2019. március 24. vasárnapGábor, Karina, Ders
EUR = 4.7509 RON
USD = 4.1988 RON
HUF = 1.5039 RON
GDP-növekedés = 4,0%
Átlagbér = 2688 lej (nettó)
Munkanélküliség = 3,9%
BET = 8,031.50(-0.20%)
Infláció = 3,3%
Alapkamat = 2,25%
ARCHÍVUM

De mondom és mondd te is, hogy meg tudod csinálni! Nem csak nőnapon!

, ,

közzétéve: 2019-03-19 14:28

A nőnapra időzítve szerveztük meg A siker női arca című két napos rendezvényünket, amely nem a klasszikus, virágot adunk és meghatott szavakat zengünk a nőkről típusú tematikával operált, hanem sokkal inkább a nők gazdasági-társadalmi szerepvállalásáról, fontosságáról és sikereiről szólt. Az esemény része volt a Nő.Élet.Erő székelyföldi vállalkozónői kutatásunk eredményeinek első, nagyközönség előtti bemutatása is, ahol a tanulmány írói, Geambașu Réka és Gergely Orsolya szociológusok prezentálták a legfontosabb számokat és következtetéseket.

Már a szervezési folyamat során jól meggyötörtem meghívott előadóinkat, köztük Rékát és Orsit is, hiszen a fotóik mellett egy olyan 1-2 mondatos gondolatot is kértem tőlük, amelyben definiálják a női sikert. Ez a feladat Rékát annyira megihlette, hogy inkább egy egész véleménycikket írt a Plakátmagányra, Ne mondd többé, hogy meg tudom csinálni! (nőnapra) címmel. Még a megjelenés előtt átküldte nekem és már akkor írtam neki, hogy hiába gondolkozunk nőügyben sok mindenről hasonlóan, ezzel a cikkével nem értek egyet és hogy a felvetései mellől kifejezetten hiányoznak belőle a megoldási javaslatai. Sajnos, én már csak ilyen javíthatatlan pragmatista vagyok, és rögtön a cselekvési, gyakorlati akcióterveket várom egy probléma tárgyalásakor.

Hát én biza továbbra is meggyőződésesen mondogatom, hogy meg tudod csinálni!

A női téma kezelésének egyik legfontosabb és elengedhetetlen részének tartom, hogy igenis, nagyon és sokat kell mondani a nőknek, hogy „meg tudod csinálni”! És sikeres példákat, mintákat állítani eléjük, amelyeket nem egy az egyben kel lemásolniuk (bár még mindig sok szempontból majmok vagyunk és hozzájuk hasonlóan mi is utánzással tanulunk meg nagyon sok mindent), hanem hogy inspirálódjanak belőlük és hitet merítsenek, elsősorban önmagukkal kapcsolatban. Tudom-tudom, ez nagyon amerikai, nyálas és elcsépelt, olcsó gif-re kívánkozó youcandoit attitűd, de hát ha ez működik?! Ezt tapasztalom magamon, a környezetemen és ezt kapom vissza azoktól is, akiket ilyen-olyan formán sikerült már a dobozban való gondolkodásból egyszer-egyszer kibillentenem és tettekre ösztönöznöm.

És hogy erre a „meg tudod csinálni” szövegelésre mekkora szükség van, álljon itt egy múlt heti, rettentő friss élményem. Projektmenedzsment képzés, záró alkalom, a feladat, hogy a tréningen tanultakat mindenki integrálja a saját projektötletének a leírására (struktúraterv, Gantt, költségterv, etc.). Okos, fiatal, felsőfokú végzettséggel rendelkező nők és férfiak, a legtöbbnek saját vállalkozása van. Megyünk körbe, hogy mindenki mutassa be az elképzelését, hogy miről akar projekttervet készíteni. Na, itt érünk el végre az érdekes részhez, felvillanyozódva és kíváncsian fülelek. Amikor a harmadik, vagány és a saját szakmai területén amúgy sikeres nő mondja azt, hogy van két ötlete is (míg több férfinak egy sem volt), de az egyik túl nagy, és elképzelni sem tudja, hogy megvalósítható, és inkább a másikat dolgozná ki, akkor fakadtam ki, hogy ez nem lehet igaz és merjenek legalább álmodni!

Mert hogy ezek a csajok már attól is megrettentek, hogy egyáltalán belegondoljanak rendesen és leírják, mit is szeretnének létrehozni, minden rizikó nélkül, hiszen a papír mindent elbír. Itt szó sem volt még arról, hogy alapítsanak a projektre egy céget, vegyenek fel a nagymamájuk házára jelzálogot és tegyék zaciba a gyereket. Egyszerűen csak fogalmazzák meg maguknak és írják le a projektet, amin még annyit csiszolnak, pofozgatnak, amennyit akarnak, hogy aztán teszteljék a piacot, a lehetőségeket, és így tovább. De nem, mert már ott bestoppoltak, hogy egyáltalán megfogalmazzák, mit akarnak.

Btw,  hozzáteszem, egyik sem egy CERN típusú részecskegyorsítót szeretett volna installálni a kiskertjébe, abszolút a megvalósítható kategóriában voltak az ötletek, amelyekkel kielégítetlen és létező piaci réseket tömhetnének be. És ha ilyenkor nincs ott senki, aki kimondja, vagy a saját példáit felhozza arra, hogy az ilyen ideákat igenis meg lehet és kell csinálni, akkor elvesznek és örökké csak hagymázas álmok maradnak. Lehet, hogy így is, de kimondatlanul biztosan. Vigyázat, újabb közhely!!! Minden megvalósítás egy egyéni vagy szűk közösségi ötletből növi ki magát.

Nincs piros kapszula

Annyiban egyetértek Rékával, hogy gyönyörű lenne, ha levehetnénk napirendről a nőügyet, mert már nem lenne relevanciája – mondjuk akkor kellene keresnünk magunknak egy újabb, még nagyobb megoldandó társadalmi problémát, például az általa is felvetett klímaváltozást, ami amúgy nem is áll tőlem távol. De ahogy a klímaváltozás megállítására sincs egyetlen varázsszer, amitől hirtelen mindenki megvilágosodik és mindent megért, ráadásul meg is változtatja minden fogyasztói szokását (csak összetett külső és belső kényszerek, szabályozások és megvalósítások együttese működhet, ha egyáltalán van még remény: adópolitikák, országos és nemzetközi törvénykezések, környezetkímélő technológiák olcsóbbá tétele, stb. és tudatosítás, tudatosítás, tudatosítás orrvérzésig) úgy a nők helyzetének javítására sincs.

A szüfrazsettek és az őket követő feminista hullámok, évtizedes küzdelmek árán már áttörték nekünk a gátat – legalábbis a „fejlett” országokban, amikhez Románia is tartozik (mert például Ázsiában és Afrikában még mindig riasztó a helyzet) – a jogi keretek már adottak a teljes női-férfi egyenlőséghez. Szavazhatunk, választhatóak vagyunk, tanulhatunk ugyanúgy, mint a férfiak, a születésszabályozási módszereknek köszönhetően nem kell 16 gyereket világra hoznunk és azon sem döbben meg senki, ha nadrágban megyünk munkába. És mégis, továbbra sincs egyenlőség, sem bérekben, sem karrier lehetőségekben, sem egy csomó, más kérdésben, rengeteget olvastam, írtam, és személyesen is tapasztaltam már erről és még fogok is bőven.

Ezek megoldására azonban nincs egy univerzális recept. Ez sajna így van, ezt már régen be kellett látnom. Annak ellenére mondom ezt, hogy az én habitusomhoz igencsak illene valamiféle „egy svunggal berúgjuk az ajtót és azzal mindent (is) megváltoztatunk” megoldás. Ha lenne ilyen, biztosan beleállnék a megvalósításba. De nem látom az átütő ötletet sehol és bennem sem ért még meg az EGY, NAGY ÉS IGAZI MEGFEJTÉS.

Akkor most mi legyen?

Tehát akkor az én kis egyszerű, de célorientált agyam mit mond a nőkérdés megoldásáról? Hogy komplex, sokfelől és több módszerrel támadó stratégiára van szükség. Aminek például része az is, hogy a Réka által felvetet problémákra konkrét válaszokat, gyakorlati tanácsokat adunk és egyben meg is csináljuk azokat. Mert ami először egyéninek tűnő sikeres eredmény, az nagyon gyorsan minta lesz, hatásai multiplikálódnak, és amelyek egyre gyűrűző befolyást gyakorolva hozzák létre a kívánt, társadalmi szintű, strukturális változásokat. Nem egyedül, izoláltan, hanem összeadódva és nem is feltétlenül látványosan. És hogy közben ezen az úton olyan módszereket is kell alkalmaznunk, amelyek a férfiaknak már természetesek? Na és? Az ügyesebbektől nem szégyen tanulni.

Tehát nőként

  • például nyugodtan és felesleges irulás-pirulás nélkül beszéljünk szakmai eredményeinkről.
  • belátjuk, hogy bármilyen tudományos, biznisz, vagy közéleti előmenetelnél legalább olyan fontos a networking, a láthatóság, mint a megvalósított munka. (Kiemelkedő és követendő jó példája ennek Barabási, aki tavaly mekkora PR roadshow-t nyomott le, hónapokig csak ő folyt mindenhonnan. Nem szégyellte promózni a könyvét, akármekkora tudós sztár is.)
  • állandóan közbeszédben tartjuk (cikkekkel, eseményekkel, kis-és nagyobb közösségek előtti előadásokkal) a nők munkahelyi helyzetét, társadalmi-gazdasági nehézségeit. És ebbe a témába tudatosan bevonunk férfiakat is, mert a nőügy nem csak női ügy.
  • egyre több rendezvényen csinálunk gyerekmegőrzőt, civil és politikai szinten presszionáljuk a döntéshozókat, hogy létesítsenek mind több bölcsődét, óvodát, hogy tegyék értelmesen elérhetővé és kihasználhatóvá a részmunkaidős foglalkoztatást, hogy a gyerekvállalás ne akadály legyen a nők karrierjében.
  • bemutatjuk a nagyközönségnek azokat a hétköznapi hősnőket, vállalkozónőket, vezetőket, akik ellenszélben is képesek dolgozni és változásokat elérni…

És folytathatnám a sort a végtelenségig. A társadalmi struktúrát nem lehet egy pillanat alatt megváltoztatni, de sok, kicsi vagy nagyobb lépéssel és tettel igen. Ehhez viszont egyéni felismerésekre, ötletekre és merészségre van szükség. Amik aztán közös cselekvésekben teljesednek ki.

De ezekhez a nőknek sokkal több bátorításra és motiválásra van szükségük, ezért én, ahogy eddig is mondtam, folyamatosan mondom, úgy a jövőben is csak ezt fogom mondani minden nőnek (és nem csak nőnapon), hogy

meg tudod csinálni!

GySzM

Nyitókép: Miguel Bruna, Unsplash

A siker női arca

közzétéve: 2019-03-06 08:55

Mostanában a siker egy igazi siker téma, mégis mindenki máshogy definiálja, különösen, ha a női sikerekről beszélünk. Még én sem tisztáztam le magamban teljesen, hogy nekem mit is jelent ez a kifejezés, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon előadóink és a közönség mit gondol arról, hogy miben áll a női siker, különösen itt, Erdélyben. Pénzben, presztízsben, karrierben, esetleg családi vagy lelki egyensúlyban kellene mérnünk?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ A siker női arca című, stílszerűen a nőnapra időzített rendezvényünkön, amely a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) és a Harghita Business Center együttműködésében valósul meg.

Március 8-9-én Székelyudvarhelyen minden a nőkről fog szólni, de nem csak a nőkhöz, hiszen férfiak nélkül nem lehet és nem is tudunk, akarunk női sikerről beszélni. Éppen ezért egy tartalmában és meghívottjaiban is nagyon színes programot állítottunk össze, nőket és férfiakat is felkértünk, mondják el a véleményüket, hogy így a lehető legtöbb perspektívát fel tudjuk villantani a női sikerről.

Erről a péntek-szombati napról persze a Back II Black “örök érvényű” slágere is rögtön beugrott:

„Akár péntek, akár szombat
Nekem mindegy ez, csak gyere el majd holnap
Lehet péntek, lehet szombat
Tudod mindegy, mert én várok rád majd holnap”

Természetesen ennél sokkal komolyabban fogunk foglalkozni A siker női arcával (a részletes, színes programot itt éred el), lássuk is, hogy mi minden és mindenki lesz.

Akár péntek…

Nőnapon nyilván férfiaknak kell köszönteniük a hölgyeket, így a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatal Szent István-termében tartandó, március 8-án, 15 órától kezdődő rendezvényünket Gálfi Árpád polgármester és Nagy György, az UKKSZ elnöke nyitja meg.

Aztán szintén egy férfi, Diósi László fog beszélni arról, hogy mi a NŐK SZEREPE A MUNKÁBAN ÉS A VEZETŐI POZÍCIÓK BETÖLTÉSÉBEN. Ő az OTP Bank Romániától érkezik hozzánk, de az RMÜE és az Oktatáshoz való jog Alapítvány elnöke is, és hát egy nagyon nagy gazdasági koponya, így biztos sok infót tud majd átadni erről a témáról. Nem mellesleg ő támogatta a Nő.Élet.Erő székelyföldi vállalkozónői kutatásunkat is, amiről szintén szó lesz a későbbiekben.

Előadását követi egy panelbeszélgetés, amelyben arra keressük a választ, hogy HOL A NŐ HELYE. Ma. Erdélyben. Két női és két férfi meghívottunk a konzervatívabb és liberálisabb oldalt is megjeleníti majd. Asztalos Lehel pszichológus, női-férfi önismereti csoportot is vezet, bőven van véleménye. Ahogy Hajdó Csabának is, aki multis körben dolgozik és közben az udvarhelyi tanácsban is benne van, így nemzetközi és itteni perspektívákat is meg tud majd mutatni. Kászoni Fejős Gabriella agyagfalvi református lelkész, négy gyermek édesanyja és egyben aktív közösségépítő szintén igen színes egyéniség, ahogy Veres Nagy Tímeának, sepsiszentgyörgyi projektmenedzsernek is határozott véleménye van a női szerepekről. A beszélgetést én moderálom majd.

És aztán jön a már említett kutatásunk eredményeinek bemutatása, amelyre most először kerül sor nagy körben. A NŐ.ÉLET.ERŐ: A SZÉKELYFÖLDI VÁLLALKOZÓNŐK AZ ADATOK TÜKRÉBEN előadást természetesen a kutatást vezető két szociológusunk tartja majd: Geambașu Réka a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a budapesti Hétfa Kutatóintézet munkatársa, valamint Gergely Orsolya, a csíkszeredai Sapientia EMTE oktatója. Vajon milyen ma Székelyföldön vállalkozni, nőként? Mennyire sikeresek a vállalkozó hölgyek? És ők sikeresnek érzik magukat? Minderről és még jóval többről is szó lesz.

És ha már női sikerről beszélünk, nem maradhat el néhány jó példa bemutatása sem, a SIKERES NŐK kerekasztal. Demeter Anna-Mária a Cetate Production ügyvezetőjeként egy kicsit sem nőies területen, a sátorgyártásban ér el nagy sikereket. Gündisch Ágnes, a Nobila Casa ügyvezetőjeként, tulajdonosaként 150 ember munkájáért felel, és nem mellesleg három gyermek édesanyja is.  Mara Gyöngyvér, a csíkszeredai Sapientia EMTE rektorhelyetteseként a tudományos pályán és intézményvezetőként elérhető siker szép példája. Váradi Erdős Ildikó pedig a Boro-Info ügyvezetőjeként, tulajdonosaként már tizenéve szervezi férjével közösen a legnagyobb romániai élelmiszeripari kiállítást, a GastroPan Expo-t. A beszélgetést a szintén nagyon sikeres, Príma Polgár díjas Szalay Zsuzsanna pszichológus vezeti majd.

A napot egy PECHA KUCHA (ejtsd: pecsa kucsa, magyarul locsi-fecsi) zárja, ahol Albert Orsolya színművésznő fogja az előadók női sikerről szóló definícióit bemutatni. Ezzel ezt a japánból származó, pörgős prezentációs technikát is szeretnénk Erdélyben meghonosítani.

…akár szombat

Szombaton már arra helyezzük a hangsúlyt, hogy előadóink, trénereink segítségével azokról a témákról beszéljünk, amelyekben a nők leginkább fejlesztésre szorulnak ahhoz, hogy minél sikeresebbek legyenek, vagy amelyekkel jellemzően gondjaik, nehézségeik vannak. A szombati nap helyszíne a Harghita Business Center, itt 9 órától kezdünk, ahol egész nap ingyenes gyerekmegőrzést biztosítunk a Ficánka Napköziotthon két szakképzett óvónőjének segítségével, így kisgyerekes anyukák, apukák is bátran jöhetnek gyerkőceikkel!

ASSZERTIVITÁS: HOGYAN ÉRVÉNYESÍTSÜK SIKERESEN AZ ÉRDEKEINKET? Ezzel fogjuk indítani a szombati napot Kádár Annamária pszichológus segítségével, hiszen a nőknek ez egy valóban döcögős és fejlesztendő terület még.

Ahogy a külső-belső konfliktusok kezelése is. Erről már Pálfi Kinga – aki szintén pszichológus, valamint szervezeti tanácsadó is- fog beszélni, de nem csak a KONFLIKTUSOK A NŐKBEN előadáson, hanem azt követően egy workshop-ot is tart majd, ahol már gyakorlati eszközöket is mutat a konfliktuskezelésre. A helyszínen lehet majd regisztrálni a workshop-ra, a helyek száma limitált, így érdemes lesz gyorsan bejelentkezni.

Szinte mindenkit érintő terület a következő beszélgetésünk is, amelyben az ANYASÁG, APASÁG ÉS MÉG A KARRIER IS témáját járjuk körbe meghívottjainkkal. Czirjék Katalin négy gyerekes anyukaként vállalkozik, egyik alapítója a Női vállalkozók Erdélyben csoportnak, vajon hogy jut mindenre ideje? És Dósa Zoltánnak, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem docensének, pszichológusnak, aki még könyveket, cikkeket is ír is és három leány apukája? Nem kisebb a kérdés Gergely István „Tiszti” esetében sem, hiszen ő három gyereke mellett további 200-at „menedzsel” a Csibész Alapítványnál. De a fiatal, első gyerekes anyukának sem lehet egyszerű, miközben vállalkozást vezet, és az udvarhelyi tanácsban is ott van, egy pár hónapos csecsemővel kiegészülve. Ezekről a tapasztalatokról Szarvas Zsuzsanna fog nekünk beszélni. És hát moderátorunk is az igazi woman power megtestesítője, Arros Orsolya három gyerek mellett egyszerre több bizniszt is futtat, szintén tanácsos Udvarhelyen, és az RMDSZ Nőszervezetének is aktív tagja.

Hogy milyen zavaros a viszonyunk a pénzzel, mennyire vágyunk rá és közben mennyi hiedelmünk, előítéletünk van vele szemben, erről fog nekünk beszélni Zsigmond Ilka hipnoterapeuta a PÉNZ=SZERETET előadásában. És nem csak, hiszen utána egy kiscsoportos hipnoterápiát is tart a jelentkezőknek (a helyszínen lehet majd regisztrálni rá).

Hogy a magyarországi jó példákat is behozzuk, Inotay Petra, a FIVOSZ női bizottság elnöke és  Forintos-Szűcs Anita HFDA – Magyar Divat és Design ügynökség divatigazgatója fog a NŐI KARRIERVÁLTÁS mikéntjeiről beszélni.

A szombati napot szintén egy PECHA KUCHA-val és Albert Orsolyával fejezzük be, aki itt már a közönség véleményét mutatja majd be arról, hogy mit jelent vajon a női siker. Végső zárásként és network eseményként egy finom szendvicsebéd mellett beszélhetjük ki a két nap tapasztalatait, élményeit.

Lesz tehát itt minden, szem szájnak fülnek ingere, érdemes lesz benézni, akár csak egy-egy előadásra is, hiszen mindkét nap ingyenes a részvétel. Kérlek jelezd részvételi szándékod A siker női arca Facebook eseménynél, hogy lássuk, kb. mennyi érdeklődőre számíthatunk!

A részletes programot a polgármesteri hivatal elérhetőségein: udvarhely.ro/esemenyek, az udvarhelyma telefonos applikáción, valamint az ukksz.ro/asikernoiarca oldalon is elérheted, böngészd bátran!

És gyere, akár nő, akár férfi vagy, akár pénteken, akár szombaton, vagy akár mindkét napon!

 

GySzM

 

Ami az RMDSZ show-ból nagyon kimaradt

közzétéve: 2019-02-25 07:10

Mikor egy fél évesre tervezett sabbatical-ra Budapestről Székelyvarságra áttelepedtem, összesen három embert ismertem és őket is csak nagyon felületesen: egy magyarországit, aki által felfedeztem és megszerettem ezt a meseszerű tanyavilágot és két székelyt, akikhez ideiglenesen odaköltöztem. Ennek már lassan négy éve, a pár hónapnyi vadvirág és málna gyűjtést, őzekkel való futkározást nagyjából ugyanannyi újságírói „karrier” követte, hogy aztán a sors különös játékának köszönhetően az udvarhelyi vállalkozói szövetség ügyvezetői pozíciójában találjam magam.

A fenti tények csak annyiban fontosak, hogy megmutassák, ha valaki, akkor én bizony a romániai magyar politikával kapcsolatban szűz voltam és ezt óvóan őrizgetem a mai napig is, soha senki nem vádolhatott azzal, hogy valaki „embere” lennék (jah, de az nem is lehetnék, hiszen jól ismerjük a székely mondást, hogy nőként nem is vagyok ember). Ami azt illeti, én ezt az ideológiai, politikai függetlenséget mindig is nagyon élveztem és nem is szeretném feladni. Szerencsére a civil és a gazdasági élet határmezsgyéjén mozgó létemben erre nem is vagyok rákényszerítve, annak ellenére, hogy a vállalkozói szövetséges tevékenységeink miatt együtt kell működnünk a politikai paletta minden szereplőjével.

Ugyanakkor magánemberként (és politológus-közgazdász végzettségem miatt bizonyos szempontból szakmailag is) már az ittlétem első pillanatától érdeklődve, kívülről figyeltem a helyi politikai csatározásokat. Mondjuk már akkor sem értettem (és azóta sem), miért kell annak a jó esetben is – és ha kellően vastag ceruzával írjuk – 1,2 millió, kisebbségben élő magyarnak három párt, hogy képviselje az érdekeit, de a politika tényleg már csak ilyen. Azt viszont már végleg nem tudtam felfogni, hogy a hagyományai, politikai súlya miatt legnagyobb RMDSZ-nek, ennek az idén harminc éves pártnak hogy lehet, hogy nincs stratégiája. Ezt nem én találtam ki, tavaly májusban Porcsalmi Bálint az udvarhelyi Szájkaratén fejtegette ezt, elismerve, hogy a napi tevékenységek mellett nincs rá idő, energia. Hogy mi van? Ezen annyira felhúztam magam, hogy pár hónappal később a VIBE-on, két sör között ismeretlenül letámadtam és szembesítettem ezzel a kérdéssel, hogy WTF?, de akkor is következetesen ugyanezt mondta, szomorúan széttárva a kezét.

Jó-jó, megbocsátó leszek és azt mondom, hogy 2018 még a múltba nézésről és annak sebeiről szólt. Meg amúgy sem vagyok híve az „elmúltnyolcév”-ezésnek, hiszen a visszafelé mutogatás még soha nem vezetett szebb jövőbe. Éppen ezért kívülállóként, de a helyi közösségi érdekek fő drukkereként nagyon kíváncsian vártam ennek az RMDSZ kongresszusnak az eredményeit, hiszen már a címválasztás is előre tekintő, bár kissé közhelyes: szövetség a jövőért– így, divatosan, kisbetűsen. Az látszik, hogy volt nagy kommunikációs és szervező csapat (meg nem kicsi büdzsé) a háttérben, a képek és a beszámolók alapján is egy európai szintű eseményt hoztak össze és ez tényleg szuper, imádom azt, amikor nyilvánvaló egy munkán a profizmus meg a befektetett energia.

A jövő stratégiája: pragmatikus transzilvanizmus= nőtlen gyakorlat(iasság)?

A szép körítés tehát adott volt a jövőbe lépéshez, de vajon a tartalom is ezt támogatta? Mivel ez a nők gazdasági, társadalmi szerepvállalásával kapcsolatos blog, ebből a perspektívából nézve nagyon nem. Ami főleg azért szomorú, mert a három magyar pártból talán még az RMDSZ az, amelyben néhány balos elemet fel lehet fedezni, tehát logikusan itt kéne leginkább megjelennie a női hangoknak, érdekeknek.

Ehhez képest sem a rendezvény, sem a vitaindító anyag nem azt sugallja, hogy a jövőépítésben nagy szerepet szánnának a nőknek.

  • A MiérTED- 25 perc észosztás előadói közé egy női észosztót sem sikerült találni, delegálni?
  • A Nőszervezet tagjait muszáj volt egy kupacba, a hátsó sorokba ültetni, fizikálisan is megjeleníteni, hol a helyük?
  • Vajon Bíró Rozália, a Nőszervezet elnöke valóban úgy gondolja, hogy a 21. században „zászlóvivő férfiakra” van szükség? Tényleg? Mert hogy ugye ők már eddig is nagyot bizonyítottak és az elmúlt 30, 100 és 1000 évben akkora sikersztorit hoztak össze, lokális és globális szinten is, hogy a nőknek elég „közösséget megtartó” szerepet – bármit is jelentsen ez – játszaniuk a továbbiakban is?
  • Hegedüs Csilla, egyedüli női EP- képviselő aspiránsként programjában általános lózungokat puffogtat, ahelyett, hogy női témákat hozna fel  (míg Oltean Csongor például egyértelműen a saját célcsoportjára, a fiatalokra lő)?
  • Kelemen Hunor, aki az elkövetkezőkben is a pragmatikus transzilvanizmus (???) elvét szeretné követni, értékelőjében és programbeszédében miért nem szólt egy szót sem a legnagyobb kisebbségen belüli „kisebbségről”, (valójában többségről), a nőkről, vagy akár a Nőszervezetes eredményekről, tervekről?
  • És vajon a Vitaindító Erdély jövőjéről 30 oldalas anyagban miért egy mondat foglalkozik és ez is csak közvetve a női kérdéssel: „Tudatosítanunk kell a fiatalok és a nők vállalkozói képességeinek fontosságát, hatékonyabban és célzott támogatási rendszerekkel kell ösztönözni a fiatal vállalkozókat, fiatal gazdákat és a vállalkozó nőket”, miközben mondjuk a roma témával egy egész oldal (szintén nagyon fontos terület!). Elvileg ez a dokumentum indítja majd el az Erdélyi konzultáció 2.0-t, amiből remélhetően lesz majd valami stratégia is???

Ez nem működik

Amikor ideköltöztem, az egyik dolog, amin kellemesen meglepődtem, hogy mennyire nagyon gyors és olcsó az internet. Mint kiderült, Románia a netes hálózat kiépítése során csomó evolúciós lépést kihagyott és egy ugrással a legmodernebb technológiát fektették le, ezért van most is az ötödik helyen világszinten, ebben igazi world class az ország.

Egy ilyesmi ugrásra lenne szükség az RMDSZ-en belül is, pragmatikus helyett a progresszív transzilvanizmust kellene meghirdetni, ha a fennmaradásos (szélmalom) harc helyett valódi eredményeket szeretne a párt elérni ezzel az egyre fogyó romániai magyar közösséggel. Mert ez, ami eddig volt, most van és amit a jövőről gondol és mutat, sajnos édeskevés bármilyen radikális változáshoz.

Ameddig a fiatal lányok maximum a háttérben szervezkedve, vagy a recepción tüsténkedve kamatoztathatják képességeiket, amíg a Nőszervezet elnöke is a zászlóvivő férfiak irányítására vár, valamint a vezetők és küldöttek nagy része a “mitmiértnemlehet”-ekbe szocializálódott 40-60-as férfi, semmi nem fog fejlődni. Nem csak a nőügyben, de kábé semmiben.

De hát hogy is várhatná bárki, hogy a legszebb kommunista időket idéző, egy jelöltes szavazáson újraválasztott, az évtizedes politikai küzdelmekbe már jócskán belerutinosodott Kelemen Hunor fog valami nagyívű, újszerű víziót előrántani a farzsebéből, vagy legalább képes annak megalkotása felé kormányozni pártját? Nagy klisé, de igaz, hogy amilyen a vezető, olyan a szervezete is. És nagyon úgy tűnik, hogy itt nem hogy progresszió, de nagyon pragmatikusság sem lesz.

Hiszen amíg azzal, a helyi RMDSZ-nek a múlt héten előadott, nem is túl forradalmi vagy akár eredeti ötletből táplálkozó javaslatommal, hogy érdemes lenne a városi költségvetésbe egy románul, angolul jól tudó, befektetéseket bevonzó lobbista juttatásait beépíteni, rögtön az utópiaálmodó kategóriában találtam magam, addig sok jóra nem lehet számítani. Holott ez nyugatabbra évtizedek óta bevett és intézményesített gyakorlat és ennél konkrétabb, pragmatikusabb, gyorsabb eredménnyel kecsegetető, és nem utolsó sorban, olcsóbb és helyben bevethető gazdaságélénkítő módszer kevés van.

Ez viszont sajnos itt nem működik, mert állítólag nem működhet és a fenti tendenciákat nézve így nem is fog. Semmi. Működni. Vagy jó irányba változni.

Csak mondom.

 

GySzM

Mivel ez egy blog, ezért a szöveg a saját magánvéleményemet tükrözi.

Az erős nők nem sírnak?

közzétéve: 2019-02-15 06:16

Mostanában jobbról-balról, nőktől-férfiaktól vegyesen hallom azt a megjegyzést, hogy milyen erős nő vagyok. Mivel azt azért sejtem, hogy ilyenkor nem arra gondolnak, hogy mekkora súlyokkal lábtolózok a teremben, néha rá szoktam kérdezni, mégis mit értenek ez alatt. Például olyanokat, hogy van véleményem, amiért nem félek kiállni; vagy hogy amit a fejembe veszek, azt végig is viszem, kerül, amibe kerül; esetleg hogy mennyi energiát meg szenvedélyt pakolok bele abba, amin éppen ügyködöm. Igen, ezekkel nagyjából még egyet is szoktam érteni (meg nem véletlenül lett ennek a blognak is a neve Nő.Élet.Erő), ugyanakkor nagyon jól tudom, mennyi olyan helyzet van, amivel képtelen lennék megbirkózni és mentálisan erős maradni, meg hány olyan nő van, akik viszont nap nap után azokat élik.

Elég csak egy gyerek onkológus, egy hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkás, vagy egy súlyos szellemi, testi fogyatékos betegekkel foglalkozó konduktor munkájára gondolnom, hogy máris elveszítsem a lelkierőmet. Ezekben a feladatkörökben biztosan egy hét alatt totál kiégnék és fejvesztve menekülnék. Tudom, hogy így van, mert az utóbbit már megtapasztaltam egyszer, amikor egy ismerősömmel elmentem egy kutyás terápiára, ahol halmozottan fogyatékos gyerekeket próbáltak „fejleszteni”. A fejlesztés nem véletlenül van idézőjelben, mert ott az eredmény olyasmit jelentett, hogy egy éves munka után a gyerek képes volt 2 centivel magasabbra emelni egy kiskanalat. 7-8 éve is van már, hogy azon a helyen jártam, de még most is élénken él bennem, hogy hetekre sokkot kaptam attól a pár órás tapasztalástól.

Azonban nem csak az ilyen segítő munkákba buknék bele rövid úton, de például Theresa May helyzetét sem tudnám kezelni semeddig. Teljesen mindegy, hogy mit gondolok a politikájáról, amit az a nő visz végig a Brexit-tel, az a lehetetlen és hihetetlen kategória számomra. Szerintem még a töredéke sem kerül be a sajtóba abból, hogy milyen prés alatt van, reggeltől napestig hány konfliktust kell  kezelnie, mennyi stresszt kell lenyelnie. Az ő helyében már ezerszer felrúgtam volna a tárgyalóasztalt és otthagytam volna az egészet az őrült kilátástalanság miatt.

A szépség, az igazságtalanság meg a tehetetlenség

Ezek a nők másban erősek, mint én, de nagyon azok. És bár nem tudom, hogy Theresa May vagy a példaként hozott munkakörökben dolgozók nők mennyit, hogyan és mikor sírnak, de tuti, hogy szoktak. Mert én bizony igen. Annak ellenére, hogy van az a sztereotípia az erős nőkről, hogy nem sírnak, hogy pont attól erősek, hogy minden helyzetben helyt állnak. Talán csak Valentin napon megengedett egy kis elérzékenyült sírdogálás, a romantikus gesztusokra válaszként.

Mondjuk az ilyenkor megszokott teátrális jelenetek engem inkább röhögésre szoktak késztetni, vagy egyszerűen csak zavarba hoznak, de azért nálam is van olyan, hogy pozitív érzések miatt elfutja a szemem a könny. Ez főleg akkor szokott előfordulni, ha valami nagyon szépet látok, leginkább a természetben, de akár egy különleges épületnél, vagy dizájn megoldásnál is megesik, hogy néhány csepp leesik. Bár ez utóbbi egyre ritkább, mostanában mintha alig törekednének az emberek szép dolgok létrehozására, ez vajon miért van?

Ha a szépségélmények miatt annyit nem is, de az igazságtalanság és tehetetlenség érzése miatt azért gyakrabban van, hogy eltörik a mécses, és nem csak akkor, ha velem történik valami. Ugyanúgy elfog ez a két érzés és sírásra késztet, ha rákos gyerekről hallok, vagy hajléktalanokat látok fagyoskodni az aluljárókban, esetleg egy menthetetlen szellemi sérülttel találkozom. Ezért sem tudnék olyan munkát elképzelni magamnak, ahol róluk kellene gondoskodnom.

És bár ezeket a súlyos, számomra kezelhetetlen helyzeteket igyekszem elkerülni, azért a saját magánéletemben és munkámban is bőven belefutok igazságtalannak érzett szituációkba, vagy érzem tehetetlennek magam valami miatt, beszorítva egy megoldhatatlannak tűnő állapotba. És olyankor bizony van, hogy mások előtt tör ki belőlem a zokogás. Ezt néha nem bánom, sokszor viszont de, hiszen azért rám is hatnak az erős nős elvárások. Főleg, ha férfiak előtt történik, esetleg pont munka kapcsán, valami tárgyalás közben, amikor higgadtnak és racionálisnak kellene maradnom.

Bár törekszem arra, hogy ilyenből egyre kevesebb legyen, azért azt gondolom, hogy pont a nőség az, ami miatt ezek megtörténnek és 100%-ban ez nem fog eltűnni és nem is akarom, hogy megváltozzon. Mert ami lehet, hogy az adott pillanatban gyengeségnek tűnik és talán kínos is, a másik oldalon pont az adja az erőt. Nem csak nálam, de a leukémiás csecsemőt kezelő orvosnál, a pokrócot osztogató szociális munkásnál és a végtelenül türelmes konduktornál, vagy akár a még mindig kitartó Theresa May-nél is. Az erős nő címke ezért nálam nem a férfias viselkedést jelenti, hanem pont a fokozott, nagyobb érzékenységet, ami bennünket, erős nőket jellemez, és amivel talán jobb hellyé is tesszük a világot.

Igen, néha sírva. De erősen, nőként, így huzalozva.

Hát így.

(Nem) most kezdődik

, , ,

közzétéve: 2019-01-16 10:01

Tavaly nyáron kétkedésekkel, félelmekkel, aggályokkal telve, de hatalmas elánnal vetettem bele magam az úgynevezett vállalkozói létbe és azzal együtt ennek a blognak az írásába is. Pedig akkor még valamennyire biztos talajon álltam, hiszen egy konkrét, már folyó ügy apropóján és mentén kezdtem mindkettőt. A Nő.Élet.Erő projekt első fázisa, a székelyföldi vállalkozónői kutatás azonban nem várt fennforgásokat hozott, az elmúlt négy-öt hónapot szinte végig tűzoltással töltöttem, olyan feladatokba kellett beleállnom, amik teljesen váratlanok és ismeretlenek voltak, de meg kellett őket oldani mindenképp, ha tovább akartam tolni az ügyet. Emiatt viszont csorbult és hátrányt szenvedett a lényeg, ami miatt az egészet elkezdtem: hogy a nők gazdasági-társadalmi szerepvállalásáról itt, Székelyföldön, Erdélyben is elindítsak egy diskurzus, immár adatokkal is megalapozva, valamint az én példámon, ezen a felületen keresztül real time-ban is mutatva egy utat. Ezért is hallgatott ez a blog hónapokig, mert gyakorlatilag beragadtam és nem volt miről írni.

A kutatási szakasz tegnap lezárult. Innentől kezdődik igazából az, hogy valóban a bizniszem építésével és azzal párhuzamosan a női téma mediatizálásával, közbeszédben tartásával és különböző események, projektek futtatásával foglalkozzak. Egyébként pont jókor jött ez az év vége, eleje, mert így volt 1-2 belassult hetem, hogy a vízióimat gyakorlati cselekvési tervekké formáljam magamban, mindkét területen. Természetesen rengeteg változó van még, és hogy konkrétan milyen partnereket, erőforrásokat sikerül bevonnom a végrehajtásukhoz, azok az elkövetkező pár hét, hónap történéseitől és persze a rátermettségemtől, ügyességemtől függnek. Így a pontos tervekről nem most, hanem majd akkor, a megvalósításukkor írok, előre nem szeretnék semmit felfesteni a falra.

Egyszer volt…

Ugyan nálam jövőorientáltabb ember szerintem nem létezik a Földön, azért most mégis visszanézek erre az elmúlt egy éves periódusra, hiszen az életem egyik legfontosabb ügyébe kezdtem bele. És bár én indítottam el, a Nő.Élet.Erő nagyon nem egy one woman show. Ha csak ennek az első szakasznak, a vállalkozónői kutatásnak az érintettjeit nézem, szerintem bőven 1500 fő fölött járunk, akik így vagy úgy, valamilyen szinten bevonódtak a projektbe. Kezdve az UKKSZ-től, amely a gazdaszervezete ennek az egész programnak (annak elnökségével és tagságával együtt), az adatfelvételt lebonyolító cégen, kutatásszervezőkön, kérdezőbiztosokon át a majdnem 1200 vállalkozóig, akik offline és a több száz anyavállalkozóig, akik online válaszoltak a kérdéseinkre. De ott vannak a fókuszok résztvevői is, azok a csodálatos vállalkozó nők és férfiak, akik őszintén meséltek magukról, eredményeikről, de nehézségeikről is. Sokan vettek részt a témához kapcsolódó rendezvényeinken, sajtótájékoztatóinkon is és hát ott van még az a több tucat médiamunkás is, akik már eddig is temérdek sokat segítettek az ügyön, például az anyavállalkozós kérdőívünk promózásával.

És ők bizony nem csak nők, rengeteg sok férfi is benne volt és lesz a projektben. Ahogy az a négy kulcsszereplő sem csak nő, és akiket mindenképpen ki kell emelnem a sokaságból, hiszen nélkülük ez a kutatás nem jöhetett volna létre. Geambașu Réka és Gergely Orsolya szociológus kutatók, akik az egész éves folyamatban teljes szívvel, lélekkel, és aggyal vettek részt, a csomó-csomó nehézség, Murphy minden törvénye és trükkje ellenére, totális padlógázzal és maximális szakmai hozzáállással hozták létre a székelyföldi női vállalkozókról szóló tanulmányunkat.

Amihez az adatok begyűjtése, feldolgozása, eredményesítése természetesen jelentős anyagi forrásokat is igényelt. És itt jön képbe az a két férfi, akik nélkül még mindig csak álmodoznék a dologról. Diósi László, az OTP Bank Románia CEO-ja volt az, aki megbízott bennem annyira, hogy végig tudom vinni ezt a projektet és a végső döntést meghozta a támogatásról. És hát nem utolsó sorban Kelemen Attila, az OTP marketing vezetője, aki a sok vad ötletem közül kiválasztotta a nekem is legkedvesebbet, és ezekben a gender ínséges időkben hajlandó volt bevállalni egy ilyen ügyet, nem csak anyagilag, de szakmailag, emberileg is támogatva azt.

… és lesz

Nekem az új év tehát igazából most indul, ennek az első szakasznak a lezárásával. Nem maradhatok viszont semeddig sem a fenekemen ülve, hiszen három mély lélegzetvétel után nagyon bele kell ugranom a következő részbe. A kutatási eredményeket stílszerűen nőnapkor szeretnénk napvilágra hozni, március 8. meg mindjárt itt van. És mivel nemcsak egy nagy női eseményt tervezek megfelelő sajtóvisszhanggal, hanem egy egészen komplex, éves női vállalkozós programot is, így a fundraising-eléssel, a partnerek bevonásával nem várhatok sokáig. Lesz tehát feladat bőven, csak bírjam és ti is győzzétek majd itt lekövetni.

Hát így.

 

GySzM

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!

Szuperhősös mozira vágysz? Nézd meg az Anyavállalkozókat!

,

közzétéve: 2018-10-24 04:43

Mindig, amikor hazamegyek Pestre, abba a pár napba a munka megbeszéléseken és a mindenkivel (is) találkozásokon túl – a szakmai és kulturális éhségemet csillapítandó – pár konferenciát, előadást, operát, koncertet és mozit is be szoktam szuszakolni. Ez utóbbiba jellemzően a húgommal megyek és mivel egy ideje már csak olyan filmért vagyok hajlandó fizetni, ahol fontos a látvány, így sajnos legtöbbször valamelyik plázában kötünk ki. A multiplexes élmények egyik velejárója az a 10-15 percnyi előzetes is, amit végignézetnek a néppel. Kedvcsinálóként ugyebár. Hát, ezek kedvet max a tesómnak csinálnak, aki a trailerek helyett az én arcomat szokta csodálni, szétröhögve magát azon, hogy milyen képeket vágok közben. Nálam ugyanis pont az ellentétes hatást érik el ezek az előzetesek, inkább elriasztanak az újabb jegyvásárlástól, semmint arra motiválnának.

Mert mostanában olyan, mintha csak szuperhősös filmeket gyártanának, amikben az egy dimenziós személyiséggel rendelkező karakterek valami tapadós dresszbe öltözve repkednek a 3D-s CGI-ban, faék egyszerűségű mondatokba burkolva gondolataikat. Még szerencse, hogy általában angolul nézzük a filmeket, mert így az előzetesek sem szinkronizáltak, de még így is milliónyi agysejtem szokott elpusztulni abban a negyed órában, hát ha még magyarul kellene a magvas szövegeket hallgatni.

Off: Azért ide beszúrok egy vallomást. Valami különös perverzió miatt, ciki vagy sem,  a Fast & Furious szériára nagyon rá vagyok kattanva, valószínűleg azért, mert ezek a filmek olyanok, mint egy-egy hosszabb videóklip, szép férfiak és nők, gyönyörű kocsikkal száguldoznak menő zenékre. Ugyan az F&F-ek nem tartoznak a klasszikus szuperhősös filmek közé – bár mostanában már egy kézzel ártalmatlanítják bennük a száguldó rakétát és két felhőkarcoló között ugratnak át a kocsikkal –  innen van a „legkedvencebb” szállóigém Vin Diesel szájából, ami tökéletesen leképezi ezt a típust: „I don’t have friends, I got family”. Na, ezt tényleg nem fogom most magyarra fordítani, mert félek, leégne a processzorom és nem tudnám befejezni ezt a posztot.

De hát mire fel ez a hosszú bevezető a szuperhősökről, meg az filmekről egy vállalkozós blogban? Mindjárt világos lesz, megmagyarázom.

Anyavállalkozók Erdélyben

Nemrég élesítettük a Nő.Élet.Erő vállalkozónős kutatásunk egyik fontos részét, az Anyavállalkozók Erdélyben című online kérdőívünket. A minél nagyobb elérés érdekében egy nap alatt három sajtótájékoztatót is lenyomtunk, Udvarhely-Vásárhely-Kolozsvár helyszínekkel. Ezeken rajtam, a kutatóinkon, Gergely Orsolyán és Geambașu Rékán, valamint a projekt fő szponzorát, az OTP Bank Romániát képviselő Kelemen Attilán kívül anyavállalkozók is részt vettek, élő bizonyítékaként annak, hogy valójában ők az igazi szuperhősök, nem a zöld háttér előtt gumiszalagokkal ugráló sztárok.

Hogy miért mondom ezt teljes bizonyossággal? Múlt heti élmény: egy kedves ismerősöm kérdezte tőlem, hol volt az a pont és hogyan mertem egyáltalán belevágni a vállalkozósdiba? Erre egyszerűen nem tudtam neki mást mondani, mint hogy gyakorlatilag nincs semmi vesztenivalóm. Nem termelést, hanem szellemi szolgáltatást végzek, amihez kábé csak az agyamra és egy laptopra, meg egy telefonra van szükség, tehát pénzt bukni nagyon nem is tudok. A legrosszabb eshetőség, hogy nem jön be és vissza kell mennem alkalmazottnak valahová (a Mekibe mindig keresnek embert). Ráadásul ugye gyerekem sincs még, így ha kedvem tartja, pár hónapon belül áttehetem a székhelyem bárhová, haza mindig mehetek, de akár 10 országgal arrébb is, ha nem találnék megélhetést.

Nem úgy az anyavállalkozóink. Azok a nők, akik az amúgy sem egyszerű anyai teendőik mellett még a cégépítés rizikóit és nehézségeit is bevállalták, ráadásul Erdélyben, a román bürokrácia és gazdasági „stabilitás” támogatását élvezve:

  • Puskai Melinda, az Allmycrafts tulajdonosa két kicsi gyerek (amelyikből az egyik pont belázasodott) mellől jött el az udvarhelyi, vásárhelyi sajtótájékoztatókra.
  • Bíró Jolán, aki évtizedek óta a Iolimex mustárgyár tulajdonosa, már nagy fiával menedzseli cégét és aki betegen végigvezette az Udvarhely- Kolozsvár utat és mindhárom sajtótájékoztatón részt vett.
  • Ballok Ildikó, aki Olaszország és Románia között ingázva, gyerekek mellől igazgatja a Babomania kereskedő cégét és nem mellesleg a Női vállalkozók Erdélyben Facebook csoport egyik alapítója is.

Ők csak kiragadott példák, és még száz és száz hasonló erdélyi anyavállalkozót elhívhattunk volna a sajtótájékoztatókra, mondják el, hogyan csinálják. Milyen módszerekkel  tolják nap mint nap azt a nehéz szekeret, amit az anyaság, a család és a vállalkozás működtetése, egyben tartása jelent. Azt a hihetetlen logisztikázást, pénzügyi manőverezést, időmenedzsmentet, ami bármelyik topvezetőnek, sztár üzletembernek a dicsőségére válna. Ezek azok a „mindennapi”, egyéni anyavállalkozós sztorik, a kitartás, a nehézségek, de persze a szépségek és sikerek is, amelyek eddig jobbára rejtve, a színfalak mögött maradtak.

Ezért szeretnénk most ezeket a történeteket rivaldafénybe hozni, hogy mindenki más számára is egyértelmű legyen, kik az igazi szuperhősök. Jó lenne, ha minden anyavállalkozóval személyesen tudnánk elbeszélgetni, de ez persze lehetetlen. Az Anyavállalkozók Erdélyben online kérdőívünk pont ezért született, hogy minél szélesebb kört elérjünk, hogy minél jobban megismerjünk azokat a vállalkozónőket, akik egyben anyák is: milyen az életük, hogyan definiálják a sikerességet és miként küzdenek meg a mindennapokban sokdimenziós szerepeikkel.

 

Ezért ha te, aki most ezt a bejegyzést olvasod és erdélyi, magyar anya vagy (akár fiatalabb, akár idősebb) és egyben egy vállalkozást is vezetsz (mindegy, hogy egyéni vállalkozóként, önfoglalkoztatóként vagy akár egy cég rész-, vagy társtulajdonosaként), akkor kérlek, hogy töltsd ki anonim kérdőívünket az ukksz.ro/anyavallalkozok oldalon, hogy megismerjünk, és aztán azokon a területeken segíthessünk majd,  ahol a leginkább kell.

És mivel tudjuk, néha még az olyan szuperhősök is elfáradnak, mint te, így egy olyan nyereményt is hoztunk, amit biztosan jól tudnál hasznosítani! A kitöltők és az email címüket megadók között ugyanis egy 2 éjszakás wellness üdülést is kisorsolunk a négy csillagos Danubius Health Spa Resort Sovata ****-ba, ahol a szerencsés nyertes másodmagával áztathatja és izzadhatja ki magából a fáradtságot! Ez jól hangzik, ugye? Ehhez tényleg nem kell mást tenned, mint rákattintani az Anyavállalkozók Erdélyben kérdőívre, válaszolni a kérdésekre és egy kis szerencsével hamarosan csobbanhatsz is a testet-lelket melengető gyógyvízbe!

Köszönjük, hogy te is elmondod a véleményed nekünk, hiszen mi már látatlanban is csodálunk és elismerjük azt a teljesítményt, amit nap mint nap véghez viszel!

 

GySzM

 

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!

Kire, mire, miért (nem) mondok nemet?

, ,

közzétéve: 2018-10-04 22:35

Nem, ebben a bejegyzésben nem az agyhalott hétvégi referendumról lesz szó, arról már nálam sokkal avatottabbak elmondták pro és kontra érveiket, véleményüket, meg egyébként is, ez nem egy közéleti, hanem egy vállalkozós blog. Bár mondjuk ezzel az agyhalottazással már el is mondtam, mit gondolok róla, de hát mindegy, már leírtam, ráadásul a backspacem is beragadt, úgyhogy ez most már így marad. Viszont ha annak reményében kattintottál ide, hogy egy újabb eszmefuttatást olvass a témáról, akkor sajnos ki kell ábrándítsalak, mert nem, egyáltalán nem a népszavazásról szeretnék most beszélni.

Hanem arról, hogy miért tartom rohadt fontosnak, hogy az életemben és főleg a vállalkozásomban egyre jobban kigyúrjam magam a nemek terén.

Nem és nem

A családi legendárium szerint olyan 5-6 éves koromban még annyira jól ment a nemet mondás, hogy a gangos szomszéd nénink elnevezett nemkisasszonynak. Akkoriban még az olyan, nem eldöntendő kérdésekre is, mint hogy „hogy vagy?” meg „milyen volt az ovi?” képes voltam egy flegma nemet odavetni. Ennek ellenére szeretett az öreglány és a fél gyerekkoromat nála töltöttem. Ott még teljesen zsigerből, természetesen és gond nélkül jött belőlem a nem és honnan is sejthettem volna, hogy később azért lesznek ezzel még bajok.

Mert hát ugyan mostanában sokan Ms Öntudatnak tartanak, de csak azért, mert nem látják, mennyire frusztrált tudok lenni én is, ha nemet kell mondanom valakinek vagy valamire. Különösen, ha számomra fontos személyről, és méginkább, ha munkáról van szó. És annak ellenére érzem gyakran azt a nyavalyás gyomorforgató érzést a nem kimondása kapcsán, hogy az eszemmel tudom, nemet mondani valamire egy olyan döntés, amellyel a céljaim, értékeim, és önmagam mellé teszek egy igent.

Azt hiszem, hogy nem fogok nagy bombát robbantani azzal (pedig néha elég nehéz belátnom), hogy az én erőforrásaim is végesek: az időm, az egészségem, a szellemi, testi, lelki kapacitásaim sajnos nem állnak korlátlanul rendelkezésemre. Így amikor valamire igent bólintok, az automatikusan hozza magával, hogy rengeteg másra viszont nemet mondok. Ezért amikor úgy döntök, hogy ma kihagyom az edzést, mert a very important project megint beszippantott, vagy a hétvégét a család, barátok meg a természet helyett a gép előtt görnyedve töltöm, akkor az egészségemet és az emberi kapcsolataimat tolom háttérbe. Meg végső soron a minőségi munkát is, pedig arra kifejezetten kényesen ügyelek.

Dos and don’ts

Egy súlyosan maximalista perfekcionista vagyok ugyanis, de egyben egy őrült, meg sok szempontból naiv idealista is, aki az egyik pillanatról a másikra képes a saját ötleteibe szenvedélyesen beleszeretni. Meg mások vagány és szikrázó terveibe. Meg a nagy betűs ÜGYEKBE. És mivel egy rettenetes doer (azaz cselekvő, tevő) is vagyok, így mindegyik ötletet meg is akarom valósítani, látni a végeredményt, a happy endinget, ezért hát örökös őrlődés az életem.

Mert ugye ott állnak sorban és egyre csak jönnek az újabbnál újabb, világfelforgató ideák, amiket persze képtelen vagyok elengedni, miközben már alapból mindig ott van az az 5-6 futó projekt is, amelyekbe a magamtól és a külvilág részéről is elvárt lehető legjobbamat akarom mindig beletenni.

Csakhogy. Ez. Lehetetlen.

Amikor két hónapja a vállalkozásommal együtt elkezdtem ezt a blogot is, megfogadtam magamnak és még le is írtam, hogy mindent úgy fogok itt előadni, ahogy van, ahogy történik. Hát, már ez a rövid időszak is egy hatalmas tanulópénz volt, csomó-csomó fennforgással, majdnem bebukó szerelem projekttel és az ehhez köthető nem alvással, meg pánikszerű, hetekig tartó mikromenedzseléssel, amit egyébként kifejezetten utálok csinálni. És amiktől már ilyen rövid idő alatt is gyönyörűen kiégettem magam.

Ha jól emlékszem, Pavarotti mondta egyszer, hogy az embert leginkább a nemjei határozzák meg. A leghíresebb tenor ugyan nem volt vállalkozó, de hogy világra szóló sikereket áriázott össze, az elvitathatatlan. Úgyhogy nagyon nem rég, egy nyugodtabb pillanatomban úgy döntöttem, kipróbálom és elkezdem az opera királyának elméletét a gyakorlatban is alkalmazni, és a bizniszembe implikálni. Tiszta önvédelem az egész, hiszen másként túl hamar bedobnám azt vállalkozós törölközőt, amit azért még jó sokáig szeretnék használni.

És mivel amúgy is a szeptember az új január, így az, hogy „új életet” kezdtem, még rendesen klappol is. A Szép új világ jegyében ezért az elmúlt két hétben két, amúgy nagyon nagyszerű, felvillanyozó és szakmailag is kihívást jelentő munkát mondtam vissza, hogy a már futó projektek ne sérüljenek, sőt, fejleszteni tudjam őket. Egyáltalán nem volt könnyű, hiszen az egyik egy saját ötletből kifejlődő média meg marketing kampány, míg a másik egy nemzetközi, teljesen új és izgalmas területre vezető PR-os feladat lett volna. Csak remélni tudom, hogy később, valami más formában még lesz kapcsolódásom ezekhez a történetekhez (ugye-ugye, az elengedés).

A vállalkozói életmódváltásom még olyan új keletű, hogy nagy megállapításokat nem tennék a hatékonyságáról és az eredményekről. Amiben viszont biztos vagyok, hogy idővel a nemet mondó arcizmaim is megerősödnek majd, hasonlóan bármilyen más izomhoz, amit használok.  És, ha lassan is, de hozzá fogok szokni ahhoz a lelki teherhez is, hogy legfőképpen magamnak kell a legnagyobb nemeket odatennem ahhoz, hogy igeneket kapjak. Magamtól és másoktól is.

Hát így. (Vagy nem).

 

GySzM

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!

 

Pontok

közzétéve: 2018-09-13 08:05

Megvan Steve Jobsnak az a híres Stanfordos beszéde (ha nincs, ide kattintva nézheted meg), amelyben többek között a pontok összekötéséről is szót ejt?

(Off: Őszintén szólva, nagyon nem vagyok az Apple alapító rajongója, mert szerintem masszív és súlyosan elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy ma milliók igyekeznek identitásukat egy iPhone birtoklásából eredeztetni, és amitől valami fura, szektás csillogás is ott fénylik csomó almás szemében. Biztos vagyok benne, hogy a pont most bejelentett új széria miatt is tömegek fognak az Apple Store-ok előtt napokig szobrozni, hogy az ismerőseik közül először nekik legyen meg a jócskán túlárazott X valami.)

Ez a beszéde azonban nem érdem nélkül lett olyan ismert, egyáltalán nem véletlen, hogy nagyjából minden második motivációs videóban idézgetik, valóban nagyon betalál. Nálam legalábbis biztosan.

Tehát a pontok egymáshoz kötése.

A videó ezen részében arról van szó, hogy előre, a jövőbe nézve soha nem tudhatjuk, hogy egyes események, történések, legyenek azok éppen jónak vagy rossznak minősítve, mivé fognak összeállni. Azaz mindig csak visszatekintve értjük meg a jelentőségüket és azt, miként alakultunk, változtunk olyanná, amilyenek most vagyunk.

Ez a pontok összekötése sztori akkor nyert magamra vonatkozó értelmet, amikor pár napja, kutatva valami után a „Mindenféle a régi gépről” mappámban, belebotlottam a jó ideje nem látott alternatív önéletrajzomba (volt egy unalmas, szokványos is, de azt ki nem állhattam). Ezt a hagyományosnak éppen nem nevezhető CV-met anno még azokra a pesti állásokra küldözgettem el, amelyeknél reménykedtem abban, hogy a benne foglalt készségeim, képességeim mindegyikét ki fogom tudni használni. Azt hiszem, nem spoilerezem el a poént azzal, hogy nem találtam ilyet, ezért is toporgok most a vállalkozósdi kezdetén.

 

Sokaknak lehet az önéletrajzom eme szelete kaotikus, zavaros, pedig az esetemben tényleg ez van, minden mindennel összefügg, de semmi sem az a klasszikusan szabályos, rendezett. A CV ugye arra kell, hogy felkeltse a figyelmet, hogy az ember az első szelekciós körön túljusson, így jó esetben azokat a dolgokat írja bele, amelyeket a legfontosabbaknak és legelőnyösebbeknek tart magáról. Ahogy így elnézegettem a szubjektíven kiemelt és megjelenített pontjaimat, tulajdonságaimat, bizony rá kellett döbbennem, hogy ezek a kvalitásaim nem véletlenül alakultak és erősödtek fel bennem annyira, hogy betegyem őket egy ilyen doksiba.

Merthogy már az iskoláimnál is problémás volt az, hogy a reál és a humán érdeklődés egyformán erősen dominál bennem, így ha csak az agyam egyik felét használtam, akkor a másik azonnal elkezdett sírni és követelőzni bennem. Ezért nem csoda, hogy a vegyipari szakközépből, a fehér laborköpenyből és a kémiai Nobel-díjas, Marie Curie-s vágyaimból kilépve az érettségi után jogra jelentkeztem, ahová nagy szerencsémre nem vettek fel, hogy aztán később közgázos lehessek. Persze ott sem tudtam elköteleződni egyik szak mellett sem: hiába voltam képes az egyetem látványos kerülése mellett azt abszolválni, végül egyszerre lettem politológus, közgazdász meg sportmenedzser is.

Ugyanez igaz volt a munkáimra is, hol a matematizált, hol a betűfaló énem tört előre, de egyik sem győzedelmeskedhetett sokáig a másik felett. Amikor sales-es, account-os voltam, akkor a szépen cizellált mondatok hiányoztak, amikor meg csak szövegeket fabrikáltam, akkor meg a számok után sóvárogtam. Viszont pont ez a sok kanyar és keresgélés kellett ahhoz, hogy a rengeteg behatás, tapasztalás ma már szintetizálva jelenhessen meg bennem, ezek adják ugyanis az alapját a kreativitásomnak, a rendszerszemléletemnek, vagy akár annak, hogy bármikor bárkihez oda merek és tudok menni, és nem félek előadni az ötleteimet, vagy kéréseimet.

És hogy miért fontos mindez? Mert bizony sokáig borzasztóan irigyeltem azokat, akiknek lineáris és predesztinált életútjuk van, akik már 5 évesen tudták, hogy orvosok, ügyvédek, tűzoltók akarnak lenni és azt meg is valósították, és élik az elégedett mindennapokat az előre látható karrierrel, két-három gyerekkel, a családi házzal meg a kutyával.

Ma már nem vágyom erre. Sőt, hálás vagyok azért, hogy az életem sokszor egészen irracionálisan halad, hiszen emiatt alakult ki bennem az a rugalmasság, hogy szinte bármilyen váratlan körülményhez képes vagyok alkalmazkodni, a probléma megoldására fókuszálni ahelyett, hogy túl sokáig sopánkodnék a miérteken és egyre kevésbé tart sakkban a kényelmesség, vagy a komfortos, ismerős dolgokhoz való ragaszkodás. Ezek pedig mind-mind olyan képességek, amelyek egy vállalkozás felépítéséhez igen jól jönnek.

Egyelőre azt érzem, látom, hogy azon az üzleti területen, ahol mozogni szeretnék, van és lesz is lehetőségem kimaxolni minden erősségem, így végre magamra szabott módon dolgozhatok és alakíthatom az életem. És őszintén, a vállalkozástól azt is remélem, hogy megszabadít végre attól, hogy még egyszer önéletrajzot kelljen kreálnom és azt lebegtetve muszáj legyen eladnom magam valakinek, bárkinek.

Hát így.

 

GySzM

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!

Szinte majdnem

, ,

közzétéve: 2018-08-06 11:41

Ha kilenc lennék, biztosan egy új bringára vágynék. Tizenkilenc évesen a jó felvételi pontokért könyörögnék, sírnék, lelkesednék leginkább. Húsz plusz kilenc évvel valószínűleg egy tengerparti nyaralás dobna fel igazán. Viszont most, tíz évvel később, a szokásos, kánikulába olvadós születésnapomon mindezek helyett inkább megléptem a meglépni valót, és megleptem magam valami sokkal izgalmasabb és vagányabb dologgal. Péntektől ugyanis KATA-s egyéni vállalkozó vagyok, kamarai tagsággal, közösségi adószámmal, meg mindennel is, ami kell (egy bankszámla és egy online számlázó progi élesítése hiányzik még, de már csak 1-2 napig).

Igen, egyelőre otthon, Magyarországon. Számos oka van, amiért úgy döntöttem, hogy Pannonhonban indítom be a vállalkozói karrierem. Mert bár már most, a kezdeteknél mindkét országban szeretnék ügyfeleket és persze hatalmas, nemzetközi piacra lépő vízióim is vannak, hiszek a kis lépések politikájában és abban, hogy időre és tapasztalatra van szükségem ahhoz, hogy felnőjek ehhez a feladathoz. Nem kívánok ugyanis abba a tipikus startupper hibába esni, hogy őrült nagy ambícióval, de felkészületlenül és felelőtlenül vetem bele magam a túl nagy és egyelőre még ismeretlen vállalkozói létbe, hogy aztán én is a kilenc legyek abból a tízből, aki már az első évben elbukik. Én az az egy akarok lenni, aki dinamikusan, de még kezelhető módon fejlődik, szétesés és nagyobb krízisek nélkül, szépen összerakva a különböző vállalkozói képességeket.

Az egyik mentor barátom szerint egy vállalkozó attól vállalkozó, hogy folyamatosan problémákat old meg és az adott szituációra a lehető legjobb megoldást találja meg. Jelenlegi életszakaszomban, amikor még főleg egyedül dolgozom, gyakorlatilag nincs elszámolható anyagi jellegű költségem, mivel szellemi termékeket, szolgáltatásokat hozok létre, leginkább magyarul és kábé teljesen mindegy, hogy helyileg honnan, minden szempontból a KATA-s egyéni vállalkozói kiváltása volt a logikus lépés.

Valami rejtélyes okból kifolyólag ugyanis például Hargita megyében arra a CAEN kódra (magyarul TEÁOR, ez a vállalkozói tevékenységi körök kiskátéja, ami nagyon ügyesen és előnyösen egységes az EU-ban), amire én szerettem volna, nem lehet átalány adózásos egyénit indítani. Pedig ha valami, akkor a PR, kommunikációs és projekt menedzsmentes munka pont ennek az adózási formának az állatorvosi lova, hiszen alig-alig merül fel leírható költség, főleg így az indulásnál. Az sem volt mellékes érv, hogy a bejegyzés teljesen online ment és bő egy óra alatt megvolt, és közben senki nem kérte tőlem az anyám derékbőségének közjegyzővel hitelesített fordítását három példányban, hogy aztán kiderüljön, az közel sem elég, mert még öt hivatalt kell végigjárnom tíz különböző formanyomtatvánnyal, szó szerint a földszinttől a padlásig.

Nem akarom szidni a román rendszert, mert ugyan a bürokrácia hajmeresztő, de a hátrányai mellett azért előnyei is vannak bőven. Ha bejön és beindul ez a vállalkozósdi, céget már tuti itt indítok, hiszen nem csak az ÁFA alacsonyabb jóval (19 vs. 27%), de egy KFT esetében a mindössze 1 vagy 3%-os jövedelmi adó és mellette az 5% osztalékadó, több, mint szép. Arról nem is beszélve, hogy még mindig meg vagyok róla győződve, hogy Románia – üzleti szempontból is – a korlátlan lehetőségek hazája, hiszen itt még rengeteg minden nincs meg, ami máshol már teljesen általános és bevett, így nem is kell mindig feltalálni a spanyolviaszt, csak jól kell implementálni azt, ami nyugatabbra már működőképes és profitábilis.

Nem véletlen hát, hogy itt adtam be egy üzleti terves versenyre pályázatot, amit megnyerni igen fantasztikus érzés lenne, hiszen azzal a 40 ezer eurós tőkeinjekcióval nem csak embereket tudnék felvenni, de szakmai képzésekre, nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is jutna, és így összehasonlíthatatlanul intenzívebb növekedésre lenne lehetőségem biznisz ügyileg (btw, a pozitív döntés előfeltétele, hogy ne legyen a nevemen vállalkozás Romániában, ez is egy plusz érv volt a magyar egyéni mellett).

Bár remélem és várom a pályázati eredményt, de nyilván nem arra számolok és addig sem vesztegethetem az időt, hiszen közben szinte majdnem minden adott ahhoz, hogy az első szerződésemet megkössem, az első számlámat kiállítsam. Meg persze hogy az első bevételemet, immár vállalkozóként, megkapjam. A következő ilyen irományt már erről szeretném írni, mert szép-szép a sok idea és misszió, de a vállalkozást alapvetően pénzre játsszák, és erről, ebben nekem is, sok más nőtársamhoz hasonlóan, még bőven van tanulnivalóm.

GySzM

Fogalmad sincs, hogy ezt te most itt miért olvasod, hogy én ki vagyok és mi a fenéről írogatok? Az eredettörténethez fusd át ezt az első bejegyzést és ha még mindig érdekellek, vagy egyszerűen csak közel érzed magadhoz a vállalkozói közeget, kövesd be a Nő.Élet.Erő Facebook oldalt is, mert ott fog ez a sztori számodra is még jobban kibontakozni és érthetővé válni!

Amikor a hóhért…

, ,

közzétéve: 2018-07-25 08:35

A pesti közgázon végeztem, szakkolis is voltam, a társadalomtudományiak mellett üzleti tárgyakat is hallgattam bőven. Udvarhelyen leprojektmenedzseltem egy másfél éves, kőkemény és nagyon sikeres vállalkozásfejlesztési képzést, amit én magam, résztvevőként is végigtoltam. Tanultam üzleti tervezést, képeztek vezetőnek, számtalan szakmai workshopon, konferencián voltam már, milliónyi könyvet, cikket, blogot olvasok biznisz témában a legnagyobb nemzetközi arcoktól, a Coursera lelkes hallgatója vagyok, így hol a Stanfordra, hol a Szingapúri Egyetemre járok éppen egy-egy kurzusra. És nem mellesleg két és fél évig az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) is az ügyvezetője voltam, ahol számos gazdasági témájú, társadalmilag is kiemelkedően hasznos projektet pörgettem ki.

A nyugati, a kínai, az azték, a kabbalista, az ubuntu és az összes létező hülye horoszkóp azt mondja, hogy hatalmas és pozitív változások előtt állok, ha merek lépni. Minden személyiségtesztemen az jön ki, hogy vezetőnek születtem. Szeretem és eredményes is vagyok a lobbizásban, fundraisingben. Mostanában elmondhatatlan sóvárgást érzek azután, hogy elmélyedjek a vállalati pénzügyekben, az NPV és r-ek sűrűjében, holott az egyetemen kifejezetten utáltam ezt a témát. Egy kedves barátom szerint már régóta vállalkozó vagyok, csak nem tudok róla. Az elmúlt három évben, mióta Székelyföldön lakom, széles és diverzifikált kapcsolati hálót sikerült kialakítanom a futóktól kezdve a vállalkozókon át a közéleti szereplőkig, sajtóig, több civil szervezetnek is aktív tagja vagyok, így az itteni ismerőseim mindig le is döbbennek, hogy mennyi mindenkit ismerek.

És hát itt van ez a szerelem projekt is, a Nő.Élet.Erő., amit az UKKSZ-szen belül, és az OTP Bank Románia támogatásával valósítunk meg. Ami egyrészt egy nagyon komoly szociológiai kutatás a székelyföldi vállalkozónőkről, másrészt egy olyan misszió amely felrázza és ráébreszti az embereket a (nem csak a székely) nőkben rejlő hatalmas gazdasági potenciálra, ami az igen patriarchális társadalmi berendezkedés miatt egyelőre nagyon nincs kihasználva. A Nő.Élet.Erő.-vel azt szeretnénk, hogy a nők merjenek vállalkozni, vezetni, ügyek mellé állni, sokkal hangsúlyosabb közéleti, politikai szerepet vállalni.

És mégis…

…hiába van az, hogy a fentiek alapján üzleti elméletből jeles vagyok, sőt, akár egy végtelenül magabiztos, önelégült, nagyképű nőszemélynek tűnhetek (mert hogy ugye egy nő tartsa magában és ne nagyon kommunikálja az eredményeit, képességeit, azt ugyanis nem illik) és hiába mutat minden jelzőfényem egy irányba, hogy vállalkozzak, csináljam meg a saját PR-os, projekt menedzsmentes bizniszem – ami ráadásul egy jócskán kiaknázatlan piaci rés itt és még szakmai tapasztalatom is van benne bőven – őrült nagy PARA, hogy most pont ezelőtt állok.

A félelem, a kétség, a szorongás, az aggodalom és a frász hullámai nyaldossák az érzelmi reakcióimért felelős amigdalámat, hogy miből fogok megélni, honnan lesznek az ügyfelek, azoknak tudok-e olyan szolgáltatást nyújtani majd, amivel ők és én is elégedettek leszünk, hogy nem válok-e túl keménnyé és rideggé az üzleti nyomástól, marad-e bennem női vonzerő és nem alakulok-e át férfivé szépen lassan, vagy akár lehetek-e anya majd egyszer a vállalkozás mellett, ha akarok?

Rohadt nagy kérdések az életemből, amikre egyáltalán nem tudom a választ. A hatalmas, világhódító és jobbító üzleti vízióim, stratégiáim, terveim már megvannak, de hogy azok hogyan és milyen formán jönnek be, arról fogalmam sincs és lehet, hogy egy bazi nagy pofára esés lesz a kaland vége.

És mégis…

…egyszerűen muszáj most ebbe beleugranom, annyira zúg bennem az a „true calling”, ami a vállalkozás irányába agitál, minden erejével. Hiába van az, hogy a román szókincsem csak a legfontosabbakra – TVA, factura, chitanta, contract – korlátozódik, hiába van messze, Magyarországon a család, hiába van a magánéletem ezer fényévnyi távolságra a kiegyensúlyozottól, hiába van az, hogy az agyamon és a laptopomon kívül az anyagi jellegű tőkém zéró, bele kell állnom ebbe most. És hát amúgy is, hogyan tudnék hiteles lenni a női vállalkozós témában, hogyan lehetnék egyszerre motivátor és provokátor, ha én magam nem merem bevállalni azt, amiről osztom az észt?!

Ez a blog erről fog szólni: a kezdeti lépésekről, nehézségekről, küszködésekről és sikerekről a vállalkozói utamon, tisztán és semmit nem titkolva arról, hogy nőként, „bevándorlóként” egy másik országban bejöhet-e az az álom, amit annyira kristálytisztán látok. Hogy megvan-e bennem az a Nő.Élet.Erő., ami miatt valójában ezt az egész projektet elindítottam. Meglátjuk.

Györgyei Szabó Magdolna