2018. november 17. szombatHortenzia, Gergõ
EUR = 4.6639 RON
USD = 4.1179 RON
HUF = 1.4490 RON
GDP-növekedés = 4,0%
Átlagbér = 2688 lej (nettó)
Munkanélküliség = 4,1%
BET = 8,574.88(0.01%)
Infláció = 5,03%
Alapkamat = 2,25%
ARCHÍVUM

Szuperhősös mozira vágysz? Nézd meg az Anyavállalkozókat!

,

közzétéve: 2018-10-24 04:43

Mindig, amikor hazamegyek Pestre, abba a pár napba a munka megbeszéléseken és a mindenkivel (is) találkozásokon túl – a szakmai és kulturális éhségemet csillapítandó – pár konferenciát, előadást, operát, koncertet és mozit is be szoktam szuszakolni. Ez utóbbiba jellemzően a húgommal megyek és mivel egy ideje már csak olyan filmért vagyok hajlandó fizetni, ahol fontos a látvány, így sajnos legtöbbször valamelyik plázában kötünk ki. A multiplexes élmények egyik velejárója az a 10-15 percnyi előzetes is, amit végignézetnek a néppel. Kedvcsinálóként ugyebár. Hát, ezek kedvet max a tesómnak csinálnak, aki a trailerek helyett az én arcomat szokta csodálni, szétröhögve magát azon, hogy milyen képeket vágok közben. Nálam ugyanis pont az ellentétes hatást érik el ezek az előzetesek, inkább elriasztanak az újabb jegyvásárlástól, semmint arra motiválnának.

Mert mostanában olyan, mintha csak szuperhősös filmeket gyártanának, amikben az egy dimenziós személyiséggel rendelkező karakterek valami tapadós dresszbe öltözve repkednek a 3D-s CGI-ban, faék egyszerűségű mondatokba burkolva gondolataikat. Még szerencse, hogy általában angolul nézzük a filmeket, mert így az előzetesek sem szinkronizáltak, de még így is milliónyi agysejtem szokott elpusztulni abban a negyed órában, hát ha még magyarul kellene a magvas szövegeket hallgatni.

Off: Azért ide beszúrok egy vallomást. Valami különös perverzió miatt, ciki vagy sem,  a Fast & Furious szériára nagyon rá vagyok kattanva, valószínűleg azért, mert ezek a filmek olyanok, mint egy-egy hosszabb videóklip, szép férfiak és nők, gyönyörű kocsikkal száguldoznak menő zenékre. Ugyan az F&F-ek nem tartoznak a klasszikus szuperhősös filmek közé – bár mostanában már egy kézzel ártalmatlanítják bennük a száguldó rakétát és két felhőkarcoló között ugratnak át a kocsikkal –  innen van a „legkedvencebb” szállóigém Vin Diesel szájából, ami tökéletesen leképezi ezt a típust: „I don’t have friends, I got family”. Na, ezt tényleg nem fogom most magyarra fordítani, mert félek, leégne a processzorom és nem tudnám befejezni ezt a posztot.

De hát mire fel ez a hosszú bevezető a szuperhősökről, meg az filmekről egy vállalkozós blogban? Mindjárt világos lesz, megmagyarázom.

Anyavállalkozók Erdélyben

Nemrég élesítettük a Nő.Élet.Erő vállalkozónős kutatásunk egyik fontos részét, az Anyavállalkozók Erdélyben című online kérdőívünket. A minél nagyobb elérés érdekében egy nap alatt három sajtótájékoztatót is lenyomtunk, Udvarhely-Vásárhely-Kolozsvár helyszínekkel. Ezeken rajtam, a kutatóinkon, Gergely Orsolyán és Geambașu Rékán, valamint a projekt fő szponzorát, az OTP Bank Romániát képviselő Kelemen Attilán kívül anyavállalkozók is részt vettek, élő bizonyítékaként annak, hogy valójában ők az igazi szuperhősök, nem a zöld háttér előtt gumiszalagokkal ugráló sztárok.

Hogy miért mondom ezt teljes bizonyossággal? Múlt heti élmény: egy kedves ismerősöm kérdezte tőlem, hol volt az a pont és hogyan mertem egyáltalán belevágni a vállalkozósdiba? Erre egyszerűen nem tudtam neki mást mondani, mint hogy gyakorlatilag nincs semmi vesztenivalóm. Nem termelést, hanem szellemi szolgáltatást végzek, amihez kábé csak az agyamra és egy laptopra, meg egy telefonra van szükség, tehát pénzt bukni nagyon nem is tudok. A legrosszabb eshetőség, hogy nem jön be és vissza kell mennem alkalmazottnak valahová (a Mekibe mindig keresnek embert). Ráadásul ugye gyerekem sincs még, így ha kedvem tartja, pár hónapon belül áttehetem a székhelyem bárhová, haza mindig mehetek, de akár 10 országgal arrébb is, ha nem találnék megélhetést.

Nem úgy az anyavállalkozóink. Azok a nők, akik az amúgy sem egyszerű anyai teendőik mellett még a cégépítés rizikóit és nehézségeit is bevállalták, ráadásul Erdélyben, a román bürokrácia és gazdasági „stabilitás” támogatását élvezve:

  • Puskai Melinda, az Allmycrafts tulajdonosa két kicsi gyerek (amelyikből az egyik pont belázasodott) mellől jött el az udvarhelyi, vásárhelyi sajtótájékoztatókra.
  • Bíró Jolán, aki évtizedek óta a Iolimex mustárgyár tulajdonosa, már nagy fiával menedzseli cégét és aki betegen végigvezette az Udvarhely- Kolozsvár utat és mindhárom sajtótájékoztatón részt vett.
  • Ballok Ildikó, aki Olaszország és Románia között ingázva, gyerekek mellől igazgatja a Babomania kereskedő cégét és nem mellesleg a Női vállalkozók Erdélyben Facebook csoport egyik alapítója is.

Ők csak kiragadott példák, és még száz és száz hasonló erdélyi anyavállalkozót elhívhattunk volna a sajtótájékoztatókra, mondják el, hogyan csinálják. Milyen módszerekkel  tolják nap mint nap azt a nehéz szekeret, amit az anyaság, a család és a vállalkozás működtetése, egyben tartása jelent. Azt a hihetetlen logisztikázást, pénzügyi manőverezést, időmenedzsmentet, ami bármelyik topvezetőnek, sztár üzletembernek a dicsőségére válna. Ezek azok a „mindennapi”, egyéni anyavállalkozós sztorik, a kitartás, a nehézségek, de persze a szépségek és sikerek is, amelyek eddig jobbára rejtve, a színfalak mögött maradtak.

Ezért szeretnénk most ezeket a történeteket rivaldafénybe hozni, hogy mindenki más számára is egyértelmű legyen, kik az igazi szuperhősök. Jó lenne, ha minden anyavállalkozóval személyesen tudnánk elbeszélgetni, de ez persze lehetetlen. Az Anyavállalkozók Erdélyben online kérdőívünk pont ezért született, hogy minél szélesebb kört elérjünk, hogy minél jobban megismerjünk azokat a vállalkozónőket, akik egyben anyák is: milyen az életük, hogyan definiálják a sikerességet és miként küzdenek meg a mindennapokban sokdimenziós szerepeikkel.

 

Ezért ha te, aki most ezt a bejegyzést olvasod és erdélyi, magyar anya vagy (akár fiatalabb, akár idősebb) és egyben egy vállalkozást is vezetsz (mindegy, hogy egyéni vállalkozóként, önfoglalkoztatóként vagy akár egy cég rész-, vagy társtulajdonosaként), akkor kérlek, hogy töltsd ki anonim kérdőívünket az ukksz.ro/anyavallalkozok oldalon, hogy megismerjünk, és aztán azokon a területeken segíthessünk majd,  ahol a leginkább kell.

És mivel tudjuk, néha még az olyan szuperhősök is elfáradnak, mint te, így egy olyan nyereményt is hoztunk, amit biztosan jól tudnál hasznosítani! A kitöltők és az email címüket megadók között ugyanis egy 2 éjszakás wellness üdülést is kisorsolunk a négy csillagos Danubius Health Spa Resort Sovata ****-ba, ahol a szerencsés nyertes másodmagával áztathatja és izzadhatja ki magából a fáradtságot! Ez jól hangzik, ugye? Ehhez tényleg nem kell mást tenned, mint rákattintani az Anyavállalkozók Erdélyben kérdőívre, válaszolni a kérdésekre és egy kis szerencsével hamarosan csobbanhatsz is a testet-lelket melengető gyógyvízbe!

Köszönjük, hogy te is elmondod a véleményed nekünk, hiszen mi már látatlanban is csodálunk és elismerjük azt a teljesítményt, amit nap mint nap véghez viszel!

 

GySzM

 

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!

Kire, mire, miért (nem) mondok nemet?

, ,

közzétéve: 2018-10-04 22:35

Nem, ebben a bejegyzésben nem az agyhalott hétvégi referendumról lesz szó, arról már nálam sokkal avatottabbak elmondták pro és kontra érveiket, véleményüket, meg egyébként is, ez nem egy közéleti, hanem egy vállalkozós blog. Bár mondjuk ezzel az agyhalottazással már el is mondtam, mit gondolok róla, de hát mindegy, már leírtam, ráadásul a backspacem is beragadt, úgyhogy ez most már így marad. Viszont ha annak reményében kattintottál ide, hogy egy újabb eszmefuttatást olvass a témáról, akkor sajnos ki kell ábrándítsalak, mert nem, egyáltalán nem a népszavazásról szeretnék most beszélni.

Hanem arról, hogy miért tartom rohadt fontosnak, hogy az életemben és főleg a vállalkozásomban egyre jobban kigyúrjam magam a nemek terén.

Nem és nem

A családi legendárium szerint olyan 5-6 éves koromban még annyira jól ment a nemet mondás, hogy a gangos szomszéd nénink elnevezett nemkisasszonynak. Akkoriban még az olyan, nem eldöntendő kérdésekre is, mint hogy „hogy vagy?” meg „milyen volt az ovi?” képes voltam egy flegma nemet odavetni. Ennek ellenére szeretett az öreglány és a fél gyerekkoromat nála töltöttem. Ott még teljesen zsigerből, természetesen és gond nélkül jött belőlem a nem és honnan is sejthettem volna, hogy később azért lesznek ezzel még bajok.

Mert hát ugyan mostanában sokan Ms Öntudatnak tartanak, de csak azért, mert nem látják, mennyire frusztrált tudok lenni én is, ha nemet kell mondanom valakinek vagy valamire. Különösen, ha számomra fontos személyről, és méginkább, ha munkáról van szó. És annak ellenére érzem gyakran azt a nyavalyás gyomorforgató érzést a nem kimondása kapcsán, hogy az eszemmel tudom, nemet mondani valamire egy olyan döntés, amellyel a céljaim, értékeim, és önmagam mellé teszek egy igent.

Azt hiszem, hogy nem fogok nagy bombát robbantani azzal (pedig néha elég nehéz belátnom), hogy az én erőforrásaim is végesek: az időm, az egészségem, a szellemi, testi, lelki kapacitásaim sajnos nem állnak korlátlanul rendelkezésemre. Így amikor valamire igent bólintok, az automatikusan hozza magával, hogy rengeteg másra viszont nemet mondok. Ezért amikor úgy döntök, hogy ma kihagyom az edzést, mert a very important project megint beszippantott, vagy a hétvégét a család, barátok meg a természet helyett a gép előtt görnyedve töltöm, akkor az egészségemet és az emberi kapcsolataimat tolom háttérbe. Meg végső soron a minőségi munkát is, pedig arra kifejezetten kényesen ügyelek.

Dos and don’ts

Egy súlyosan maximalista perfekcionista vagyok ugyanis, de egyben egy őrült, meg sok szempontból naiv idealista is, aki az egyik pillanatról a másikra képes a saját ötleteibe szenvedélyesen beleszeretni. Meg mások vagány és szikrázó terveibe. Meg a nagy betűs ÜGYEKBE. És mivel egy rettenetes doer (azaz cselekvő, tevő) is vagyok, így mindegyik ötletet meg is akarom valósítani, látni a végeredményt, a happy endinget, ezért hát örökös őrlődés az életem.

Mert ugye ott állnak sorban és egyre csak jönnek az újabbnál újabb, világfelforgató ideák, amiket persze képtelen vagyok elengedni, miközben már alapból mindig ott van az az 5-6 futó projekt is, amelyekbe a magamtól és a külvilág részéről is elvárt lehető legjobbamat akarom mindig beletenni.

Csakhogy. Ez. Lehetetlen.

Amikor két hónapja a vállalkozásommal együtt elkezdtem ezt a blogot is, megfogadtam magamnak és még le is írtam, hogy mindent úgy fogok itt előadni, ahogy van, ahogy történik. Hát, már ez a rövid időszak is egy hatalmas tanulópénz volt, csomó-csomó fennforgással, majdnem bebukó szerelem projekttel és az ehhez köthető nem alvással, meg pánikszerű, hetekig tartó mikromenedzseléssel, amit egyébként kifejezetten utálok csinálni. És amiktől már ilyen rövid idő alatt is gyönyörűen kiégettem magam.

Ha jól emlékszem, Pavarotti mondta egyszer, hogy az embert leginkább a nemjei határozzák meg. A leghíresebb tenor ugyan nem volt vállalkozó, de hogy világra szóló sikereket áriázott össze, az elvitathatatlan. Úgyhogy nagyon nem rég, egy nyugodtabb pillanatomban úgy döntöttem, kipróbálom és elkezdem az opera királyának elméletét a gyakorlatban is alkalmazni, és a bizniszembe implikálni. Tiszta önvédelem az egész, hiszen másként túl hamar bedobnám azt vállalkozós törölközőt, amit azért még jó sokáig szeretnék használni.

És mivel amúgy is a szeptember az új január, így az, hogy „új életet” kezdtem, még rendesen klappol is. A Szép új világ jegyében ezért az elmúlt két hétben két, amúgy nagyon nagyszerű, felvillanyozó és szakmailag is kihívást jelentő munkát mondtam vissza, hogy a már futó projektek ne sérüljenek, sőt, fejleszteni tudjam őket. Egyáltalán nem volt könnyű, hiszen az egyik egy saját ötletből kifejlődő média meg marketing kampány, míg a másik egy nemzetközi, teljesen új és izgalmas területre vezető PR-os feladat lett volna. Csak remélni tudom, hogy később, valami más formában még lesz kapcsolódásom ezekhez a történetekhez (ugye-ugye, az elengedés).

A vállalkozói életmódváltásom még olyan új keletű, hogy nagy megállapításokat nem tennék a hatékonyságáról és az eredményekről. Amiben viszont biztos vagyok, hogy idővel a nemet mondó arcizmaim is megerősödnek majd, hasonlóan bármilyen más izomhoz, amit használok.  És, ha lassan is, de hozzá fogok szokni ahhoz a lelki teherhez is, hogy legfőképpen magamnak kell a legnagyobb nemeket odatennem ahhoz, hogy igeneket kapjak. Magamtól és másoktól is.

Hát így. (Vagy nem).

 

GySzM

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!

 

Pontok

közzétéve: 2018-09-13 08:05

Megvan Steve Jobsnak az a híres Stanfordos beszéde (ha nincs, ide kattintva nézheted meg), amelyben többek között a pontok összekötéséről is szót ejt?

(Off: Őszintén szólva, nagyon nem vagyok az Apple alapító rajongója, mert szerintem masszív és súlyosan elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy ma milliók igyekeznek identitásukat egy iPhone birtoklásából eredeztetni, és amitől valami fura, szektás csillogás is ott fénylik csomó almás szemében. Biztos vagyok benne, hogy a pont most bejelentett új széria miatt is tömegek fognak az Apple Store-ok előtt napokig szobrozni, hogy az ismerőseik közül először nekik legyen meg a jócskán túlárazott X valami.)

Ez a beszéde azonban nem érdem nélkül lett olyan ismert, egyáltalán nem véletlen, hogy nagyjából minden második motivációs videóban idézgetik, valóban nagyon betalál. Nálam legalábbis biztosan.

Tehát a pontok egymáshoz kötése.

A videó ezen részében arról van szó, hogy előre, a jövőbe nézve soha nem tudhatjuk, hogy egyes események, történések, legyenek azok éppen jónak vagy rossznak minősítve, mivé fognak összeállni. Azaz mindig csak visszatekintve értjük meg a jelentőségüket és azt, miként alakultunk, változtunk olyanná, amilyenek most vagyunk.

Ez a pontok összekötése sztori akkor nyert magamra vonatkozó értelmet, amikor pár napja, kutatva valami után a „Mindenféle a régi gépről” mappámban, belebotlottam a jó ideje nem látott alternatív önéletrajzomba (volt egy unalmas, szokványos is, de azt ki nem állhattam). Ezt a hagyományosnak éppen nem nevezhető CV-met anno még azokra a pesti állásokra küldözgettem el, amelyeknél reménykedtem abban, hogy a benne foglalt készségeim, képességeim mindegyikét ki fogom tudni használni. Azt hiszem, nem spoilerezem el a poént azzal, hogy nem találtam ilyet, ezért is toporgok most a vállalkozósdi kezdetén.

 

Sokaknak lehet az önéletrajzom eme szelete kaotikus, zavaros, pedig az esetemben tényleg ez van, minden mindennel összefügg, de semmi sem az a klasszikusan szabályos, rendezett. A CV ugye arra kell, hogy felkeltse a figyelmet, hogy az ember az első szelekciós körön túljusson, így jó esetben azokat a dolgokat írja bele, amelyeket a legfontosabbaknak és legelőnyösebbeknek tart magáról. Ahogy így elnézegettem a szubjektíven kiemelt és megjelenített pontjaimat, tulajdonságaimat, bizony rá kellett döbbennem, hogy ezek a kvalitásaim nem véletlenül alakultak és erősödtek fel bennem annyira, hogy betegyem őket egy ilyen doksiba.

Merthogy már az iskoláimnál is problémás volt az, hogy a reál és a humán érdeklődés egyformán erősen dominál bennem, így ha csak az agyam egyik felét használtam, akkor a másik azonnal elkezdett sírni és követelőzni bennem. Ezért nem csoda, hogy a vegyipari szakközépből, a fehér laborköpenyből és a kémiai Nobel-díjas, Marie Curie-s vágyaimból kilépve az érettségi után jogra jelentkeztem, ahová nagy szerencsémre nem vettek fel, hogy aztán később közgázos lehessek. Persze ott sem tudtam elköteleződni egyik szak mellett sem: hiába voltam képes az egyetem látványos kerülése mellett azt abszolválni, végül egyszerre lettem politológus, közgazdász meg sportmenedzser is.

Ugyanez igaz volt a munkáimra is, hol a matematizált, hol a betűfaló énem tört előre, de egyik sem győzedelmeskedhetett sokáig a másik felett. Amikor sales-es, account-os voltam, akkor a szépen cizellált mondatok hiányoztak, amikor meg csak szövegeket fabrikáltam, akkor meg a számok után sóvárogtam. Viszont pont ez a sok kanyar és keresgélés kellett ahhoz, hogy a rengeteg behatás, tapasztalás ma már szintetizálva jelenhessen meg bennem, ezek adják ugyanis az alapját a kreativitásomnak, a rendszerszemléletemnek, vagy akár annak, hogy bármikor bárkihez oda merek és tudok menni, és nem félek előadni az ötleteimet, vagy kéréseimet.

És hogy miért fontos mindez? Mert bizony sokáig borzasztóan irigyeltem azokat, akiknek lineáris és predesztinált életútjuk van, akik már 5 évesen tudták, hogy orvosok, ügyvédek, tűzoltók akarnak lenni és azt meg is valósították, és élik az elégedett mindennapokat az előre látható karrierrel, két-három gyerekkel, a családi házzal meg a kutyával.

Ma már nem vágyom erre. Sőt, hálás vagyok azért, hogy az életem sokszor egészen irracionálisan halad, hiszen emiatt alakult ki bennem az a rugalmasság, hogy szinte bármilyen váratlan körülményhez képes vagyok alkalmazkodni, a probléma megoldására fókuszálni ahelyett, hogy túl sokáig sopánkodnék a miérteken és egyre kevésbé tart sakkban a kényelmesség, vagy a komfortos, ismerős dolgokhoz való ragaszkodás. Ezek pedig mind-mind olyan képességek, amelyek egy vállalkozás felépítéséhez igen jól jönnek.

Egyelőre azt érzem, látom, hogy azon az üzleti területen, ahol mozogni szeretnék, van és lesz is lehetőségem kimaxolni minden erősségem, így végre magamra szabott módon dolgozhatok és alakíthatom az életem. És őszintén, a vállalkozástól azt is remélem, hogy megszabadít végre attól, hogy még egyszer önéletrajzot kelljen kreálnom és azt lebegtetve muszáj legyen eladnom magam valakinek, bárkinek.

Hát így.

 

GySzM

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!

Szinte majdnem

, ,

közzétéve: 2018-08-06 11:41

Ha kilenc lennék, biztosan egy új bringára vágynék. Tizenkilenc évesen a jó felvételi pontokért könyörögnék, sírnék, lelkesednék leginkább. Húsz plusz kilenc évvel valószínűleg egy tengerparti nyaralás dobna fel igazán. Viszont most, tíz évvel később, a szokásos, kánikulába olvadós születésnapomon mindezek helyett inkább megléptem a meglépni valót, és megleptem magam valami sokkal izgalmasabb és vagányabb dologgal. Péntektől ugyanis KATA-s egyéni vállalkozó vagyok, kamarai tagsággal, közösségi adószámmal, meg mindennel is, ami kell (egy bankszámla és egy online számlázó progi élesítése hiányzik még, de már csak 1-2 napig).

Igen, egyelőre otthon, Magyarországon. Számos oka van, amiért úgy döntöttem, hogy Pannonhonban indítom be a vállalkozói karrierem. Mert bár már most, a kezdeteknél mindkét országban szeretnék ügyfeleket és persze hatalmas, nemzetközi piacra lépő vízióim is vannak, hiszek a kis lépések politikájában és abban, hogy időre és tapasztalatra van szükségem ahhoz, hogy felnőjek ehhez a feladathoz. Nem kívánok ugyanis abba a tipikus startupper hibába esni, hogy őrült nagy ambícióval, de felkészületlenül és felelőtlenül vetem bele magam a túl nagy és egyelőre még ismeretlen vállalkozói létbe, hogy aztán én is a kilenc legyek abból a tízből, aki már az első évben elbukik. Én az az egy akarok lenni, aki dinamikusan, de még kezelhető módon fejlődik, szétesés és nagyobb krízisek nélkül, szépen összerakva a különböző vállalkozói képességeket.

Az egyik mentor barátom szerint egy vállalkozó attól vállalkozó, hogy folyamatosan problémákat old meg és az adott szituációra a lehető legjobb megoldást találja meg. Jelenlegi életszakaszomban, amikor még főleg egyedül dolgozom, gyakorlatilag nincs elszámolható anyagi jellegű költségem, mivel szellemi termékeket, szolgáltatásokat hozok létre, leginkább magyarul és kábé teljesen mindegy, hogy helyileg honnan, minden szempontból a KATA-s egyéni vállalkozói kiváltása volt a logikus lépés.

Valami rejtélyes okból kifolyólag ugyanis például Hargita megyében arra a CAEN kódra (magyarul TEÁOR, ez a vállalkozói tevékenységi körök kiskátéja, ami nagyon ügyesen és előnyösen egységes az EU-ban), amire én szerettem volna, nem lehet átalány adózásos egyénit indítani. Pedig ha valami, akkor a PR, kommunikációs és projekt menedzsmentes munka pont ennek az adózási formának az állatorvosi lova, hiszen alig-alig merül fel leírható költség, főleg így az indulásnál. Az sem volt mellékes érv, hogy a bejegyzés teljesen online ment és bő egy óra alatt megvolt, és közben senki nem kérte tőlem az anyám derékbőségének közjegyzővel hitelesített fordítását három példányban, hogy aztán kiderüljön, az közel sem elég, mert még öt hivatalt kell végigjárnom tíz különböző formanyomtatvánnyal, szó szerint a földszinttől a padlásig.

Nem akarom szidni a román rendszert, mert ugyan a bürokrácia hajmeresztő, de a hátrányai mellett azért előnyei is vannak bőven. Ha bejön és beindul ez a vállalkozósdi, céget már tuti itt indítok, hiszen nem csak az ÁFA alacsonyabb jóval (19 vs. 27%), de egy KFT esetében a mindössze 1 vagy 3%-os jövedelmi adó és mellette az 5% osztalékadó, több, mint szép. Arról nem is beszélve, hogy még mindig meg vagyok róla győződve, hogy Románia – üzleti szempontból is – a korlátlan lehetőségek hazája, hiszen itt még rengeteg minden nincs meg, ami máshol már teljesen általános és bevett, így nem is kell mindig feltalálni a spanyolviaszt, csak jól kell implementálni azt, ami nyugatabbra már működőképes és profitábilis.

Nem véletlen hát, hogy itt adtam be egy üzleti terves versenyre pályázatot, amit megnyerni igen fantasztikus érzés lenne, hiszen azzal a 40 ezer eurós tőkeinjekcióval nem csak embereket tudnék felvenni, de szakmai képzésekre, nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is jutna, és így összehasonlíthatatlanul intenzívebb növekedésre lenne lehetőségem biznisz ügyileg (btw, a pozitív döntés előfeltétele, hogy ne legyen a nevemen vállalkozás Romániában, ez is egy plusz érv volt a magyar egyéni mellett).

Bár remélem és várom a pályázati eredményt, de nyilván nem arra számolok és addig sem vesztegethetem az időt, hiszen közben szinte majdnem minden adott ahhoz, hogy az első szerződésemet megkössem, az első számlámat kiállítsam. Meg persze hogy az első bevételemet, immár vállalkozóként, megkapjam. A következő ilyen irományt már erről szeretném írni, mert szép-szép a sok idea és misszió, de a vállalkozást alapvetően pénzre játsszák, és erről, ebben nekem is, sok más nőtársamhoz hasonlóan, még bőven van tanulnivalóm.

GySzM

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!

Amikor a hóhért…

, ,

közzétéve: 2018-07-25 08:35

A pesti közgázon végeztem, szakkolis is voltam, a társadalomtudományiak mellett üzleti tárgyakat is hallgattam bőven. Udvarhelyen leprojektmenedzseltem egy másfél éves, kőkemény és nagyon sikeres vállalkozásfejlesztési képzést, amit én magam, résztvevőként is végigtoltam. Tanultam üzleti tervezést, képeztek vezetőnek, számtalan szakmai workshopon, konferencián voltam már, milliónyi könyvet, cikket, blogot olvasok biznisz témában a legnagyobb nemzetközi arcoktól, a Coursera lelkes hallgatója vagyok, így hol a Stanfordra, hol a Szingapúri Egyetemre járok éppen egy-egy kurzusra. És nem mellesleg két és fél évig az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) is az ügyvezetője voltam, ahol számos gazdasági témájú, társadalmilag is kiemelkedően hasznos projektet pörgettem ki.

A nyugati, a kínai, az azték, a kabbalista, az ubuntu és az összes létező hülye horoszkóp azt mondja, hogy hatalmas és pozitív változások előtt állok, ha merek lépni. Minden személyiségtesztemen az jön ki, hogy vezetőnek születtem. Szeretem és eredményes is vagyok a lobbizásban, fundraisingben. Mostanában elmondhatatlan sóvárgást érzek azután, hogy elmélyedjek a vállalati pénzügyekben, az NPV és r-ek sűrűjében, holott az egyetemen kifejezetten utáltam ezt a témát. Egy kedves barátom szerint már régóta vállalkozó vagyok, csak nem tudok róla. Az elmúlt három évben, mióta Székelyföldön lakom, széles és diverzifikált kapcsolati hálót sikerült kialakítanom a futóktól kezdve a vállalkozókon át a közéleti szereplőkig, sajtóig, több civil szervezetnek is aktív tagja vagyok, így az itteni ismerőseim mindig le is döbbennek, hogy mennyi mindenkit ismerek.

És hát itt van ez a szerelem projekt is, a Nő.Élet.Erő., amit az UKKSZ-szen belül, és az OTP Bank Románia támogatásával valósítunk meg. Ami egyrészt egy nagyon komoly szociológiai kutatás a székelyföldi vállalkozónőkről, másrészt egy olyan misszió amely felrázza és ráébreszti az embereket a (nem csak a székely) nőkben rejlő hatalmas gazdasági potenciálra, ami az igen patriarchális társadalmi berendezkedés miatt egyelőre nagyon nincs kihasználva. A Nő.Élet.Erő.-vel azt szeretnénk, hogy a nők merjenek vállalkozni, vezetni, ügyek mellé állni, sokkal hangsúlyosabb közéleti, politikai szerepet vállalni.

És mégis…

…hiába van az, hogy a fentiek alapján üzleti elméletből jeles vagyok, sőt, akár egy végtelenül magabiztos, önelégült, nagyképű nőszemélynek tűnhetek (mert hogy ugye egy nő tartsa magában és ne nagyon kommunikálja az eredményeit, képességeit, azt ugyanis nem illik) és hiába mutat minden jelzőfényem egy irányba, hogy vállalkozzak, csináljam meg a saját PR-os, projekt menedzsmentes bizniszem – ami ráadásul egy jócskán kiaknázatlan piaci rés itt és még szakmai tapasztalatom is van benne bőven – őrült nagy PARA, hogy most pont ezelőtt állok.

A félelem, a kétség, a szorongás, az aggodalom és a frász hullámai nyaldossák az érzelmi reakcióimért felelős amigdalámat, hogy miből fogok megélni, honnan lesznek az ügyfelek, azoknak tudok-e olyan szolgáltatást nyújtani majd, amivel ők és én is elégedettek leszünk, hogy nem válok-e túl keménnyé és rideggé az üzleti nyomástól, marad-e bennem női vonzerő és nem alakulok-e át férfivé szépen lassan, vagy akár lehetek-e anya majd egyszer a vállalkozás mellett, ha akarok?

Rohadt nagy kérdések az életemből, amikre egyáltalán nem tudom a választ. A hatalmas, világhódító és jobbító üzleti vízióim, stratégiáim, terveim már megvannak, de hogy azok hogyan és milyen formán jönnek be, arról fogalmam sincs és lehet, hogy egy bazi nagy pofára esés lesz a kaland vége.

És mégis…

…egyszerűen muszáj most ebbe beleugranom, annyira zúg bennem az a „true calling”, ami a vállalkozás irányába agitál, minden erejével. Hiába van az, hogy a román szókincsem csak a legfontosabbakra – TVA, factura, chitanta, contract – korlátozódik, hiába van messze, Magyarországon a család, hiába van a magánéletem ezer fényévnyi távolságra a kiegyensúlyozottól, hiába van az, hogy az agyamon és a laptopomon kívül az anyagi jellegű tőkém zéró, bele kell állnom ebbe most. És hát amúgy is, hogyan tudnék hiteles lenni a női vállalkozós témában, hogyan lehetnék egyszerre motivátor és provokátor, ha én magam nem merem bevállalni azt, amiről osztom az észt?!

Ez a blog erről fog szólni: a kezdeti lépésekről, nehézségekről, küszködésekről és sikerekről a vállalkozói utamon, tisztán és semmit nem titkolva arról, hogy nőként, „bevándorlóként” egy másik országban bejöhet-e az az álom, amit annyira kristálytisztán látok. Hogy megvan-e bennem az a Nő.Élet.Erő., ami miatt valójában ezt az egész projektet elindítottam. Meglátjuk.

Györgyei Szabó Magdolna