média, marketing

A hónap bejegyzései: december 2015

Dohányzás-betiltás. Miért tartom helyesnek?

közzétéve: 2015-12-17 12:44

Hamarosan találkozol egy kedves ismerősöddel mondjuk egy kávézóban. Ő dohányzik, te nem. Te érkezel hamarabb. Megjön, puszi-puszi vagy amikális kézrázás, közben öröm mosoly mindkét részről. Mert hát örültök egymásnak. Hogy lehetne fokozni az örörmöt az ő logikájában? Rá lehetne gyújtani egy cigire! Barát+cigi=csúcs. Neked a barát-cigi jobban bejönne.

A mosoly ott van mindkettőtök arcán, és megkérdi: nem zavar, ha rágyújtok? Vagy, a magabiztosabb verzió: úgy-e nem zavar, ha rágyújtok? Te azt feleled: nem. Nem őrültél meg, hogy kicsinyességeddel elrontsd a másik örömét. Hiszen örülsz neki, és ő is neked. És, annak ellenére, hogy, valamilyen szinten biztos zavar az a savanyú-keserű nehéz aszott föld szag, amit be kell lélegezned, zavar, hogy órákig érzed majd a ruháidon és talán annak tudata is, hogy ugyanannyi mérget szívsz mint a másik anélkül, hogy ez az ő élvezetével is párosulna, nem mondasz nemet, mert az adott helyzetben nem mondhatsz nemet. Nem alakult ki, hogy eszközöd legyen arra, hogy úgy utasítsd vissza a számára banálisnak tűnő kérést, hogy ne indukálj negatív energiát. Tudjuk milyen szabályai vannak a sorbán állásnak, a közeledések visszautasításának, milliónyi érdekvédő gesztust ismerünk, de nincs olyan gesztus, ami egy nem dohányzó rendelezésére állna abban, hogy következmények nélkül utasítsa el a kérést.

Ha lenne olyan gesztus, ami jól bevett, nem tűnik kicsinyesnek és probléma nélkül alkalmazható lenne, akkor azon a véleményen lennék, hogy legyenek doháznyzós részek is a kávézókban, kocsmákban, stb. De nincs ilyen gesztus, ezért van szerintem nagyonis rendben, hogy ne lehessen dohányozni ezeken a helyeken.

Vannak persze kivételes helyzetek, amikor a másiknak szüksége van arra hogy rágyújtson, mert ettől indul be az agya, mert ettől higgad le, mert rossz napja van, stb, ilyenkor pedig érdemes szolidaritást vállalni. De nem mindig.

Mi történt 2015-ben a gyémántok piacán?

Alrosa, De Beers, Lucara, szintetikus gyémánt

közzétéve: 2015-12-08 12:42

Kommunikációs tanácsadói munkámban az idei legnagyobb kihívás a gyémántokhoz kapcsolódik (sic!): egyebek mellett szövegeket kellett írnom ebben a témában. Természetesen, mielőtt megbízóm nagyvonalúan rám bízta ezt a munkát, semmit sem tudtam erről a piacról, amiről most sem tudok sokkal többet a nagyon kevésnél.

Aki gyémántot vesz, sok pénzt költ, így nem árt, ha tisztában van azzal, mit vásárol. A lojális gyémántkereskedő pedig érdekelt abban, hogy a vásárló partner legyen és rendelkezzen némi, nem is kevés tudással a termékről. A gyémántmarketing tehát első körben tudásmarketing. A dolgom az volt, hogy állítsak össze egy érthető, de nem felszínes anyagot, ami műfajilag gyémántvásárlási kézikönyvnek sorolható.

Közben pedig 2015 az egyik legérdekesebb év volt gyémánttörténetileg is. Összefoglalom.

1. Jelentős átrendeződés a globális piacon. A globális gyémántpiac egyeduralkodója évtizedekig egy londoni székhelyű, eredetileg dél-afrikai tröszt volt, a De Beers. Ez a tröszt ellenőrzött nagyjából mindent, ami a bányászattól a nyers kövek értékesítéséig tart és jelen volt a gyémántcsiszolásban is. Idén az orosz óriás, az Alrosa megállapodott az Israel Diamond Exchange-el így az orosz kövek fontos értékesítési csatornához jutnak. Az Alrosa a globális gyémánt termelés 28%-át ellenőrzi, a De Beers 24%-ot, igaz ezek a jobb minőségű kövek. A szovjet rendszer bukása után a De Beers már nem ellenőrizte az orosz kitermelést, így jött fel az Alrosa.

A gyémántkereskedelem fontos értékesítési csatornája az úgynevezett sightholder-rendszer. A nagy bányatrösztök a nyers köveket fontos feldolgozóknak és viszonteladóknak adják el. A De Beers ebből az üzletelésből évi 10 alkalommal megszervezett rítust alakított ki. A meghívott vásárlók eldönthetik, hogy a nyers gyémántokat tartalmazó, számukra előirányzott doboz tartalmát megvásárolják, vagy sem. Nem mazsolázhatnak a kövek között. Viszed az egészet, vagy sem. A tételt nem illik nem megvásárolni, mert akkor lehet, hogy nem kapsz meghívót a következő buliba. 2015 márciusában a De Beers sightholderei elutasították felajánlott gyémántok 30%-át, mintegy 500 millió dollár értékben. Ez azt jelzi, hogy a piacra beáramló nyers kövek árát a De Beers egyre kevésbé tudja befolyásolni.

2. A gyémánt esetében a jó történet az ár legalább 75% százalékát éri. Hogy ennek a mondatnak értelme legyen, gyorsan hozzá kell tenni, lassan nincs az a méret vagy szín, amit mesterségesen ne tudnának előállítani, még ha gyémántról is van szó. Egyre érkeznek a hírek arról, hogy egyre nagyobb köveket állítottak elő ismert (HPHT, CVD) vagy nem okvetlenül ismert módszerrel. A jelenlegi csúcstartó egy 10.02 karátos, smaragd csiszolású gyémánt, amit úgynevezett HPHT (magas hőmérséklet, magas nyomás) technológiával állított elő egy orosz vállalat. Az eredeti nyers kő 32.2 karátos volt.
Hozzá kell tenni: a szintetikus és természetes gyémántok tulajdonképpen identikusak. A különbség szabad szemmel nem látható. Még a robotzsaru sem látná, de még Batman sem. A gyémántminősítők számára is egyre nagyobb kihívás különbséget tenni közöttük. Valószínűleg a mesterséges gyémántok alaposan be is áramolnak a lazább piacokra – volt is idén egy nagy botrány, mert Indiában több gyémántos ékszer esetében természetes-szintetikus kombókat foglaltak be. Ráadásul a fancy, azaz színes kövek ritkák és drágák, ellentétben a mesterséges színes kövekkel, amelyek jóval olcsóbbak. De miért olcsóbbak? Hiszen alapvetően ugyanaz, eltekintve attól, hogy egyesek néhány óra alatt jöttek létre, mások több százmillió év alatt. Valójában ugyanaz, de az egyik azért mégiscsak természetes, a másik nem… Vagyis, fontos a sztori.

Külön érdekesség, hogy a mesterséges gyémántokat gyártók hogyan próbálják úgy elnevezni a szintetikus gyémántot, hogy kevésbé tűnjön annak. Kedvencem a Gemesis megoldása: Pure Grown Diamonds.

: Az 1111 karátos kő

3. Felszínre került minden idők második legnagyobb gyémántja. 2009-ben a De Beers eladta egy kanadai vállalatnak, a Lucaranak a botswanai Karowe bányának a 70%-át 49 millió dollárért. Az 1111 karátos gyémánt és a további nem rég talált két kő nagyvonalúan felette van ennek árnak. 1905-ben találtak csak nagyobb, ékszerminőségű gyémántot, a híres 3106,75 karátos Cullimant. A novemberi bejelentés lázba hozta a hozzáértőket és gondolom a laikusokat is némiképp, mert hát csak egy 65x56x40 mm-es cuccról van szó… Nem fér bele egyetlen gyémánt szkennerbe sem, mert ahhoz túl nagy, de IIa típusú, ami magas tisztaságot jelez. A szenzációs bejelentés után néhány napra ugyanez a bánya produkált egy 813 karátos (6. legnagyobb) és egy 374 karátos követ is. Valami azt súgja, hogy náluk lesz karácsonyi prémium.

De mennyit ér ez a hatalmas kő valójában? Ez az a nagyságrend, amikor már nincsenek objektív árak. Fontos még, hogy milyen a kő színe, tisztasága, formája. Ha a vásárló úgy dönt, hogy feldarabolja, mit tud kihozni belőle a csiszoló (általában egy nagy, pár nagyobb és több apróbb követ szoktak kihozni ezekből a monstrumokból.) Összehasonlításképpen, 2010-ben 35,5 millió dollárért kelt el a Petra Diamonds 507 karátos köve, 2006-ban pedig 12,4 millióért a Gem Diamonds 603 karátosa. Az eladás körül valószínűleg nagy lesz a hipe és a természetes gyémántokat forgalmazók mindent elkövetnek majd, hogy az a 75% százalékos ártöbblet, amit a sztori ad, továbbra is magnetizáljon.

Portrévázlat. Antal Zoltán

antal zoltán, nyárádmente, portré

közzétéve: 2015-12-02 09:08

Egy bonmot szerint a légvárakat is szilárd alapokra kell építeni. Ígéretes, de önámítás. mert azt a képzetet kelti, hogy létezik biztonságos légvár is. Csakhogy a légvárak nem racionális képződmények, egy-egy elemük lehet racionális, de összességükben teljesen statikátlanok. Bolondnak kell lenned, hogy bízz a légváraidban. Talajvesztett megszállottnak, aki soha semmire nem jut, változtatni nem tud, mert nem is látja, honnan kellene változni.

Ez a rövid szöveg egy olyan nyárádmentiről szól, akiről fontosnak tartom, hogy írjak pár sort. Kicsit idétlen lesz, mert nálunk nem szoktak embereket méltatni. Vagy ha igen, akkor fesztív- vagy gyászos alkalmakkor, hétköznapokon nem. Ha mégis, az olyan hátba veregető, parolázó, álcázón dicsekvő és gyakorlati számítás van mögötte. Szóval hétköznapokon nem illik elismerni más teljesítményét, ünnepnapokon pedig nem lehet, mert hiperbolák mérgezik a levegőt. De térjünk az alanyra! Projekteket ír, menedzsel és munkásságának közvetlen regionális hozadéka több tíz millió eurós nagyságrendű. A maga nemében csúcs profi. Ismeri az eszközeit és feszíti a lehetőségeit. Mindeközben:

Antal Zoltán egy egészen különleges személyiség. Egy ’50-es évekbeli egzisztencialista felelősség neurózisát és egy ’70-es évekbeli luxus prosti szkepszisét tolja, egyszerre. A “boldog Nyárádmente” munkacímű légvárat építi minden nap. Kicsit munkamániás. Drámájának forrása, hogy a régió felzárkóztatását rendszer szinten látja, azaz teljes szélességében. Rendszerben tapasztja ezt a légvárat egy olyan közegben, amely lassan egy értelmiségiek nélküli világgá válik, amelyik nem tudja már, hogy felelősséget kell vállalnia önmagáért. Antal Zoltán ebben a közegben működik és a policy írótól a gumicsizmás erdészig minden szerepet egyszerre tanul.

És gyorsan tisztázni kell, nem valamiféle fanatikus lokálpatriótáról van szó, aki a hagyományt úgy élteti, hogy emléktáblákat állíttat, lapjára, egymásra. Számára a hagyomány erőforrás. A hagyomány a jelen hasznos szelete, amely formát ad a tartalomnak és fordítva. Számára a hagyomány az a mód, ahogy hiteles lehetsz önmagad és a többiek számára, de csak akkor, ha a hagyományban magad is hitelesnek tartod. Csúszós helyzet. Olyan, mint amikor a repülőn a pilóta azt mondja: semmi ok a pánikra és ezzel ki is tört a pánik. A hagyomány számára nem a modernnel van ellentétben, hanem a hasztalannal. Így érti ő a hagyományt, ezért van az ő hagyomány fogalmának ereje, és például pénzügyi hitelképessége egy üzleti tervben. Szóval a hagyomány nem az, ami elmúlt, hanem az, aminek praktikus formája kívül-belül haszont hozhat. Csúcs! És az is csúcs, hogy ezt végre én is megértettem, amit Antal Zoltánnak köszönhetek.

Legfőbb önbecsapása: úgy döntött, úgy tesz, mintha normális világban élne, ahol a közösségi célok nem szorulnak magyarázatra. Úgy tesz, mintha vitán felül állna, hogy a megyei politikusok, a helyi polgármesterek, a sikeres vállalkozók és a különféle területek szakemberei számára implicit lenne, hogy a cél maga a közösség, mi más. Ez persze rohadtul nincs így. És itt kezdődik a játék. Antal Zoltán úgy döntött, azt hazudja magának, hogy mindenki hajlandó munkát, szakértelmet és érdekeket is áldozni a nyárádmentiekért. És az egészben az a nagyszerű, hogy ettől a fura iróniától mégis változik a közeg. Valami miatt a “boldog Nyárádmente” légvár mégis kontúrt, vázat és anyagot kap. És valószínűleg nagyon kevesen vannak képben azzal, hogy ehhez egy olyan egzisztencialista luxus prosti kell, mint amilyen az emberem.