K Plusz tehetséggondozási keretprogram
  • Célkitűzés

    a Kolozsváron és vonzáskörzetében élő tehetséges fiatalok felkutatása és támogatása
  • Részletek

    >>
ARCHÍVUM RSS

A hónap bejegyzései: június 2016

A saját szemünkkel láttuk, hogy bárhova el lehet jutni

közzétéve: 2016-06-30 15:55

A Bridge Ambassadors ösztöndíjprogramjának köszönhetően valami megváltozott bennünk. Magabiztosabbak lettünk, már el merjük hinni, hogy lehetünk sikeresek külföldön is. Nem számít, hogy honnan érkeztünk, mert a saját szemünkkel láttuk azt, hogy energiabefektetéssel bárhova el lehet jutni – jelentették ki a tovább »

Van, miből válogatniuk a kastély kezelőinek, miután a Formula tábor résztvevői bemutatták elképzeléseiket. És jók lettek.

közzétéve: 2016-06-27 13:51

A gyalui kastélypark fáinak kellemes hűvösébe menekültünk ki szombat délután a városi katlanból, de nem csak hűsölni, hanem megtudni, min törték a fejüket ugyanitt – illetve Hidegszamoson – egy hétig a Formula tábor résztvevői. Természetesen a kastély felújítására, kihasználására és tovább »

Nyílt napot tartanak a Formula táborban szombaton

közzétéve: 2016-06-23 13:17

A PONT Csoport által szervezett FORMULA tábornak 2016. június 25-én, szombaton nyílt napja lesz a gyalui Rákóczy-Bánffy kastély udvarán. A nyílt nap keretében 18 órától a tábor öt munkacsoportja ismerteti a kidolgozott javaslatokat, konkrét terveket, maketteket arra vonatkozóan, hogy milyen tovább »

Vízió helyett hallucinál a kezdő vállalkozó, és amolyan ötlet-fétis jellemzi

,

közzétéve: 2016-06-23 10:50

  A jó vállalkozó legalapvetőbb tulajdonsága, hogy gyors. Mert a világ is gyors, és különösen azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek bármilyen köze van vagy lesz az internethez, a gyorsaság nem lehet választás kérdése – jelentette ki Hild Imre startup mentor, az tovább »

Tehetségmarketing – érdemes befektetni a tehetséggondozásba

közzétéve: 2016-06-22 17:51

Lehet-e a tehetséggondozás a marketingstratégia része? Vagy inkább legyen-e? Többek között ezekre a kérdésekre is keresték a választ június 21-én, kedden, Kolozsváron a Tehetségmarketing konferencián, amelyet a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum szervezett az Országos Magyar Diákszövetséggel partnerségben. A K Plusz tovább »

Kétszáz fiatal fordult meg hétvégén a K+ Talent Daysen

közzétéve: 2016-06-20 15:22

A K Plusz és a Kreatív Kolozsvár tehetséggondozó programok nyílt napjain mintegy kétszáz fiatal fordult meg június 17-én és 18-án a kolozsvári K+ Közösségi térben, illetve a Tranzit Házban. A K+ Talent Days néven meghirdetett rendezvény szakmai programokkal, kiállítással, vásárral, tovább »

Nyílt napra hívja a fiatalokat a K Plusz és a Kreatív Kolozsvár

közzétéve: 2016-06-09 17:40

A K Plusz és a Kreatív Kolozsvár programok nyílt napjaira hív minden kolozsvári fiatalt a PONT Csoport 2016. június 17-én és 18-án a K+ közösségi térbe, illetve a Tranzit Ház udvarára. Tehetség, kreativitás, Best of ETDK lesz a rendezvény középpontjában tovább »

Te is ezernyi lehetőséget látsz egy romos épületben? Jelentkezz a Formula táborba!

közzétéve: 2016-06-01 16:40

Fiatal közgazdászok, szociológusok, antropológusok, építészek, régészek, designerek, urbanisták, kommunikációsok, tájépítészek, kertészek, biológusok, formatervezők, grafikusok, informatikusok, kulturális menedzserek, médiaművészek, mérnökök, vállalkozók jelentkezését várják a FORMULA táborba, amelyre 2016. június 20–26. között kerül sor a gyalui Rákóczy-Bánffy kastélyban és a hidegszamosi ifjúsági tovább »