idő, energia. Hogy mi van? Ezen annyira felhúztam magam, hogy pár hónappal később a VIBE-on, két sör között ismeretlenül letámadtam és szembesítettem ezzel a kérdéssel, hogy WTF?, de akkor is következetesen ugyanezt mondta, szomorúan széttárva a kezét.

Jó-jó, megbocsátó leszek és azt mondom, hogy 2018 még a múltba nézésről és annak sebeiről szólt. Meg amúgy sem vagyok híve az „elmúltnyolcév”-ezésnek, hiszen a visszafelé mutogatás még soha nem vezetett szebb jövőbe. Éppen ezért kívülállóként, de a helyi közösségi érdekek fő drukkereként nagyon kíváncsian vártam ennek az RMDSZ kongresszusnak az eredményeit, hiszen már a címválasztás is előre tekintő, bár kissé közhelyes: szövetség a jövőért– így, divatosan, kisbetűsen. Az látszik, hogy volt nagy kommunikációs és szervező csapat (meg nem kicsi büdzsé) a háttérben, a képek és a beszámolók alapján is egy európai szintű eseményt hoztak össze és ez tényleg szuper, imádom azt, amikor nyilvánvaló egy munkán a profizmus meg a befektetett energia.

A jövő stratégiája: pragmatikus transzilvanizmus= nőtlen gyakorlat(iasság)?

A szép körítés tehát adott volt a jövőbe lépéshez, de vajon a tartalom is ezt támogatta? Mivel ez a nők gazdasági, társadalmi szerepvállalásával kapcsolatos blog, ebből a perspektívából nézve nagyon nem. Ami főleg azért szomorú, mert a három magyar pártból talán még az RMDSZ az, amelyben néhány balos elemet fel lehet fedezni, tehát logikusan itt kéne leginkább megjelennie a női hangoknak, érdekeknek.

Ehhez képest sem a rendezvény, sem a vitaindító anyag nem azt sugallja, hogy a jövőépítésben nagy szerepet szánnának a nőknek.

• A MiérTED- 25 perc észosztás előadói közé egy női észosztót sem sikerült találni, delegálni?
• A Nőszervezet tagjait muszáj volt egy kupacba, a hátsó sorokba ültetni, fizikálisan is megjeleníteni, hol a helyük?
• Vajon Bíró Rozália, a Nőszervezet elnöke valóban úgy gondolja, hogy a 21. században „zászlóvivő férfiakra” van szükség? Tényleg? Mert hogy ugye ők már eddig is nagyot bizonyítottak és az elmúlt 30, 100 és 1000 évben akkora sikersztorit hoztak össze, lokális és globális szinten is, hogy a nőknek elég „közösséget megtartó” szerepet – bármit is jelentsen ez – játszaniuk a továbbiakban is?
• Hegedüs Csilla, egyedüli női EP- képviselő aspiránsként programjában általános lózungokat puffogtat, ahelyett, hogy női témákat hozna fel  (míg Oltean Csongor például egyértelműen a saját célcsoportjára, a fiatalokra lő)?
• Kelemen Hunor, aki az elkövetkezőkben is a pragmatikus transzilvanizmus (???) elvét szeretné követni, értékelőjében és programbeszédében miért nem szólt egy szót sem a legnagyobb kisebbségen belüli „kisebbségről”, (valójában többségről), a nőkről, vagy akár a Nőszervezetes eredményekről, tervekről?
• És vajon a Vitaindító Erdély jövőjéről 30 oldalas anyagban miért egy mondat foglalkozik és ez is csak közvetve a női kérdéssel: „Tudatosítanunk kell a fiatalok és a nők vállalkozói képességeinek fontosságát, hatékonyabban és célzott támogatási rendszerekkel kell ösztönözni a fiatal vállalkozókat, fiatal gazdákat és a vállalkozó nőket”, miközben mondjuk a roma témával egy egész oldal (szintén nagyon fontos terület!). Elvileg ez a dokumentum indítja majd el az Erdélyi konzultáció 2.0-t, amiből remélhetően lesz majd valami stratégia is???

Ez nem működik

Amikor ideköltöztem, az egyik dolog, amin kellemesen meglepődtem, hogy mennyire nagyon gyors és olcsó az internet. Mint kiderült, Románia a netes hálózat kiépítése során csomó evolúciós lépést kihagyott és egy ugrással a legmodernebb technológiát fektették le, ezért van most is az ötödik helyen világszinten, ebben igazi world class az ország.

Egy ilyesmi ugrásra lenne szükség az RMDSZ-en belül is, pragmatikus helyett a progresszív transzilvanizmust kellene meghirdetni, ha a fennmaradásos (szélmalom) harc helyett valódi eredményeket szeretne a párt elérni ezzel az egyre fogyó romániai magyar közösséggel. Mert ez, ami eddig volt, most van és amit a jövőről gondol és mutat, sajnos édeskevés bármilyen radikális változáshoz.

Ameddig a fiatal lányok maximum a háttérben szervezkedve, vagy a recepción tüsténkedve kamatoztathatják képességeiket, amíg a Nőszervezet elnöke is a zászlóvivő férfiak irányítására vár, valamint a vezetők és küldöttek nagy része a “mitmiértnemlehet”-ekbe szocializálódott 40-60-as férfi, semmi nem fog fejlődni. Nem csak a nőügyben, de kábé semmiben.

De hát hogy is várhatná bárki, hogy a legszebb kommunista időket idéző, egy jelöltes szavazáson újraválasztott, az évtizedes politikai küzdelmekbe már jócskán belerutinosodott Kelemen Hunor fog valami nagyívű, újszerű víziót előrántani a farzsebéből, vagy legalább képes annak megalkotása felé kormányozni pártját? Nagy klisé, de igaz, hogy amilyen a vezető, olyan a szervezete is. És nagyon úgy tűnik, hogy itt nem hogy progresszió, de nagyon pragmatikusság sem lesz.

Hiszen amíg azzal, a helyi RMDSZ-nek a múlt héten előadott, nem is túl forradalmi vagy akár eredeti ötletből táplálkozó javaslatommal, hogy érdemes lenne a városi költségvetésbe egy románul, angolul jól tudó, befektetéseket bevonzó lobbista juttatásait beépíteni, rögtön az utópiaálmodó kategóriában találtam magam, addig sok jóra nem lehet számítani. Holott ez nyugatabbra évtizedek óta bevett és intézményesített gyakorlat és ennél konkrétabb, pragmatikusabb, gyorsabb eredménnyel kecsegetető, és nem utolsó sorban, olcsóbb és helyben bevethető gazdaságélénkítő módszer kevés van.

Ez viszont sajnos itt nem működik, mert állítólag nem működhet és a fenti tendenciákat nézve így nem is fog. Semmi. Működni. Vagy jó irányba változni.

Csak mondom.

GySzM

Mivel ez egy blog, ezért a szöveg a saját magánvéleményemet tükrözi.

közzétéve: 2019-02-15 06:16

Mostanában jobbról-balról, nőktől-férfiaktól vegyesen hallom azt a megjegyzést, hogy milyen erős nő vagyok. Mivel azt azért sejtem, hogy ilyenkor nem arra gondolnak, hogy mekkora súlyokkal lábtolózok a teremben, néha rá szoktam kérdezni, mégis mit értenek ez alatt. Például olyanokat, hogy van véleményem, amiért nem félek kiállni; vagy hogy amit a fejembe veszek, azt végig is viszem, kerül, amibe kerül; esetleg hogy mennyi energiát meg szenvedélyt pakolok bele abba, amin éppen ügyködöm. Igen, ezekkel nagyjából még egyet is szoktam érteni (meg nem véletlenül lett ennek a blognak is a neve Nő.Élet.Erő), ugyanakkor nagyon jól tudom, mennyi olyan helyzet van, amivel képtelen lennék megbirkózni és mentálisan erős maradni, meg hány olyan nő van, akik viszont nap nap után azokat élik.

Elég csak egy gyerek onkológus, egy hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkás, vagy egy súlyos szellemi, testi fogyatékos betegekkel foglalkozó konduktor munkájára gondolnom, hogy máris elveszítsem a lelkierőmet. Ezekben a feladatkörökben biztosan egy hét alatt totál kiégnék és fejvesztve menekülnék. Tudom, hogy így van, mert az utóbbit már megtapasztaltam egyszer, amikor egy ismerősömmel elmentem egy kutyás terápiára, ahol halmozottan fogyatékos gyerekeket próbáltak „fejleszteni”. A fejlesztés nem véletlenül van idézőjelben, mert ott az eredmény olyasmit jelentett, hogy egy éves munka után a gyerek képes volt 2 centivel magasabbra emelni egy kiskanalat. 7-8 éve is van már, hogy azon a helyen jártam, de még most is élénken él bennem, hogy hetekre sokkot kaptam attól a pár órás tapasztalástól.

Azonban nem csak az ilyen segítő munkákba buknék bele rövid úton, de például Theresa May helyzetét sem tudnám kezelni semeddig. Teljesen mindegy, hogy mit gondolok a politikájáról, amit az a nő visz végig a Brexit-tel, az a lehetetlen és hihetetlen kategória számomra. Szerintem még a töredéke sem kerül be a sajtóba abból, hogy milyen prés alatt van, reggeltől napestig hány konfliktust kell  kezelnie, mennyi stresszt kell lenyelnie. Az ő helyében már ezerszer felrúgtam volna a tárgyalóasztalt és otthagytam volna az egészet az őrült kilátástalanság miatt.

A szépség, az igazságtalanság meg a tehetetlenség

Ezek a nők másban erősek, mint én, de nagyon azok. És bár nem tudom, hogy Theresa May vagy a példaként hozott munkakörökben dolgozók nők mennyit, hogyan és mikor sírnak, de tuti, hogy szoktak. Mert én bizony igen. Annak ellenére, hogy van az a sztereotípia az erős nőkről, hogy nem sírnak, hogy pont attól erősek, hogy minden helyzetben helyt állnak. Talán csak Valentin napon megengedett egy kis elérzékenyült sírdogálás, a romantikus gesztusokra válaszként.

Mondjuk az ilyenkor megszokott teátrális jelenetek engem inkább röhögésre szoktak késztetni, vagy egyszerűen csak zavarba hoznak, de azért nálam is van olyan, hogy pozitív érzések miatt elfutja a szemem a könny. Ez főleg akkor szokott előfordulni, ha valami nagyon szépet látok, leginkább a természetben, de akár egy különleges épületnél, vagy dizájn megoldásnál is megesik, hogy néhány csepp leesik. Bár ez utóbbi egyre ritkább, mostanában mintha alig törekednének az emberek szép dolgok létrehozására, ez vajon miért van?

Ha a szépségélmények miatt annyit nem is, de az igazságtalanság és tehetetlenség érzése miatt azért gyakrabban van, hogy eltörik a mécses, és nem csak akkor, ha velem történik valami. Ugyanúgy elfog ez a két érzés és sírásra késztet, ha rákos gyerekről hallok, vagy hajléktalanokat látok fagyoskodni az aluljárókban, esetleg egy menthetetlen szellemi sérülttel találkozom. Ezért sem tudnék olyan munkát elképzelni magamnak, ahol róluk kellene gondoskodnom.

És bár ezeket a súlyos, számomra kezelhetetlen helyzeteket igyekszem elkerülni, azért a saját magánéletemben és munkámban is bőven belefutok igazságtalannak érzett szituációkba, vagy érzem tehetetlennek magam valami miatt, beszorítva egy megoldhatatlannak tűnő állapotba. És olyankor bizony van, hogy mások előtt tör ki belőlem a zokogás. Ezt néha nem bánom, sokszor viszont de, hiszen azért rám is hatnak az erős nős elvárások. Főleg, ha férfiak előtt történik, esetleg pont munka kapcsán, valami tárgyalás közben, amikor higgadtnak és racionálisnak kellene maradnom.

Bár törekszem arra, hogy ilyenből egyre kevesebb legyen, azért azt gondolom, hogy pont a nőség az, ami miatt ezek megtörténnek és 100%-ban ez nem fog eltűnni és nem is akarom, hogy megváltozzon. Mert ami lehet, hogy az adott pillanatban gyengeségnek tűnik és talán kínos is, a másik oldalon pont az adja az erőt. Nem csak nálam, de a leukémiás csecsemőt kezelő orvosnál, a pokrócot osztogató szociális munkásnál és a végtelenül türelmes konduktornál, vagy akár a még mindig kitartó Theresa May-nél is. Az erős nő címke ezért nálam nem a férfias viselkedést jelenti, hanem pont a fokozott, nagyobb érzékenységet, ami bennünket, erős nőket jellemez, és amivel talán jobb hellyé is tesszük a világot.

Igen, néha sírva. De erősen, nőként, így huzalozva.

Hát így.

közzétéve: 2018-09-13 08:05

Megvan Steve Jobsnak az a híres Stanfordos beszéde (ha nincs, ide kattintva nézheted meg), amelyben többek között a pontok összekötéséről is szót ejt?

(Off: Őszintén szólva, nagyon nem vagyok az Apple alapító rajongója, mert szerintem masszív és súlyosan elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy ma milliók igyekeznek identitásukat egy iPhone birtoklásából eredeztetni, és amitől valami fura, szektás csillogás is ott fénylik csomó almás szemében. Biztos vagyok benne, hogy a pont most bejelentett új széria miatt is tömegek fognak az Apple Store-ok előtt napokig szobrozni, hogy az ismerőseik közül először nekik legyen meg a jócskán túlárazott X valami.)

Ez a beszéde azonban nem érdem nélkül lett olyan ismert, egyáltalán nem véletlen, hogy nagyjából minden második motivációs videóban idézgetik, valóban nagyon betalál. Nálam legalábbis biztosan.

Tehát a pontok egymáshoz kötése.

A videó ezen részében arról van szó, hogy előre, a jövőbe nézve soha nem tudhatjuk, hogy egyes események, történések, legyenek azok éppen jónak vagy rossznak minősítve, mivé fognak összeállni. Azaz mindig csak visszatekintve értjük meg a jelentőségüket és azt, miként alakultunk, változtunk olyanná, amilyenek most vagyunk.

Ez a pontok összekötése sztori akkor nyert magamra vonatkozó értelmet, amikor pár napja, kutatva valami után a „Mindenféle a régi gépről” mappámban, belebotlottam a jó ideje nem látott alternatív önéletrajzomba (volt egy unalmas, szokványos is, de azt ki nem állhattam). Ezt a hagyományosnak éppen nem nevezhető CV-met anno még azokra a pesti állásokra küldözgettem el, amelyeknél reménykedtem abban, hogy a benne foglalt készségeim, képességeim mindegyikét ki fogom tudni használni. Azt hiszem, nem spoilerezem el a poént azzal, hogy nem találtam ilyet, ezért is toporgok most a vállalkozósdi kezdetén.

Sokaknak lehet az önéletrajzom eme szelete kaotikus, zavaros, pedig az esetemben tényleg ez van, minden mindennel összefügg, de semmi sem az a klasszikusan szabályos, rendezett. A CV ugye arra kell, hogy felkeltse a figyelmet, hogy az ember az első szelekciós körön túljusson, így jó esetben azokat a dolgokat írja bele, amelyeket a legfontosabbaknak és legelőnyösebbeknek tart magáról. Ahogy így elnézegettem a szubjektíven kiemelt és megjelenített pontjaimat, tulajdonságaimat, bizony rá kellett döbbennem, hogy ezek a kvalitásaim nem véletlenül alakultak és erősödtek fel bennem annyira, hogy betegyem őket egy ilyen doksiba.

Merthogy már az iskoláimnál is problémás volt az, hogy a reál és a humán érdeklődés egyformán erősen dominál bennem, így ha csak az agyam egyik felét használtam, akkor a másik azonnal elkezdett sírni és követelőzni bennem. Ezért nem csoda, hogy a vegyipari szakközépből, a fehér laborköpenyből és a kémiai Nobel-díjas, Marie Curie-s vágyaimból kilépve az érettségi után jogra jelentkeztem, ahová nagy szerencsémre nem vettek fel, hogy aztán később közgázos lehessek. Persze ott sem tudtam elköteleződni egyik szak mellett sem: hiába voltam képes az egyetem látványos kerülése mellett azt abszolválni, végül egyszerre lettem politológus, közgazdász meg sportmenedzser is.

Ugyanez igaz volt a munkáimra is, hol a matematizált, hol a betűfaló énem tört előre, de egyik sem győzedelmeskedhetett sokáig a másik felett. Amikor sales-es, account-os voltam, akkor a szépen cizellált mondatok hiányoztak, amikor meg csak szövegeket fabrikáltam, akkor meg a számok után sóvárogtam. Viszont pont ez a sok kanyar és keresgélés kellett ahhoz, hogy a rengeteg behatás, tapasztalás ma már szintetizálva jelenhessen meg bennem, ezek adják ugyanis az alapját a kreativitásomnak, a rendszerszemléletemnek, vagy akár annak, hogy bármikor bárkihez oda merek és tudok menni, és nem félek előadni az ötleteimet, vagy kéréseimet.

És hogy miért fontos mindez? Mert bizony sokáig borzasztóan irigyeltem azokat, akiknek lineáris és predesztinált életútjuk van, akik már 5 évesen tudták, hogy orvosok, ügyvédek, tűzoltók akarnak lenni és azt meg is valósították, és élik az elégedett mindennapokat az előre látható karrierrel, két-három gyerekkel, a családi házzal meg a kutyával.

Ma már nem vágyom erre. Sőt, hálás vagyok azért, hogy az életem sokszor egészen irracionálisan halad, hiszen emiatt alakult ki bennem az a rugalmasság, hogy szinte bármilyen váratlan körülményhez képes vagyok alkalmazkodni, a probléma megoldására fókuszálni ahelyett, hogy túl sokáig sopánkodnék a miérteken és egyre kevésbé tart sakkban a kényelmesség, vagy a komfortos, ismerős dolgokhoz való ragaszkodás. Ezek pedig mind-mind olyan képességek, amelyek egy vállalkozás felépítéséhez igen jól jönnek.

Egyelőre azt érzem, látom, hogy azon az üzleti területen, ahol mozogni szeretnék, van és lesz is lehetőségem kimaxolni minden erősségem, így végre magamra szabott módon dolgozhatok és alakíthatom az életem. És őszintén, a vállalkozástól azt is remélem, hogy megszabadít végre attól, hogy még egyszer önéletrajzot kelljen kreálnom és azt lebegtetve muszáj legyen eladnom magam valakinek, bárkinek.

Hát így.

GySzM

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!